Hiteles keresztény vezető, természetes, hogy imádkozunk érte! – az Orbán Viktorért bemutatott mise főcelebránsa a Mandinernek

2023. május 31. 06:00

Osztie Zoltán szerint a liberálisokat bosszantja a dolog, ezért minden évben ügyet próbálnak kreálni belőle, noha az egyház ősi hagyománya, hogy imádkozik a világi vezetőkért. A katolikus pap ígéri, ha valaki arra kéri, Dobrev Kláráért is bemutat szentmisét, a megtéréséért fog imádkozni.

2023. május 31. 06:00
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

„Minden évben megismétlődik ez a cirkusz, noha ebben semmi különös nincsen” – mondja a Mandinernek Osztie Zoltán, arra utalva, hogy a liberális sajtó és egyes megmondóemberek a közelmúltban élcelődve számoltak be az Orbán Viktor hatvanadik születésnapjára szervezett szentmiséről. A katolikus plébános lapunknak elmondja, egy baráti kör nagyon hosszú ideje minden évben felkéri, hogy mondjon misét a kormányfőért, így szerdán is érte imádkoznak majd.

Katolikus templomokban egyébként is szokás, hogy imádkoznak nem csak az egyházi, de a világi vezetőkért is, függetlenül azok pártállásától. Miseszándékot ráadásul bárki kérhet, ha az nem ellentétes az egyház hitével és tanításával, arra fogják bemutatni a legszentebb áldozatot. (Szélsőséges példa: nem fognak például azért misét mondani, hogy eszkalálódjon a háború, ellenben sok misét ajánlanak fel a konfliktus békés rendeződéséért.) Erre emlékezteti lapunkat Osztie Zoltán atya is. Mint mondja, „a nagypénteki könyörgésekben, ami az apostoli egyház legősibb imái közé tartozik, szintén szerepel, hogy közösen fohászkodunk »azokért, akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják«.” A keresztények ilyenkor azért fohászkodnak, hogy a nagy felelősséget viselő állami vezetők Isten forrásaiból merítsék a munkájukhoz az erőt, magyarázza az atya, majd hozzáteszi:

Az olykor kifejezetten heves liberális reakciókkal kapcsolatban a plébános úgy látja, „bosszantja őket a dolog”. Mint mondja, az egyházat rendre kritizáló körök politikai kampányt faragtak abból a vélekedésből, hogy az állam pénzzel tömi ki az egyházakat, akik cserébe szállítják a szavazatokat. Ez nem igaz, állítja a plébános, felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy államnak és egyháznak szövetségest kell látnia egymásban, hiszen mindketten ugyanazon társadalom javáért munkálkodnak. 

Maradva a kritikusoknál, Osztie Zoltán felteszi a kérdést: „Ki és miért akarja tiltani, hogy Orbán Viktorért misét mutassunk be?” Majd a vallásszabadság és a miniszterelnökért mondott mise elleni kampány között húzódó ellentmondásra utalva úgy folytatja: „Ki akarja terrort alkalmazva megmondani, hogy a magunk hitét megélve a vallásszabadságot gyakoroljuk?” Emlékeztet: mi magunk dönthetjük el, hogy hogyan és milyen szándékokra mondunk imádságot, így aki ezt korlátozni akarja, az a vallásszabadságot kötné gúzsba. 

Amikor arról kérdezzük, hajlandó lenne-e például Dobrev Kláráért is misét mondani, Osztie Zoltán azt mondja: „Természetesen, a megtéréséért fogunk imádkozni!” A plébános ígéri, ha valaki ezt kéri tőle, szívesen azonosul a jószándékával, mivel „ez nekünk is szándékunk”. „Senkinek sem kívánom a kárhozatát, hanem tiszta szívvel szeretném, hogy üdvözüljön” – mondja a Mandinernek a katolikus pap.

Nyitókép: képernyőkép

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. június 01. 11:49
Nem sz@r téged kihagyni, ellenkezőleg: tiszta öröm..
syphax
2023. május 31. 19:19
MINDAZONÁLTAL: határtalan örömmel tölt el, ha az ilyen "valódi" -féle ideg puffancsok PUKKADOZNAK. Ez a legbiztosabb indikációja-bizonyitéka annak, hogy nekünk, KERESZTÉNY MAGYAR ÉRTELMISÉGIEKNEK VAN IGAZUNK ÉS NEM NEKIK.
syphax
2023. május 31. 16:13
p.s.: számomra ugyanis senkinek a SZÓ-OKÁDATA NEM ÉR ANNYIT, hogy végigolvassak egy-egy ilyen SZÖVEG-ÖMLENYT.
syphax
2023. május 31. 16:10
OLVASATLANÚL(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) ÁTTEKEREK(!!!) MINDEN ILYEN "1000KM-ES" HOZZÁSZÓLÁST--TELJESEN FÜGGETLENŰL ATTÓL, HOGY ANNAK TARTALMA ELLENEM VAGY MELLETTEM SZÓL. ÉRDEKTELENEK SZÁMOMRA AZOK, AKIK ENNYI FÖLÖSLEGES DUMÁVAL TERHELNEK BÁRKIT--AKÁR MELLETTEM SZÓLNAK "IGY" AKÁR ELLENEM ÖNTIK KI A SAJÁTJUKAT !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!