A kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója hunyt el tavaly szeptemberben Bertók László személyében: különlegessé tette őt többek között egyedi versnyelve, amelyet egyszerre határozott meg a jellemzően zárt formákra, szigorú kötöttségekre (mint az általa kifejlesztett „szonettkék”, „háromkák”) járó költői ösztöne, valamint a költészete „bölcseleti”, rákérdező jellegéből következő töredezettség-töredékesség. Elismert költő volt Bertók, ha divatos nem is: bár látszólag minden arra predesztinálta, hogy „népi” lírát műveljen, a Weöres, Pilinszky, Nemes Nagy jelentette élmény hatására végül másféle versideál felé mozdult el; az urbánusnak nevezett irodalom köreiben tisztelet övezte, a Jelenkor folyóirat főmunkatársa volt, könyveit a Magvető adta ki, pécsi lakosként – a városi létet a megyeszékhely jelentette méretarányokig viselte el – valamelyest mégis az irodalmi közélet perifériáján maradt. Egyszóval senki sem igyekezett valamilyen kánon sarokkövévé tenni Bertókot, de nem is hiszem, hogy ezt bánta: nem fecsérelt időt-energiát helyezkedésre vagy magakelletésre, arra koncentrált, hogy verseivel az ismeretlen, igazi valóságból „egy kicsit mindig elszedjen, meghódítson vagy legalábbis megmutasson”.
A rendszerváltozáskor jelent meg Priusz című, 2016-ban újra kiadott visszaemlékezése, amelyből kiderül, az ötvenes években milyen hatalmi packázások akadályozták tanulmányait és költői indulását. Bertóknak és a vele együtt elítélt fiatalembereknek mindössze annyi volt a bűnük, hogy irodalmi köröket alapítottak, illetve a hatóságok kezébe került néhány versük, amelyekben hangot adtak a Nagy Imre-féle „mérséklődés” alatt is változatlanul sanyargatott falusi emberek dühének. Hetek az ÁVH pincéjében, nyolc hónapnyi, később kegyelemből három évre felfüggesztett börtönbüntetés, a forradalom által rövidre zárt katonai „munkaszolgálat” – és persze elutasított egyetemi felvételi kérvények sora. Ebből tevődött össze Bertók megleckéztetése, hogy az évekkel később is a nyomában loholó hivatásos követőkről vagy a pártemberek rosszindulatú utalgatásairól ne is beszéljünk.
Tizenkét éve tartották az első békemenetet, a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezését. Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval különös aktualitással bír a június 1-jén újra megrendezendő esemény.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az egyre ideologikusabb, föderalistább, Európának ártó baloldali többséget? Áttekintettük az 1979 és 2019 közti negyven év választási trendjeit, és értékeltük a kilátásokat.
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt.
Hány százalékkal lehet elégedett a Fidesz az európai parlamenti választáson? Létezik-e a „kiábrándult fideszes szavazó”? Mit szólnak a Magyar Péter-jelenséghez? Ki a vesztese a fővárosi kampánynak? Vitainterjú Török Gábor elemzővel és Giró-Szász András politikai tanácsadóval.
Aktív fenyegetésről van szó, amely mögött a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll – állapította meg az ellenzék külföldi kampánytámogatása kapcsán a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A szervezet arra is fényt derített, hogy már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is megtámogatták kívülről.