A Pápa és a Miniszterelnök

2013. április 10. 9:29
A kommunizmus bukását három ember nevéhez lehet kötni: II. János Pál, Margaret Thatcher és Ronald Reagan.

II. János Pál és Margaret Thatcher kapcsolatáról talán a legtöbbször az 1982-es látogatását emlegetik. Ez volt az első alkalom, hogy a Pápa abba az országba látogatott, ahol a katolikusok hivatalviselését is törvény tiltotta évszázadokig. Mindez Margaret Thatcher hivatali ideje alatt történt.

A látogatás Falkland-háború »csúcspontján« zajlott, nem kevés diplomáciai konfliktustól övezve. A pápának figyelni kellett az argentinok nacionalizmusára, érzékenységére.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kommunizmus bukását közvetlenül az váltotta ki, hogy a magyarok átengedték a határon a keletnémeteket.
Azon nem lehet csodálkozni, hogy mások saját érdemnek hirdetik ezt, de az már undorító, hogy magyarok kik pontosan tudják, mi történt, szolgalelkúségből másoknak tulajdonítják a megyar érdemeket.

Talán maradjunk a harmadik névnél...

Talán ne...

Emlékezz vissza, amikor II. János Pál azzal indított, hogy "Ne féljetek!" - és mindannyian tudtuk, miről beszél.
Javaslom egyébként, hogy olvasd el az alábbi linken jelzett könyvet:
http://www.libri.hu/konyv/egy-..
sokat árnyalhat a véleményeden.
Ami Thatchert illeti, nem értek a politikához túl sokat. De Reagen társának tűnt sok mindenben.

Szóval franc tudja, de ha egy naív Nyugat-európai pápa tovább folytatta volna az Ostpolitik-ot, és a Vatikán lelkesen verte volna az asztalt az amerikai hidegháborús elképzelések ellen, keresztbe tehetett volna Reagan-nek. Nem tudjuk, mennyire.

Így viszont, hogy a pápa lényegében katalizátora volt a Szolidaritás 1980-as föllépésének, mindenki számára világossá vált, hogy a Birodalom belülről ugyanaz, és ez azért erős terepelőkészítés volt a reagan-i politikának.

A valódi kérdés nem az volt, hogy összeomlik-e a Birodalom, hanem hogy mennyi vér fog folyni. Hogy nem folyt sok, abban azért még egy személynek vannak érdemei, és az illető életben is van: úgy hívják, Mihail Gorbacsov.

Úgy érzékeled, hogy széthullott? Közép-Európát talán - de csak nagyon talán - elengedte, oszt annyi. Mondjuk ez személyes életkém szempontjából nem jelentéktelen fejlemény, hálás is vagyok érte Istennek, de hogy a történelem nem ért véget ezzel, abban kb. teljesen biztos vagyok.

Az igazi kérdés a bukás módja volt. Volt és van egy-egy aktatáska minden atomhatalom vezetőjénél, és abban egy-egy billentyűkombináció, amit nagyon nem kellene bepötyögni.

Maga a tény, hogy a Szovjetunió úgy omlott össze, hogy ez a pötyögés elmaradt, engem emberi nagyrabecsülésre indít a főszereplő és mellékszereplő politikusok iránt.

Amit Reagannél még nagyon becsülök, az az volt, amikor ország-világ előtt bejelentette, hogy most visszavonul, mert kezdődő Alzheimer-kórja van.

Aki ilyet fölvállal, az nagy ember.

Nézd, az afgán helyzet félreértése mindenképpen súlyos hibája volt Reagannek. Apám már a nyolcvanas években emlegetett nekem olyan BBC-s és Szabad Európás elemzéseket, hogy a Szovjetunió leggyöngébb pontja az iszlám köztársaságok demográfiai erősödése.

Nem tudom, miért nem gondoltak bele abba, hogy ami a Szovjetuniónak probléma, az a Nyugatnak is problémája lesz, amikor ott volt az iráni forradalom példája is, és többek között az amerikai követség túszdrámája.

Azt a kérdést pl. miért nem tették föl a nagytudású nyolcvanas évekbeli amerikai elemzők az Elnökkel az élen, hogy miért nem a szovjet követséget foglalták el a forradalmi hevületű ifjak?

Másrészt viszont az enyhülési politika leállítását, és a csillagháborús propagandát/blöfföt/programot jó koncepciónak, és történelmi érdemnek találom. Anélkül lehet, hogy még mindig itt volna nálunk a dicsőséges Vörös Hadsereg. A szovjet diktatúrát nyomás alá kellett helyezni, és kész. Az amerikai nyomással az egyik oldalon, a nyomásnak engedni hajlandó gorbacsovi irányvonallal a másik oldalon, a lehető legkevesebb fájdalommal, a lehető legrövidebb idő alatt szenvedett ki a komenizmus.

Tény, hogy ma is van szembenállás, de csak sokkal jobb, hogy nem európai és amerikai városokra vannak direktben irányozva a rakétakilövő fejek, és az orosz döntéshozók fejét mostanában nem vakítja el egy súlyosan hazug ideológiai küldetéstudat. Ha egy világtörténelmi mértékű hazugság lelepleződik, csak tisztul valamit a nemzetközi légkör.

Ellenben akik odakerültek a ruszkik helyére Afganisztánba, tettek valamit, amit a ruszkik sose tettek volna: öngyilkos katonai támadást intéztek az USA ellen. Ha rémlik még a WTC sorsa...

És most USA katonák próbálják visszafogni azokat, akiket korábban a ruszkik próbáltak visszafogni.

Nincs mit szépítnyi ezen: Ronnie afgán politikája súlyos kudarc volt, és az iráni túszdráma tapasztalatai alapján azt sem lehet mondani, hogy ezt nem lehetett volna előre látni.

Mondjuk szerintem ezt a regionális kudarcot egy globális sikerrel együtt kell mérlegre tenni, és utóbbinak haszonélvezői vagyunk, ezért én jobban örülök a Ronald Reagan térnek Budapesten, mint az egykori Roosevelt térnek, de ami igaz, az igaz.

Ezért emlegetem ismételten az iráni túszdrámát. Az viszont egy 80-as években rendelkezésre álló tapasztalat volt, és ami azt illeti, Reagan nem kis részben annak köszönhette az elnökségét.

Ha valaminek, akkor ennek az eseménynek figyelmeztetnie kellett volna az amikat, hogy az iszlám fundamentalizmus némileg Amerika-ellenes színezetű. Ennek a tapasztalatnak a tudatában bármiféle érdemi titkosszolgálati elemzés nélkül - vagy az érdemi elemzések ellenére - fegyvert adni az afgán ellenállók kezébe ellenségem ellensége a barátom - alapon... Nos, ez erősen az a fajta rövidlátás, amit acido olvtárs emleget.

Harisnyás Tóth Illés szerint az aktuális lét sokkal értékesebb, mint a potenciális lét. Tehát az almát a körtével esete összehasonlítani a ruszkiktól való megszabadulásnak a ténylegesen megvalósult módját azokkal a módozatokkal, ahogyan ez még megtörténhetett volna.

Így megszabadultunk tőlük. Potenciálisan megszabadulhattunk volna tőlük érdemi külső behatás nélkül az enyhülési politika folytatódásaként öt évvel később. Lehet. De lehet, hogy egy atomháború eredményeként szabadultunk volna meg tőlük. Az is benne volt a pakliban. Meg még sokféle módozat. Pl. lehet, hogy a KGB uralmát az ukrán maffia váltotta volna föl, úgy valahogy, mint Kárpátalján.

Ronnie-ban becsülöm, hogy ő egy módozatot ténylegesen megvalósított, Közép-Európában eközben nem folyt el egy háborúnyi vér, nem robbant föl atombomba, ami pedig azóta történt, az - ahogy írod - a mi demokratikusan választott politikusaink lelkén szárad.

Ami a nicaraguai kontrákat illeti, ott Ronnie egyszerűen csak nem lépett túl az "Amerika az USA-é" doktrinán, ami évszázados múltra tekint vissza, és azóta is fönntartják, lásd Argentina XXI. századi története.

Szóval ebből a szempontból ugyan nem tette jobbá a világot, de rosszabbá sem. Még nem született meg az az amerikai elnök, aki elvi okokból ne támogatna valakit, aki kész amerikai érdekeket kiszolgálni az amerikai kontinensen.

"Már csak azt lenne jó tudni, hogy ki mondja meg, hogy ma délután éppen mi Amerika érdeke."

Hát a mindenkori amerikai elnök.Reagan ebből a szempontból egy a sorban.

Én innen, Európából nézem Reagant, és úgy látom, a kommunizmus bukása részben az ő tevékenységének eredményeként minimális vérontással ment végbe, és attól a vértől sem az ő keze szennyes. Hogy sokkal rosszabbul is alakulhatott volna, abban biztos vagyok, hogy sokkal jobban nem alakulhatott, abban is kb.

Igazából nem sok olyan figurát ismerek a történelemben, akit semmiféle szempontból nem tudok támadni. Végülis nem lehet Budapest minden utcája Jézus Krisztus utca.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában