Párbeszéd: Erdő Péter nyitotta meg a Népek udvarát

2014. február 05. 13:00

Amikor hitünket a világnak meg akarjuk mutatni, akkor nem csupán belső baráti társaságban akarjuk kifejezni meggyőződésünket és örömünket, hanem párbeszédet kezdünk a világgal, a népekkel, mindenkivel – fogalmazott Erdő Péter bíboros, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) nagykancellárja a Népek udvara elnevezésű kétnapos rendezvény nyitónapján mondott köszöntőjében szerdán, Budapesten.

2014. február 05. 13:00

A Corvinus egyetem közreműködésével létrejött eseményen Erdő Péter kiemelte: ennek a párbeszédnek különböző síkjai vannak, ide tartozik a hétköznapi élet számos problémája, de a tudomány és a művészetek területe is.

Utalt a II. vatikáni zsinat (1962-1965) egyik rendelkezésére is, amely kimondja, hogy „a világi krisztushívőknek különleges küldetésük, hogy az evangélium szerint alakítsák a földi országot, az evilági dolgok rendjét”. Úgy vélekedett, hogy a politika, a gazdaság, a tudomány és a művészetek területeire „valódi nehéz feladat eljuttatni hitünknek a fényét és örömét”.

Emlékeztetett arra, hogy az egyház az utóbbi évtizedekben sok dokumentumot adott ki, amelyek valamilyen új társadalmi jelenség vagy új tudományos eredmény morális értékeléséhez szólnak hozzá. Azt mondta, a jó teológusok „teljesítik az egyház küldetését, hogy a kinyilatkoztatás örökségét pontos tartalmában bemutassák, de ez nem elég, mert a mai tényállások és a kinyilatkoztatásból kapott elvek között meg kell építeni a hidat”, ehhez pedig az adott területek szakértőire van szükség.
 
Erdő Péter beszélt arról, hogy amikor az egyház egy-egy konkrét állásfoglalásra készül, mindig népes, tudósokból, szakértőkből álló csoport segítségét kéri, ennek például az Apostoli Szentszék környezetében különböző intézményes formái is léteznek. Amikor a magyar püspöki kar a teremtett környezet védelméről, valamint a bioetika vagy az igazságosabb és testvériesebb világ kérdéseiről szólt, tudatosan kérte sok világi szakértő segítségét – tette hozzá.
 
A bíboros kiemelte: hívő és nem hívő szakértők együttgondolkodásának fontos és eredményes alkalma a Népek udvara, amely bibliai kifejezés, a jeruzsálemi templom környezetének leírásából való. A jeruzsálemi templomhegynek volt ugyanis egy olyan része, ahová még a pogányok is beléphettek, a szűkebb rész pedig már csak a beavatottak előtt állt nyitva.
 
Gianfranco Ravasi bíboros, az eseménysorozatot meghirdető Kultúra Pápai Tanácsa elnöke arról beszélt, hogy a Népek Udvara a párbeszéd nyílt tere, ahol a hívők és a nem hívők találkoznak. Chesterton angol írót idézve közölte: a keresztény szenteknek nyitva van a szemük, mert szemlélik a világot, az indiai szenteknek pedig csukva van, mert önmagukat szemlélik. „Nekünk nyitva kell tartani a szemünket, hogy észrevegyük a politika és a társadalom problémáit” - hangsúlyozta Ravasi.
 
A bíboros Leszögezte: amikor a gazdaság és az etika eltávolodik egymástól, az a gazdaság elszegényedését jelenti, a gazdaság eredeti útja pedig az erkölcsfilozófia kellene, hogy legyen. A közgazdaságtannak vissza kell térnie oda, hogy humántudomány legyen.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2014. február 06. 12:32
ENSZ: A Vatikán lehetővé tette a gyerekek tömeges megerőszakolását Lesújtó jelentést tett közzé szerdán az ENSZ gyermekjogi bizottsága a Vatikánról a katolikus egyházon belüli, gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot illetően. A bizottság januárban több vatikáni illetékest is meghallgatott Genfben arról, hogy a Szentszék hogyan alkalmazza az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét. A világszervezet szerint a Vatikán rendre a katolikus egyház hírnevének megőrzését helyezte a gyermekek védelme fölé, és az utóbbi években olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy papok több tízezer gyereket molesztáljanak vagy erőszakoljanak meg. A bizottság követelte, hogy a Vatikán hozza nyilvánosságra a papi pedofíliával kapcsolatos dokumentumait annak érdekében, hogy az elkövetőket, illetve mindazokat, akik segédkeztek tetteik eltussolásában, felelősségre lehessen vonni. A jelentés szerzői követelték továbbá, hogy azonnal távolítsák el a papság soraiból azokat, akik közismerten vagy gyaníthatóan gyerekeket bántalmaztak, és kötelező jelleggel adják át őket a rendőrségnek. http://hvg.hu/vilag/20140205_ENSZ_A_Vatikan_lehetove_tette_a_gyerekek?fb_action_ids=10202389297268757&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B664762896899307%5D&action_type_map=%5B%22og.recommends%22%5D&action_ref_map=%5B%5D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!