„Akárhova kerüljenek a magyar tehetségek a világban, hivatásunknak érezzük a boldogulásuk elősegítését” – vallják a Hungarian Youth Association nevű, nemzetközi magyar diákszervezet alapítói. A külföldön tanuló magyar fiatalok sorskérdéseiről beszélgettünk velük.
2021. május 19. 12:09
p
0
0
0
Mentés
Nagy Csomor András írása a Mandiner hetilapban.
A Hungarian Youth Association (HYA) egy diákszervezet, amelyet a külföldön tanuló magyar diákok részére 2020 februárjában hoztak létre. A szervezet célja – ahogy a két alapító, a húszas évei elején járó, Nagy-Britanniában, a londoni, illetve a cambridge-i King’s College-ban tanuló diák, Karagich Bálint és Pirityi Soma Benedek lapunknak kifejti – egy olyan platform megteremtése, ahol a fiatalok könnyen kapcsolatba léphetnek egymással, megismerhetik hasonló hátterű társaikat, és megoszthatják tapasztalataikat. Azt szeretnék, ha a világ különböző pontjain tanuló magyaroknak lehetőségük lenne országokon átívelő barátságokat, szakmai kapcsolatokat kötni. Mindemellett, teszi hozzá Karagich Bálint, érdekvédelmi szerv is, amely olyan kérdésekben, mint a brexit hatásai, képviseli a külföldön tanuló magyar hallgatókat Magyarországon és a világ többi részén.
A szervezet az Egyesült Királyságból indult, ma már több mint tizenkilenc egyetemi diákközösséget tudhat tagjai között, és csaknem háromezer diák képviseletét látja el. „A víziónk, hogy átfogó támogatást tudjunk nyújtani minden magyar fiatalnak, aki nemzetközi színtéren próbál szerencsét, a kezdetektől – az intézményválasztástól – az egyetemi évein át a munkavállalásig” – vázolja a célokat Karagich Bálint. Úgy látják, problémát jelent, hogy a külföldön végző magyar hallgatók közül sokan visszatérnének ugyan az anyaországba, a hazai munkaerőpiac túlnyomó része nem tudja megfelelően hasznosítani a képességeiket. További probléma, hogy az itthoni egyetemi évek hiányából adódóan nem alakulnak ki a megfelelő csatornák a magyarországi elhelyezkedéshez. A helyzet előmozdítására két célt tűztek ki: „Egyik oldalról szeretnénk megismertetni a hallgatókkal a magyarországi munkalehetőségek sokszínűségét, amire gyakran nincs kellő rálátásuk. A másik oldalról az itthoni vállalkozásoknak segítséget nyújtanánk abban, hogy miként tudják eredményesen és hatékonyan bevonni a külföldön végzett érdeklődőket a munkába” – részletezik.
A diákság túlnyomó többsége szívesen adna vissza a hazájának valamit”
„Akárhova kerüljenek a magyar tehetségek a világon, hivatásunknak érezzük a boldogulásuk elősegítését, hiszen lakcímtől függetlenül magyarok vagyunk mindenhol, és erre, úgy vélem, büszkék lehetünk” – vallja Pirityi Soma. Arra a kérdésre, hogy vajon a külföldi magyar hallgatók milyen arányban szeretnének hazatérni az egyetem végeztével, illetve hogy milyen arányban térnek haza, Karagich Bálint elmondja: pontos választ nem tudnak adni, de belső, nem reprezentatív kutatásaik azt mutatják, hogy a diákok 70 százaléka az egyetem elvégzése után következő öt évet még külföldön tervezi, ami mögött elsősorban anyagi megfontolások állnak. Hozzáteszi azonban, hogy nem feltétlenül kell Magyarországon élni ahhoz, hogy támogassák az ország érdekeit. Szerinte a diákság túlnyomó többsége szívesen adna vissza a hazájának valamit. Hosszú távon a magyar munkaerőpiacon múlik, hogy mennyire képes befogadni és hasznosítani ezeket a hallgatókat és külföldön elsajátított képességeiket – teszi hozzá.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Meg Trump. Ugyanis mindkét ország attól tart, hogy a világ dolgaiba való belecsendőrködéssel szakító új amerikai kormány nem védi meg őket, muszáj tehát szövetségeseket keresniük.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora a magyar kormány intézkedéséről. „Köszönöm, szenátor úr” – reagált Orbán Viktor politikai igazgatója.
p
5
1
19
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!