Novák: Mintegy 95 ezer család otthonteremtését segítette a CSOK

2019. január 31. 10:05

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket.

Mintegy 95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), ez körülbelül négyszázezer embert jelent – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket. Magyarországon ugyanis saját tulajdonú házban szeretnek élni az emberek – tette hozzá.

Ismertette, tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek, a kétgyermekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték. Szerinte ezek tovább növelik majd a CSOK népszerűségét.

Az államtitkár kitért arra is, a gyed maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek. Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást – közölte.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a CSOK segíti az országon belüli mobilitást, de a falusi CSOK-nak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://nemzedek.mandiner.hu/trackback/140967