Rögeszmés mániákusok, küldetéses ngó-k és fontosságukat kereső hivatalnokok győzték meg a Nyugat közvéleményét, hogy a gyermekvállalás árt a bolygónak. Érvelésük alapja évtizedek óta egy 1968-as tanulmány, amelyről ma már tudjuk, hogy súlyos tévedés. Van-e visszaút?
2022. február 09. 13:20
p
2
0
0
Mentés
A konformista világkép egyik meghatározó sarokköve, a túlnépesedő ember mítosza egyre inkább a tények és trendek ostroma alatt áll. Ezeken a hasábokon is recenzáltam Darrell Bricker és John Ibbitson kanadai szerzőpáros Az üres bolygó című elemzését, mely bemutatja, hogy hamarosan nem túl sokan, hanem túl kevesen leszünk a Homo sapiens fennmaradásához, miután „három évtized múlva a globális népesség csökkenni kezd, és a hanyatlás soha nem ér majd véget”. A ma ismert dinamikák alapján ugyanis „a globális népesség 9 milliárd körül tetőzik valamikor 2040 és 2060 között”, így „az évszázad végére jó eséllyel visszatérünk majd ahhoz a számhoz, ahol most vagyunk”.
A progresszió által újonnan legitimált eszközöket sokszor éppen a szélsőjobboldal ültette gyakorlatba”
A civilizációt, sőt az egész bolygót pusztulásba taszító népességrobbanás elmélete természetesen nem új, Thomas Malthus már 1798-ban arról értekezett, hogy a gazdasági és kulturális stabilitást az elszabaduló termékenység döntheti romba. Annak azonban, hogy a 21. század elejére az Y és a Z generáció fiatal felnőttjeinek egész légiója vallja öntudatosan, miszerint a gyermekvállalás erkölcsileg megkérdőjelezhető, valójában egy huszadik századi könyv az eredője.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.