Demográfia

Novák Katalin: Családbarát országgá kell válnunk!

2018. június 20. 13:04
Azt szeretnénk, hogy az élet minden területén jelenjen meg a családközpontú gondolkodás – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a fővárosban.

A kormány célja, hogy a családközpontú, demográfiai szempontokat szem előtt tartó gondolkodás az élet minden területén – politikában, oktatásban, gazdaságban, tudományos világban – jelenjen meg – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Jövőnk a gyermek – párbeszéd a családokért című konferencián.

Novák Katalin az Összefogás a gyermek- és családbarát Magyarországért szakértői műhely rendezvényén kiemelte, azt szeretnék, ha Magyarország előbb-utóbb valóban családbarát országgá válna, és természetes lenne a generációk együttélése, valamint a családok a támogatása.  Ezért ősszel a nemzeti konzultációban arról is kérdezik majd az embereket, hogy a családpolitikában merre haladjanak tovább, milyen eszközökkel támogassák a gyermekvállalást és nevelést – közölte az államtitkár.

A legszemélyesebb közügy”

A részletekről szólva elmondta, várják majd a visszajelzéseket például a főállású anyaság kérdésében, a munka és család egyensúlyának megteremtésében, a családbarát közigazgatás, közgondolkodás kialakításában, valamint a felelős gyerekvállalásra és családi életre nevelés témájában is. Novák Katalin emlékeztetett, az összmagyarságot évtizedek óta érinti a demográfiai krízis, aminek megoldása az egyének kezében van, hiszen „a gyermekvállalás a legszemélyesebb közügy”.     

Magyarországon jó a helyzet, mivel a magyar fiatalok házasságban szeretnének élni és átlagosan legalább két gyereket terveznek. Ugyanakkor rosszul is áll az ország, mert nem születik meg minden tervezett gyerek – mondta az államtitkár. Azt hangoztatta, hogy a kihívásra a magyar modell szerint az a válasz, ha nem külső erőforrásokra támaszkodik az ország, hanem megerősítik a családpolitikát.  A kormány pedig nem áll meg az országhatárnál, ezért támogatja a határon túli magyar családokat babakörvénnyel és anyasági támogatással – fűzte hozzá Novák Katalin. 

Jogok és lehetőségek

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője arról beszélt, hogy mindenkinek joga eldönteni, hogy vállal-e gyereket, a politikának azonban lehetőségeket kell teremtenie ehhez. A legfontosabb feladatnak a közgondolkodás formálását nevezte, hogy a családot mint intézményt megerősítsék, és a társadalmat gyerekbaráttá alakítsák. Ennek érdekében erősítenie kell a közösségeket a terjedő individualizmussal szemben – tette hozzá. A politikus ismertetett egy a KDNP frakciója által megrendelt felmérést is, amely szerint 35-45 év közötti 1,6 millió ember 41 százaléka gyermektelen, jelentős részük pedig magányosan él. Ennek okaként a megkérdezettek anyagi okokra, párkapcsolati problémákra, a munka és magánélet összeegyeztetésének nehézségeire, valamint az otthonteremtés problémáira hivatkoznak.     Az anyagi helyzeten próbálnak béremeléssel, munkahelyteremtéssel, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) változtatni, a párkapcsolati problémákba azonban a pártpolitika és kormányzat nem tud beleszólni – jegyezte meg. Úgy fogalmazott, a minőségi párkapcsolatokat meghatározza a „kibocsátó család” légköre, de szükség van hozzá bizalomra, bátorságra, elköteleződésre és áldozatvállalásra is.     

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) megbízott elnöke az intézmény célkitűzései között említette, hogy minél több gyerek szülessen, harmonikusan működjenek a családok, erősödjön a családok jóléte, és differenciált megoldások jöjjenek létre a különböző helyzetben lévő családok segítésére. Szólt arról is, hogy a Kopp Mária által alapított népesedési kerekasztal javaslatai közül a kormány már néhányat – gyed extra, napközbeni ellátás, családi típusú adózás, családi életre nevelés – bevezetett, van még azonban feladata például az atipikus foglalkoztatás erősítése, valamint a családok lelki egészségfejlesztése terén.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell köpködni, a családbarát országgá válás nagyon fontos törekvés, és már történt előrelépés. A teljes termékenységi ráta meg talán az összes EU-s tagállam között a legnagyobb mértékben emelkedett az utóbbi években. Igaz, még mindig csak közepes.
Számomra amúgy nem is annyira a népesség növelése a legfontosabb cél itt (nekem nem puszta számok az emberek :)); inkább az, hogy minél jobban lehessen enyhíteni a kisgyerekek okozta jelentős terhelésen (tehát az egyének nehézségeinek, esetenként szenvedésének csökkentése).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés