24 érsek kapott palliumot a pápától

2014. június 30. 10:29
Ferenc pápa június 29-én vasárnap, Szent Péter és Pál vértanú apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában, amelynek keretében az új érsekek megkapták tisztségük jelképét, a palliumot.

Ferenc pápa június 29-én vasárnap, Szent Péter és Pál vértanú apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén délelőtt fél tíz órai kezdettel szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában. 

A szertartás kezdetén mutatták be a Szentatyának az új metropolita érsekeket, akik az elmúlt egy év során nyerték el érseki kinevezésüket. Összesen 24 új érsek metropolitáról van szó, akik közül hárman – akadályoztatásuk miatt – nem tudtak eljönni a mostani ünnepre. Az új metropolita érsekek az egész katolikus Egyházat képviselik, hiszen Olaszország és Brazília két-két érsekén kívül a többiek más és más országból érkeztek.

A bemutatás után az új érsekek esküt tettek a következő szöveggel: „Én, N.N. érsek-metropolita esküszöm, hogy mindig hűséges leszek Szent Péter apostolhoz, a Római Szent Apostoli Egyházhoz, és hozzád, Szentatya, valamint törvényes utódaidhoz. Isten engem úgy segítsen!”

Az eskütétel után Ferenc pápa megáldotta a palliumokat, majd az új érsekek nyakába helyezte.

A pallium kézzel szőtt fehér gyapjúsál, melyet középen kettéhasítva nyakba akasztanak. Hat ráhímzett fekete selyemkereszt az Üdvözítő sebeire utal. A pallium a Jó Pásztor alakját idézi, aki vállára veszi az elveszett bárányt. Jogi értelemben a pallium a Péter-utód, a római pápa iránti joghatósági engedelmesség látható kifejezése.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában