A mesés válaszúti Bánffy-kastély: nem látogatható, de megmutatjuk!

2018. augusztus 16. 12:23

Bejutottunk a kastélyba, amelyben Wass Albert született, és ami különös gazdája hóbortjainak eredményét rejti.

2018. augusztus 16. 12:23
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

A híres bonchidai Bánffy-kastélyig ellátni Wass Albert szülőfalujából, Válaszútról, ahol úgyszintén van egy Bánffy-kastély.


Míg azonban a bonchidai, Erdély Versailles-a épül-szépül, a válaszúti kastélyt egy biztonsági őr őrzi, s állapota aggodalomra ad okot. A kastélyt, amiben Wass Albert született, az Elherdált Örökségünk című portál szerint 1960-as évek végén „restaurálták”, hogy iskolát rendezzenek be az épületben. 2007-ig kisegítő iskola működött az épületben, azóta üresen és bezárva, lezárt területen áll, nem látogatható, a Kolozs Megyei Tanács tulajdona. Mi most fondorlatos módon mégis bejutottunk az épületbe. A kívülről szokványos kastélynak tűnő épület belül ugyanis ámulatos dolgokat rejt, amiket a nagyközönség jelenleg nem tud megtekinteni. Pedig a falun átfutó Kolozsvár-Dés-országút mentén fekszik, hatalmas kapuval elzárva. Az 1880-as évekből származó homlokzat neoreneszánsz-eklektikus. 


A kastély azért különleges, mert egyik ura, Bánffy Ádám (1847–1887) az erdélyi arisztokrácia különös figurája volt, aki – írja az Elherdált Örökségünk – létrehozta Erdély egyik leglátványosabb kastélybelső-együttesét. 1875 körül műtermet rendezett be a kastély emeleti nagy termében. Több mint tíz éven keresztül dolgozott ebben a műhelyben, ahol elkészítette az ebédlő díszes mennyezetét, falburkolatát és bútorait, valamint a lépcsőház gazdag faragott elemeit és számos dísztárgyat. Belépve ezt látjuk:

A forrásokban először 1325-ben megemlített Válaszút 1405-től a Bánffy-család tulajdona, ahol a 18. század második felétől állhatott az épület. A falu a bonchidai birtok része volt.

Az épület az 1848–49-es forradalomban nagyon megrongálódott és valamikor 1859 előtt kezdték újjáépíteni, az új tulajdonos, br. Bánffy Albert megrendelésére. A báró 1870-ben is újabb javításokat végeztetett az udvarházon. Bánffy Ádám (1847–1887) aztán jelentősen átépíttette az épületet, emeletet húzva rá. 

Mindez a különc művészgróf keze munkája volt.

Az emeleten látszanak az egykori iskola nyomai:

Sőt, szomorúbb képek is fogadják az embert, a fentiek kontrasztjaként:


Hogy mi lesz a kastéllyal idővel, arról egyelőre nem tudni semmit.

Fotók: Szilvay Gergely

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ52
2018. augusztus 19. 13:12
A kastély a hozzá tartozó birtok nélkül olyan mind a Mercedes motor nélkül.
abcdef
2018. augusztus 16. 18:06
Metszet: restaurálják a válaszúti Bánffy-kastélyt – 2017. október 17. https://www.youtube.com/watch?v=E5qK0zcIXiw A film szerint a restaurálásra sikerült nagy nehezen valamennyi pénzt kapni, de még az anyagiaknál is nehezebb megfelelő szakembereket találni, akik képesek kivitelezni a munkálatokat. Talán ebben segíthetne a magyar állam.
a hun
2018. augusztus 16. 17:20
ITT EGY MUNKÁS(!) ÉLETÚT: http://www.origo.hu/sport/egye.. ILLENE A MANDINERNEK MEGEMLÉKEZNIE BALCZÓ ANDRÁS 80. SZÜLETÉSNAPJÁRÓL!!!
mustarharmas
2018. augusztus 16. 14:57
Kár, hogy a határ másik oldalán van....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!