Zacher Gábor szerint nemsoká újra kötelező lesz a maszkviselés

2022. július 28. 12:34

A mentőorvos azt javasolta, hogy aki még nem tette, vegye fel a harmadik vagy a negyedik oltást.

2022. július 28. 12:34
null

A járvány kezdete óta először esett át a koronavírus fertőzésen Zacher Gábor – tudta meg az Index. A mentőorvos a portálnak elmondta: két héttel ezelőtt megfázás miatt tesztelte magát, és az eredmény pozitív lett, úgy hogy már négy oltáson túl van. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa épp ezért enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget. Emellett, „lecsurgatott magának egy antitest-terápiát”, amelynek köszönhetően harmadnapra szinte már semmi baja nem volt.

Zacher az omikron BA5 variánsáról közölte, hogy

Minél többször esik át valaki a betegségen, annál könnyebben vészeli át

A mentőorvos ugyanakkor hozzátette, hogy „a jó hír az, hogy nem okoz olyan súlyos megbetegedést, mint a korábbi variánsok. Bár hazánkban valóban egyre több a covidos, a kórházi felvételek száma nem nő a fertőzöttek számával arányosan”. A legtöbb beteget, még az időseket sem kell bent tartaniuk. Zacher kiemelte, hogy vannak,

akik már másodszor vagy épp harmadszor fertőződnek meg,  a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy

minél többször esik át valaki a betegségen, annál könnyebben vészeli át

– húzta alá a szakorvos.

„A Covid-fertőzés még a kánikulánál is rosszabb”

Zacher Gábor arra a kérdésre, hogy tart-e már ott a járványhelyzet hazánkban, hogy valamilyen óvintézkedést kelljen bevezetni, azt felelte, hogy ahogyan azt már más virológusok is hangsúlyozták, „a kötelező zárt téri maszkviselés nagyon fontos lenne”. A mentőorvos úgy véli, hogy ezt az intézkedést

rövid időn belül újra bevezetik.

Hozzátette: tudja, hogy a nagy melegben a maszkviselés még inkább kellemetlen, de „a Covid-fertőzés még a kánikulánál is rosszabb”.

A szakorvos azt is hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele ezután is fontos lesz, az alapimmunizáláson túl a harmadik és a negyedik oltást is érdemes felvenni azoknak, akik azt még nem tették meg.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. július 29. 12:25
A kevert fajúaknak...
zara
2022. július 29. 11:49
idióta félelemkeltő... 1. a maszk gyakorlatilag semmit sem ér nem más mint tömegpszipchológia fegyver 2. a vakcinátok is egy szar és börtönbe lenne a helye mindenkinek aki eladta a "szinte 100% megvéd a fertőzástől" cimő átbaszást the number needed to vaccinate (NNV) to prevent one more case of COVID-19 as 1/ARR. NNVs bring a different perspective: 81 for the Moderna–NIH, 78 for the AstraZeneca–Oxford, 108 for the Gamaleya, 84 for the J&J, and 119 for the Pfizer–BioNTech vaccines. https://www.thelancet.com/journals/lanmic/article/PIIS2666-5247%2821%2900069-0/fulltext vagyis 100 embert be kell vakcinázni h megelőzünk egy új fertőzést(nem halált) magyarul bullshit az egész... an assessment in the NIH National Library of Medicine states. "Besides the risk of infections owing to lowered immune functions, there is a possible risk of unknown organ damage caused by the vaccine that has remained hidden without apparent clinical presentations, mainly in the circulatory system." https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9167431/
Akitlosz
2022. július 28. 19:48
"A mentőorvos azt javasolta, hogy aki még nem tette, vegye fel a harmadik vagy a negyedik oltást." Inkább a halál. Az oltások nem védenek meg sem a fertőzéstől, sem a haláltól. Így meg nem jó ötlet ennyi oltással csesztetni az immunrendszert. Amióta jósolgatnak erről a járványról a Mandineren két és fél éve abból bevált valami? Ősszel azt írta a Mandiner, hogy idén tavaszra már mindenki vagy oltott vagy fertőzésen átesett lesz. Az is hazugság volt.
zakar zoltán béla
2022. július 28. 16:06
star boolyváryak nem érdekelnek az öntetszelgés pojáca műfaj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!