Radikális átalakítás várható a Vatikánban?

2012. június 28. 16:49

44 érsek kap a méltóságát jelképező palliumot Rómában június 29-én, pénteken. Ezzel párhuzamosan a pápa több jelentős cserét is végrehajt számos fontos vatikáni hivatal élén. A héten már négy kinevezést hajtott végre, és a sajtó szerint államtitkárát, valamint a Hittani Kongregációnak a vezetőjét is leváltja majd.

2012. június 28. 16:49

Rómában gyűlnek össze a katolikus egyház új érsekei pénteken, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén. XVI. Benedek pápa velük konzultál a Vatikán működésének átalakításáról, amelyet a Vatileaks botrány tett szükségessé.

 
Az utóbbi tizenkét hónapban kinevezett metropolita érsekeknek a hagyomány szerint a pápa a június 29-i ünnepnapon adja át az érseki méltóságot jelképező palliumot. A vállat övező fehér gyapjú szalagot az idén negyvennégy érsek veszi át a Szent Péter-bazilikában, a délelőtti szentmisén. (Két érsek nem tudott eljönni Rómába.)     A kinevezettek között két bíboros van, Rainer Maria Woelki berlini érsek és Francisco Robles Ortega, a mexikói Guadalajara érseke, valamint Francesco Moraglia velencei patriárka.
 
Az egyházalapító Szent Péter és Pál apostol ünnepe Rómában munkaszüneti nap. A Szent Péter-bazilikában álló Szent Péter szobrot püspöki süveggel és palásttal öltöztetik fel, és a bazilika homlokzatát is feldíszítik.    
 
XVI. Benedek péntek délben a Szent Péter-téren Úrangyala imádságot, majd beszédet mond. A pápa szavaival egy időben a római plébániák hívői transzparensekkel, énekkel, imával fejezik ki az egyházfő és az egyház iránti szeretetüket és támogatásukat. A "sajtótámadások tüzében álló XVI. Benedek melletti szolidaritási akciót" Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke hirdette meg, aki hívők tömegével akarja megtölteni a Szent Péter-teret - jelentette a Zenit katolikus hírügynökség.    
 
Az érsekekkel való június 29-i találkozás "lehetőség lesz a pápa által megkezdett beszélgetések és értékelések folytatására" a Vatileaksről és a kúria működéséről - mondta az újságíróknak Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője.    
 
Lombardi arra az egyeztetésre utalt, amelyet XVI. Benedek június 23-án indított el, amikor a vatikáni kongregációkat, tanácsokat és más szentszéki intézményeket vezető bíborosokkal és püspökökkel találkozott. Téma a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatási botránya és az erre való vatikáni reagálás volt. A pápai konzultáció éppen egy hónappal követte a dokumentumok eltulajdonításával vádolt Paolo Gabriele pápai komornyik május 24-i letartóztatását.    
 
Az utóbbi héten XVI. Benedek személycseréket is véghezvitt. Vincenzo Paglia olasz püspököt, a Szent Egyed katolikus közösség egykori lelki vezetőjét nevezte ki a Család Pápai Tanácsa elnökévé.
 
Az Ecclesia Dei Pápai Bizottság elnökhelyettese Joseph Augustine Di Noia címzetes érsek lett. Vele kapcsolatban a Hittani Kongregáció (ide tartozik az Ecclesia Dei, melynek elnöke a HK prefektusa, Levada bíboros) sajtóközleménye leszögezte, hogy DiNoia kinevezése a tradicionalista csoportok iránti gesztus. Ennek hátteréül az szolgál, hogy a X. Szent Piusz Papi Testvérület (FSSPX), amely a pápaságtól elszakad tradicionalista csoport, tárgyalásokat folytat az újraegyesüléssel Rómával. Ezeket az Ecclesia Dei vezeti. Róma kiadott egy úgynevezett Doktrinális Preambulumot tavaly ősszel, amelynek elfogadása a további tárgyalások alapját képezte volna. Az FSSPX vezetője, Bernard Fellay tett pár észrevételt, a Vatikán pedig kihúzta az általa kifogásolt részeket, amelyek valószínűleg a II. Vatikáni Zsinat és a liturgikus reform új miséjének elfogadásáról szólt. A pápa jóváhagyta így a preambulumot, ám a közelmúltban lezajlott találkozón Levada bíboros saját szakállára visszaírta ezeket a passzusokat, és így tette a preambulumot az FSSPX vezetője elé. Az FSSPX viszont hamarost, napok múlván általános gyűlést tart, ahol dönteni fognak a preambulum elfogadásáról. Most az őj elnökhelyettes feladata valószínűleg az, hogy gyorsan felvegye a kapcsolatot az FSSPX-szel, és mentse, ami menthető.
 
A Szentségi Kongregáció titkára Arthur Roche, az angliai Leeds püspöke lett, ő korábban az angliai püspöki konferencia titkára volt. A népek evangelizásálésért felelős  Propaganda Fide elnökének Protase Rugambwa tanzániai püspököt nevezte ki az egyházfő.    
A VaticanInsider hírportál szerint a kinevezettek az egyház "kevéssé konzervatív, nyitottabb szárnyát" képviselik. A hírportál jelentős változásnak tartja, hogy XVI. Benedek csökkentette a római kúrián dolgozó olasz püspökök számát. A sajtó ugyanis a vatikáni "olasz lobbi"-ban látta a Vatileaks szálainak mozgatóját. Egyébiránt az MTI értesüléseihez hozzátehetjük: a kinevezések közül kettő, Pagliájé és Roche-jé azt mutatja, a pápa még mindig számos kompromisszumra kényszerül, hisz ez a két főpap nem épp az ő vonalát képviseli. Roche a leedsi egyházmegyében keresztbe tett a pápa szívügyének számító tridenti, régi rítusú (latin) mise bemutatása szabadabbá tételének.    
Olasz sajtóértesülések szerint csere várható a pápa egykori munkahelyén, a Hittani Kongregáció prefektusi székében is. A jelölt a teológus Gerhard Ludwig Müller, Regensburg érseke lenne. Tegyük hozzá: Levada bíboros, az egykori San Francisco-i érsek, a Hittani Kongregáció jelenlegi vezetője több amerikai forrás szerint túl elnéző lenne a homoszexuális, pedofil papokkal szemben. Levadát, aki egyáltalán nem a pápai irányvonal képviselője, valószínűleg a régi személyes ismeretségben bízva nevezte ki annak idején XVI. Benedek saját utódjául (vagy nagy volt rajta a nyomás). A prefektusnak mindenesetre minden pénteken találkozója van a pápával, ami azt jelenti, hogy a szentatya igyekszik kézben tartani egykori munkahelyének ügyeit, ugyanis II. János Pál idejében nem volt szokás a pénteki vizit. 
 
Új elnök kinevezésére készülnek a vatikáni banknál is, amelynek igazgatótanácsa a héten ült össze először a volt elnök, Ettore Gotti Tedeschi május 22-i eltávolítása óta.
 
Az olasz újságok úgy vélik, XVI. Benedek rendezni kívánja a vatikáni intézmények működését még mielőtt július 3-án elhagyná a Vatikánt, és nyári rezidenciájára, Castelgandolfóba menne.
 
A sajtó szerint az utolsó lépés ősszel következik Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár leváltásával. Az bizonyos, hogy XVI. Benedek és munkatársai ismét "kézbe vették" az irányítást - hangsúlyozták az olasz vatikáni tudósítók.
 
Rómába való indulása előtt a pénzmosással és korrupcióval vádolt egyház belső "megtisztulásáról" beszélt a német újságoknak az 55 éves Woelki érsek, az egyház legfiatalabb bíborosa.
 
Fordulatot hozott Greg Burke, az amerikai Fox News televízió volt tudósítójának kinevezése is a szentszéki államtitkárság új kommunikációs tanácsadói tisztségébe. Az olasz sajtó figyelmét nem kerülte el, hogy a héten a földrengés sújtotta Emilia Romagnába látogató pápa külön megállt újságírókkal beszélgetni. Ez a gesztus azonnal enyhítette az utóbbi hónapokban a Vatikán és az olasz sajtó között kialakult feszültséget.       

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satya
2012. július 03. 21:14
Én nem gondolom, hogy jó lenne, főleg a személélethez nem. A tridenti szemléletet úgy tudnám jellemezni, legalábbis amit egyes fórumokon keresztülk megismertem, hogy bent vagyunk az elefántcsont toronyban, és lövünk mindenkire, aki kint van.
satya
2012. július 03. 21:12
A Hittani kongregáció élén megtörtént a váltás. http://www.magyarkurir.hu/hirek/uj-prefektus-hittani-kongregacio-elen Azt tudni kell, hogy Levaqda bíboros éppen 76 éves, vagyis túl van a nyugdíjkorhatáron, a változás ezért történt.
liberálzöld.
2012. július 03. 21:09
Meghal a Pápa, és felkerül a mennybe. Szent Péter üdvözli őt és kérdezi a nevét. - Én vagyok a pápa - válaszolja. - Pápa, pápa... mormogja Péter, és utánanéz a Nagy Könyvben. - Sajnálom, de ilyen néven senkit nem találok! - De hát én vagyok Isten helyettese a Földön! - mondja a pápa. - Istennek van helyettese a Földön? kérdezi Péter csodálkozva. Furcsa, ezt nekem sosem mondta... A pápa rákvörös fejjel folytatja: - Én vagyok a katolikus egyház feje! - Katolikus egyház... sosem hallottam róla. De várj egy kicsit, megkérdezem a főnököt. Hátramegy és kérdezi Istent: - Te főnök, itt van egy hapsi, aki azt állítja, hogy a Te helyettesed a Földön. Pápa a neve. Mond ez neked valamit? - Nem, sosem hallottam, nem ismerem. De tudod mit, kérdezd meg Jézust, ő járt a Földön, hátha ő tud valamit! Hívatják Jézust és elmesélik neki a szituációt. Ő sem tud semmiről, de hátramegy az irodájába és utánanéz az papírjai között. Tíz perc múlva jön vissza, folynak a könnyei a röhögéstől. - Ezt nem hiszem el - mondja elcsukló hangon a hasát fogva. Emlékeztek még arra a kis horgász-halász egyesületre, amit 2000 éve alapítottam poénból? Még mindig létezik...
liberálzöld.
2012. július 03. 21:09
- Dominus vobiscum - Et cum spiritu tuo. Tök jó volt. Gyerekként így szól a mise- latinul. A nép meg hülyén próbált valamit fonetikusan visszaadni a latinból, amit a pap betanított. Kb így: "- Diminus fabiszkusz - Etkum spirititusz!" És persze segéd töke nem volt arról, hogy mit is mantrázik. Hát lehet, hogy Istennek így tetszik a dolog, szerintem meg baromság. Hadd tudja már a hívö, hogy mit is mond!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!