Óvatos üzenetek Hodász Andrásnak – és a „régi barátoknak”, akik szerint „az egyház elengedte az emberek kezét”

2023. február 15. 14:41

Az a helyzet, hogy már 2001 és 2011 között is meredeken csökkent Magyarországon a katolikusok száma, szóval elég olcsó megoldás a NER-re kenni a problémákat.

2023. február 15. 14:41
null
Francesca Rivafinoli
Francesca Rivafinoli

„Az egyház elengedte az emberek kezét” – halljuk a Telex Hodász-interjújában, ahol egyidejűleg konkrét panaszokról is értesülünk: „Régi barátaim, akik nagyon hívők voltak, keresnek meg azzal, hogy már nem tudnak templom közelébe menni, merthogy politikát hallanak a templomban, merthogy nem kapnak semmit”.

Nos, Hodász Andrással egy pillanatra sem szeretnék vitatkozni, az említett régi barátoknak azonban mégis felvetnék ezt-azt. Már csak azért is, mert nagy valószínűséggel ezek a régi barátok katolikus neveltetésben részesült negyvenes budapesti értelmiségiek – velük mégiscsak lehet beszélni.

Első körben például érdemes lenne gondosan végighallgatni a Telex-interjút: abban ugyanis más helyen maga Hodász András magyarázza el teljesen korrekten, hogy nem a pap a lényeg a misén, hanem Jézus Krisztus; mint ahogy

az is elhangzik, hogy a papok elenyésző hányada politizál a szószékről, ellenben rengetegen prédikálnak igen jól.

Tehát az elégedetlen régi barátoknak csak össze kellene rakniuk ezeket az információkat, levonva a tanulságokat: kár a kishitűségért, nem olyan bonyolult (pláne a főváros környékén) politikamentes templomot találni, simán menni fog; ha pedig úgy érzik, „nem kapnak semmit”, akkor legközelebb érdemes nem a pap esetleges sutaságaira koncentrálni, hanem az evangélium szavára.

Természetesen az is előfordulhat, hogy a Megváltó hegyi beszéde vagy egy csöndes templomi félóra se „ad” semmit a korábbi „nagyon hívőnek” – akkor viszont félő, hogy a klérus hibáztatása csupán ürügy az elhanyagolt lelki élet leplezésére. Vasárnap délig alszom vagy a heti bevásárlást intézem, és közben nagyokat sóhajtozom, hogy mennyire nem ad semmit a templom, ahová oda se megyek, vagy ha elmegyek, akkor oda se figyelek –

ez kétségkívül kényelmesebb, mint megpróbálni sziszifuszi munkával visszaépíteni az istenkapcsolatot

és esetleg aktívan toborozni egy megtartó kisközösséget.

Az, hogy az interjúban elhangzottaknak megfelelően már 2001 és 2011 között meredeken csökkent Magyarországon a katolikusok száma, eleve arra utal, hogy olcsó megoldás a NER-re kenni a problémákat – de még konkrét főpapokra is kár mutogatni ez ügyben, mivel azonos időszak alatt a reformátusok és az evangélikusok is szinte azonos arányban lettek kevesebben.

Tény, hogy az egyházi vezetők különösen felelősek a nyáj egyben tartásáért (számon is lesz kérve rajtuk, ha elhanyagolják a rájuk bízottakat, senki ne aggódjon), de aki eltalált múlt vasárnap egy katolikus templomba, az például

konkrétan hallhatta az intést: „Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába”.

Szó sincs olyasmiről, hogy „amennyiben akad a környezetetekben valahol egy írástudó, aki stikában a Mammonnak is szolgál, akkor oké, ti is rugalmasan kezelhetitek a parancsolatokat”. Nem jegyez fel Máté apostol olyat, hogy „majd ha a helyileg illetékes plébánosod spontán ráérez az egyébként meg sem fogalmazott igényeidre és kézen fog, akkor gyere megint hozzám, mint régen, addig csak intézd a dolgaidat”.

Ráadásul – ha spoilerezhetek – most vasárnap az a rész következik majd, hogy „ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok”. Ahol a „tökéletes” azt is jelenti, hogy felnőtt, érett. Márpedig az a magatartás, hogy „harmincas-negyvenes tanult férfi vagyok, nagyon hívő voltam, de most arra várok, hogy az Egyház legyen kevésbé gyarló, kézen fogjon, és segítsen például kinyitni esténként a polcon porosodó Bibliát, hogy a következő népszámláláson is hívőnek érezhessem magam”, nem annyira üti meg ezt a mércét.

Különösen, mivel az „egyház” nemcsak a püspök és a plébános, hanem az összes megkeresztelt ember – amikor tehát az a panasz, hogy az egyház nem fogja eléggé a hívek kezét, akkor erősen felmerül a szülők, a keresztszülők, a házastársak, a barátok, a szomszédok, horribile dictu a kollégák felelőssége is. Plusz az önvizsgálat szükségessége.

Az ugyanis elég merész elvárás, hogy én, az egyház tagja nem érek rá odafigyelni a lefelé csúszó öcsémre vagy a szomszédomban élő özvegyre,

de az egyház mint intézmény vegye őt észre és nyúljon érte a megfelelő ritmusban.

Miközben egyébként érte is nyúl, hiszen egyebek mellett kínálja naponta az imacsoportokat, szervezi a lelkigyakorlatokat, ahová el lehet járni, közösségbe lehet kerülni, gondoskodó felebarátokat lehet megismerni – csak el kéne indulni. Zakeus is méltatlankodhatott volna a haláláig, hogy Jézusnak nem jutott eszébe külön-külön bekopogtatni Jerikó összes házába; de inkább odament ő a lábával és a szabad akaratával, és fölmászott a vadfügefára. Mennyivel hatékonyabb és eredményesebb megoldás a találkozásra.

Lehet azt mondani, hogy bezzeg a jógás „közösség” például mennyire virágzóbb és vonzóbb, csakhogy ott se az van, hogy érkezik egy lehengerlő, hivatásos guru és kézen fog, de még csak nem is az, hogy influenszerek korszerű vlogokban osztják az észt a keresőnek – hanem a lelkes jógás nő konkrét csoportokat szervez önállóan, szórólapokat oszt, meghív, továbbképzésekre jár, hétfőn pedig habozás nélkül, csillogó szemekkel beszámol a munkahelyén a legutóbbi elvonulásáról. Miközben a katolikus értelmiségi nyünnyög, hogy béna a káplán a tizenegyes misén, csináljon már valamit „az egyház”. (A Mindenhatónak nem derogált, hogy meghívja az illető papot az aratásába; ha majd az igényesebbnél igényesebb negyvenes családapák kinevelnek egy megfelelőbb választékot, mindjárt lesznek jobb lelkipásztorok.)

Ha tehát valamely hívő katolikusnak az az érzése, hogy „az egyház” elengedte a kezét,

az akár azt is jelentheti, hogy felnőttnek és járóképesnek van tekintve,

így végre jut egy szabad keze arra, hogy ő maga nyúljon utána a rábízottaknak. Vagy akár egy rossz passzban lévő vagy túlterhelt papnak.

 

Nyitóképen: Hodász András (forrás: YouTube)

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. február 16. 11:45
"....„Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába”." Kétségkivül. A NAGY BAJ CSAK AZ, HOGY A "NEM BEAVATOTT" ÉS A "NEM A BELSŐ, katolikus(!) EGYHÁZI KÖRÖKÖN BELÜL FUTÓ" "emberversenyző"-teremtménykompetitor hovatovább már-már NEM TUDJA: MITŐL "IGAZ" AZ "IGAZ" ÉS MITŐL HAMIS A HAMIS.Ennek eldöntését segitendő, rövidem közölnék néhány szempontot, mely szándékai szeirnt TALÁN MEGKÖNNYITI a fenti nehéz döntést--HANGSÚLYOZOTTAN A HODÁSZ ANDRÁS PLÉBÁNOS--VOLT PLÉBÁNOS(?!)--ügy kapcsán, ill. azzal összefüggésben. 1.) Nem jó, hogy Hodász "atya" elhallgatta--a Főegyházmegyei egyházi vezetők előtt-- korábbi SZEXUÁLIS áldozattá válásának tényét, de hogy elhallgatta, az--szerintem legalábbis--MÉGSEM LENNE TRAGIKUSAN ÉS VÉGZETSEN NAGY BŰN. 2.) NAGYON NEM VOLT JÓ, HOGY HODÁSZ "ATYA" SZINTE TELJESEN ÁTPOLITIZÁLTA PAPI ÉLETÉT ÉS MINDENBE ÉS MINDEFÉLÉBE SZÓSZÁTYÁR MÓDON BELESZÓLT, VÉLEMÉNYT NYILVÁNITOTT, FECSEGETT-LOCSOGOTT--SZINTE KIVÉTEL NÉLKÜL MINDÉG(!!!) A SZERINTÜNK KERESZTÉNY-NEMZETI EMBEREK SZERINT ROSSZ(!!!) OLDALON. NEM KELLETT VOLNA ÉS NAGYON NEM ENNYIT BESZÉLNIE ÉS UNOS-UNTALAN MÓDON BELESZÓLNA MINDENBE. 3.) AZ SEM(!) volt helyes és jó, hogy nagy nyilvánosság előtt--már ha egyáltalán jól értettem, ha rosszul, elnézést kérek ezért--közzé tette szexuális beállitódásának "ferde és kóros" mivoltát--ahelyett hogy küzdött volna ez ellen csendben, imában, "rejtekben", paposan vsszafogva e--szerintem--jelentős bajt. Meg egyéb bajokat, testi-lelki betegségeket, szorongásokat stb..stb is inkább fölötteseivel munkatársaival, +paptestvérevel" kellett volna megosztania, segitséget kérve, és bizonyára KAPVA IS..tőlük. Nem(!) nagy nyilvánosság elé valók ezek a "dolgok" és KÜLÖNÖSEN NEM ILYEN-OLYAN INTERNETES FÓRUMOKRA! VISZONT!!! 4.) VISSZATASZITÓAK AZOK AZ Ú.N. "HIVŐ"-I, DE SZERINTEM INKÁBB ÁLHIVŐI REAKCIÓK. melyek saját makulátlannak vélelmezett katolikus keresztényi mivoltuk védőbástyái mögül KÉNKÖVES MÉNYKÚT, TÜCSKÖT, BOGARAT, ÁTKOT MIEGYEBET SZŐRTAK(!!!) a szerencsétlen Hodász atyára akkor, amikor anélkül is túlontúl is sok baja volt-van...szegénynek. 5.) És végül, ÉS LEGELSŐSORBAN A LEGESLEGNAGYOBB BAJ ÉS KÁROS KÖVETKEZMÉNY AZ "ATYA" PAPI RENDBŐL VALÓ KILÉPÉSE- TÁVOZÁSA.HA VALAMI, HÁT EZ AZ, AMI VÉGKÉPP SÁTÁNIVÁ TESZI EZT AZ EGÉSZ RÖRTÉNETET. EZ A CSÚCSA ITT MINDEN ROSSZNAK. KÉREK MINDENKIT: BUZGÓN,ERŐSEN, ÁLDOZATOSAN ÉS ODAADÓAN IMÁDKOZZUNK EZÉRT A SZEGÉNY HODÁSZ ATYÁÉRT!!!
konfucius
2023. február 16. 09:04
A fenti írás nem jelenti azt, hogy az egyházunk mindig mindent jól csinál. Viszont az utolsó betűig minden leírt mondat igaz. Keressük a nekünk való helyet, amennyire tudjuk. Vidéken ez nem egyszerű, de feladni nem igazán méltó.
felcsutfan
2023. február 16. 07:54
Nem baj, hogy kiutáltuk a Hodászt, itt marad nekünk a besegergő, a kicsirigó, a véresbandi, meg a többiek. Fényes jövőnk előre megy, nem hátra.
retsag
2023. február 15. 21:17
Hodász addig volt érdekes, amíg pap volt. Innentől egy a kismillió középszar influenszer közül. Néhány hét múlva már a nevére sem fogunk emlékezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!