Keresztények és muzulmánok megbékélését szorgalmazta Ferenc pápa

2013. augusztus 02. 18:29

A két vallás közötti tiszteletet és a fiataloknak erre való nevelését hangsúlyozta Ferenc pápa abban az üzenetében, melyet pénteken a muzulmán testvérekhez intézett a ramadán hónapja végének alkalmából.

2013. augusztus 02. 18:29

Keresztényeknek és muzulmánoknak kölcsönös tiszteletben kell tartaniuk a másik vallását, ennek tanításaival, jelképeivel és értékeivel együtt erre a magatartásra nevelve saját fiataljaikat is” – hangoztatta Ferenc pápa a Vatikán honlapján arabul és további három világnyelven is közölt üzenetében.

Arra kell nevelnünk a fiatalokat, hogy tisztelettel gondoljanak és beszéljenek más vallásokról és ezek követőiről, elkerülve meggyőződéseik és vallási szokásaik nevetségessé tételét és lenézését” – fogalmazott az egyházfői üzenet. Ferenc pápa szerint ennek megvalósításához a családok, az oktatás, vallási nevelés és a tömegkommunikációs eszközök segítsége is szükséges. A kölcsönös tisztelet minden emberi kapcsolat alapja, ez vezethet őszinte és tartós barátsághoz – fogalmazott a pápa. Az egyházfő kiemelt tiszteletet szorgalmazott a vallási vezetők és a vallásgyakorlás helyszínei iránt, hangsúlyozva, hogy ezek támadása akár az egyik, akár a másik oldalról nagy fájdalmat okoz.

Újdonságot jelent, hogy Ferenc pápa személyesen írta alá az „egész világ muzulmánjaihoz” szóló üzenetet és azt nem pusztán – az eddigi vatikáni szokásnak megfelelően – a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsa jegyezte. A tanácsot vezető Jean-Louis Tauran bíboros a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy Ferenc pápa üzenete a XVI. Benedek által megkezdett utat követi a muzulmánokkal való kapcsolatok erősítésében. Európában gyakran abba a tévedésbe esünk, hogy az iszlámot az iszlamizmussal keverjük, miközben a fundamentalizmus mindannyiunk közös ellensége – hangoztatta Tauran.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
regiszter
2013. szeptember 04. 13:34
Keresztények és muzulmánok - mindkettő fanatikus, erkölcsöt és kultúrát romboló kizárolagosságra törő zsidó szekta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!