II. János Pállal személyesen is találkoztam

2014. április 26. 16:24

Balog Zoltán
Facebook
Reformátusként nem térdeltem le, csak meghajoltam, kezet fogtunk.

„II. János Pállal 1999-ben személyesen is találkoztam. Amikor a magyar delegáció tagjaként odaléphettem hozzá, reformátusként nem térdeltem le, csak meghajoltam, kezet fogtunk. Tisztán emlékszem, úgy tudott rám nézni – bár a századik ember lehettem aznap, akivel találkozott –, hogy ez egy teljesen személyes pillantás volt. Rám nézett, majd azt mondta: »protestante«. Én pedig azt feleltem: »si«, ennyit tudtam ugyanis olaszul. Erre a pápa németül hozzátette, hogy »nicht so schlimm«, vagyis »nem olyan vészes«. Ha pedig a katolikus egyházfő ezt mondta nekem, akkor mi problémája lehet még velem katolikus barátaimnak? Szoktam is mondani, hogy én a pápa utólagos engedélyével vagyok református.

Azt mondtam II. János Pálnak, hogy szeretném a magyarok, még az ateisták nevében is megköszönni, amit a kommunizmus bukásáért tett. Ott állt ekkor mellettünk Tar Pál, Magyarország akkori vatikáni nagykövete, aki felsóhajtva hozzáfűzte: milyen szomorú, hogy ezzel kapcsolatban mindenki csak Gorbacsovot meg Reagan-t emlegeti, a Szentatya szerepe szinte feledésbe merül. Erre a pápa úgy reagált: »az Úristen tudja, és ez elég«. Ezt a mondatot azóta rengetegszer ismételgetem magamban. Amikor például a politikában igazságtalanság ér, vagy egy pozitív eredmény, amiért sokat dolgoztunk, nem, vagy nem úgy jut el az emberekhez, ahogyan annak kellene – ilyenkor el szoktam mondani magamban II. János Pál szavait: az Isten tudja, és ez elég nekem.

S bár 15 év eltelt azóta, ez az emlék nagyon élénken él bennem azóta is. Holnap, az Isteni irgalmasság vasárnapján pedig egy újabb felemelő, és bizonyára ugyancsak meghatározó élményben lehet részem: személyesen is részt vehetek II. János Pál szentté avatásán.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 116 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Olyanok is ott lesznek holnap akik
"Csuhások!!! Térdre, imához!!!” és a magyarországi “pápa-látogatás helyett, cápa-látogatást emlegettek”.

Nagyot változott a világ, de egy páran emlékszünk még.

Mekkora butaságot írtál!
A négy evangelista közül ki is volt a tanítvány? Tessék utánaolvasni, ha már ezen a területen okoskodsz.

Mire gondolsz?
Mely krisztusi törvényeket tipor lábbal? Ez így nem más, mint aljas mocskolódás.
Aki ennyire tele van gyűlölettel, hogy kérheti bárkin is számon Krisztus tanításait?

Hát lehet, hogy van ilyen Balogh, de most Balog Zoltánról van szó.
Ha pedig mégis erre a Balogra gondoltál, és róla rendelkezel ilyen belső infókkal (ha a nevét nem is tudod leírni), akkor a konkrétumokat tárd a közönség elé!

Húha, szerinted melyik Evangélista ismerte Jézust személyesen???
És melyik evangélium keletkezett a Páli levelek előtt?

És ki írta az Apcselt, benne Pál történetét, ha nem Lukács, az Evangélista?

Te hová jártál hittanra? A Nagysámánhoz?

A legtöbb "cigó", ahogy nevezed őket, történetesen katolikus.

Na, bármennyi marhaságot írtál eddig össze, ezzel az utolsóval egyetértek (szerencséd van: ezt kezdtem el olvasni...)

"Emberi erőforrások"-ról beszélni katasztrofális szemlélet.

Még Dévényi Tibor Hova lett Artúr? c. klasszikusában volt egy megnevezés, akkor viccnek tűnt: a szocialista nagyvállalat egyik osztályát úgy hívták, hogy "Emberzeti osztály".

A Biblia fejezetei előtt magyarázó szövegeket találsz. Ott leírják, hogy ki volt a szerző, mikor írta, kiknek írta, milyen nyelven írta stb.

Ami megtörtént az megtörtént, nálam akkor kiverte a biztosítékot, ahogy a "csuházásukkal, cápázásukkal" kigúnyolták a vallásos embereket, ezért számomra hiteltelenek, persze azóta lehet ,hogy megváltoztak, lelkük rajta.

Nem, hanem a körösztlevelük alapján.

Viszont egy D. Tóth Krisztina klasszikus II. János Pál pápa halálának az estéjéről:

"A pápa halálhírének vételekor a Szent Péter téren elszabadult a pokol."

Válaszok:
ottapont | 2014. május 4. 18:23

Lécci' mondd, hogy ez csak vicc! :D

Válaszok:
Csomorkany | 2014. május 4. 22:05

Ahogy vesszük, de elhangzott. Mondjuk pár napot tévedtem, igazából XVI. Benedek megválasztásakor:

http://www.viccesviccek.hu/D_T..

"Ezerszer inkább áll Ő közel ahhoz, hogy akár mindenki Őszentsége legyen, mint a római pápa."

Csak azt tudnám, hogy mi a problémád azzal az értékelésemmel, hogy te a buddhizmusban egy javított kiadású kereszténységet látsz.

Na jó, föntebb megbeszéltük, hogy én genetikailag nem értelek téged, ezért kénytelen vagyok a megnyilvánulásaidat elemezni saját genetikailag korlátolt belátóképességem szerint.

Genetikai okokból én csak az itteni megnyilvánulásaidat ismerem. Nos, föntebb az "Őszentsége" kifejezésről határozottan kijelentetted, hogy a Dalai Láma sokkal inkább megérdemli, mint a pápa. Ezek után mi mást gondolhatnék, mint hogy a Dalai Lámát egy javított kiadású pápának látod?

Jó, elismerem, ebből nem feltétlenül következik az az általánosítás, hogy a buddhizmus egészét pedig javított kiadású kereszténységnek látod, de az sem világos, hogy miért kell erre ilyen hisztis elutasítással reagálnod, amikor még föntebb meg keresztény erényekért dicsérted a buddhistákat? A logikádba igenis beleillik ez a megközelítés.

Na mindegy, nem életcélom nekem a Te gondolataidat elemezni, ha gondolod, kapsz egy X-et, és el van intézve. Csak valahogy azt képzeltem, hogy kommunikálni próbálsz ezen a felületen. Ha nem, nem.

Rendben, megkaptad az X-et.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában