A közösségi hálókban az evangelizáció új területeit látja a római katolikus egyház

2012. október 04. 18:14

A folyamatosan bővülő digitális világban történő evangelizáció lesz a témája a 2013-as Tömegkommunikációs Világnapnak - jelentette be a Vatikán, mely egyre nagyobb szerepet vállal a főleg fiatalok látogatta közösségi hálókon is.

2012. október 04. 18:14

Közösségi hálók: az igazság és a hit kapui; az evangelizáció új területei címet kapta a jövő év május 12-re, a pünkösd előtti vasárnapra meghirdetett 47. Tömegkommunikációs Világnap – közölte a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa hangsúlyozva, hogy a témát maga XVI. Benedek választotta. „A digitális környezet az evangelizáció egyik legnagyobb kihívásává vált” – hangoztatta a vatikáni tanács közleménye. Hozzátette, hogy a technológia ma már átszövi az emberi tapasztalat, kapcsolatok és tudás számos területét.

A Vatikán szerint a közösségi hálók (social networks) fejlődése és népszerűsége oda vezetett, hogy az internet ma már nem csak puszta eszköz az egyház számára, “az Evangélium tanításakor abból kell kiindulni, hogy a mai ember a digitális környezetben fejezi ki magát”. A technológia azonban „segítheti-e az embereket, hogy találkozzanak Krisztussal a hitben?” – kérdezte Antonio Spadaro jezsuita atya, a Civilta Cattolica folyóirat főszerkesztője a Vatikáni Rádióban.

Hozzátette, hogy ma már nem elegendő „az új digitális nyelvezethez való alkalmazkodás, arra van szükség, hogy az egyház a hálón keresztül mutassa be az Evangélium tanítását (…) a hit segíthet a digitális világ emberibbé tételében”. A Tömegkommunikációs Világnapra szóló üzenetét XVI. Benedek január 24-én, az újságírókat oltalmazó Szalézi Szent Ferenc napján hozza nyilvánosságra. Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy II. János Pál először 2001-ben használta az internetet, amikor apostoli buzdítását emailben postázta Óceánia térségébe. Azóta a Vatikánnak és a pápának is saját Facebook és Twitter oldala is van. A pope2you közösségi oldalt a Vatikán a fiataloknak nyitotta.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!