Soltész: Az erdélyi magyarok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására

2021. február 01. 17:17

A Béres Gyógyszertár Zrt. és a Lipóti Pékség termékeiből álló adományt adott át hétfőn Erdélyben a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

2021. február 01. 17:17
null

Az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón az államtitkár mellett jelen volt Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, Korodi Attila Csíkszereda polgármestere és Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója. A sajtótájékoztatót követően az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta sok fájdalom és szomorúság mellett vannak felemelő pillanatok, amikor cégek, magánszemélyek adományokkal segítenek a rászorultakon. Rámutatott, hogy a magyar Katolikus Karitászon keresztül juttatták el az adományokat, amelyek részben a Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett alapítvány gondozásában levő,

Csíkszereda környékén élő gyermekekhez, részben olyan idősekhez jutnak el, akiknek szükséges erősíteni az immunrendszerét.   

Az államtitkár kiemelte, hogy ezek az adományok nem helyettesítik a járvány elleni védekezés szabályait, továbbra is fontos betartani őket, mint ahogy az is fontos, hogy Erdélyben, Székelyföldön minél többen és a lehető leghamarabb beoltassák magukat a koronavírus ellen.    

Az államtitkár közölte, hogy az

Erdélyben élő magyarok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására,

és kiemelt néhány olyan beruházást, amelyeket az elmúlt időszakban támogatott a magyar kormány, illetve az idén is előirányoztak rájuk támogatást.    

A templomépítések, iskolafejlesztések, valamint ifjúsági programok közül kiemelte a gyimesközéploki templom felújítását, amelyhez 20 millió forinttal járult hozzá a magyar kormány. Közölte, hogy befejeződött a gyimesközéploki iskola tornatermének az építése, amelyet 250 millió forinttal támogatott a magyar kormány.    

Emellett a gyulafehérvári főegyházmegye Szelterszfürdőn tervezett ifjúsági táborának a megépítését is támogatták

150 millió forinttal, az idén további 30 millió forintot folyósítanak erre a célra. Hozzátette, hogy a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó idei megszervezését is támogatják 7 millió forinttal, míg a gyergyószentmiklósi Fogarasy-líceum eddig 81 millió forint támogatást kapott, amihez az idén 30 millió forintot adnak hozzá.    

Az államtitkár arra kérte a román kormányban helyet foglaló RMDSZ-es politikusokat, segítsék elő Románia és Magyarország együttműködését, hogy a két ország viszonylatában is legyen olyan történelmi közeledés, ami a közelmúltban megtörtént már Magyarország és Szerbia, illetve Magyarország és Szlovákia között.    

„Nagy szükség van arra, hogy amikor Nyugat-Európában értéket rombolnak, sokszor értékét veszti a társadalom, illetve a kereszténységet üldözik, akkor az együtt élő nemzetek segítsék egymást” – mondta az államtitkár.

(MTI)

Fotó: MTI/Veres Nándor

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pistapapa
2021. február 02. 10:38
És a magyarországi kifosztott,kirabolt milliók miért nem érdeklik ezeket a megélhetési keresztényeket?
Senki Alfonz
2021. február 01. 17:37
És a hazai magyarok, például a vállalkozók mkor számíthatnak támogatásra?
balbako_
2021. február 01. 17:27
Kötelességünk, amit szívvel és örömmel vállalunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!