Igazságot, békét és hitet szeretne Ferenc pápa

2014. január 01. 12:38

Ferenc pápa újévi szentmiséjén az egyház küldetéséről, és Szűz Mária rendíthetetlenségéről beszélt.

2014. január 01. 12:38

Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter–bazilikában. Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a katolikus egyházfő Jézus és „mindannyiunk édesanyjának” oltalmába ajánlotta a világot, amely – ahogy a pápa homíliájában fogalmazott – mindenekelőtt „igazságra, békére és Istenre éhezik és szomjazik”

A hívőkkel teli Szent Péter–bazilikában az egyházfő felidézte az 5. században tartott efezusi zsinatot, mely kihirdette Mária istenanyaságát. Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy ezt követően épült a római Santa Maria Maggiore–bazilika, a nyugati világ első Mária-kegyhelye, ahova pápává választása óta az egyházfő is gyakran jár imádkozni. 

Mária kezdettől fogva kíséri az egyház útját, nehézségek és homály közepette is, amikor a hitet fenyegetés éri - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy miközben a tanítványok hitét bizonytalanság rendítette meg, Szűz Mária hite rendíthetetlen maradt. Ferenc pápa arra biztatta egyházát, hogy a Mária sugallta örömteli misszióval végezze szolgálatát „jókat és rosszakat egyaránt szeretve”. Homíliája végén Ferenc pápa arra kérte a hívőket, háromszor ismételjék meg azt, hogy Mária Isten anyja - ahogyan egykor az efezusi hívők is tették. A szentmisén három kisfiú járult az oltárhoz napkeleti bölcsnek öltözve: a három apró király többek között tömjént adott át a misét bemutató pápának. 

Az egyház január elsején ünnepli a béke világnapját – az idén immár 47. alkalommal. A Vatikán már december első felében nyilvánosságra hozta Ferenc pápa erre a napra írt, A testvériség a béke alapja és útja című üzenetét.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2014. január 01. 23:36
A Ferenc nicknevu celebtol targyilagosabb volt Ratzinger: az egyik Urbi et orbi szeanszon az uj vilagrendrol beszelt. Egyebkent Maria szuzesseget ugy hiszem ahogy mondjak, tehat szules elott es utan is realisnak tartom, no meg a menybemenetelet stb.
Akitlosz
2014. január 01. 20:16
A többiek pedig kenyeret és cirkuszt.
Nannyó
2014. január 01. 18:58
Itt egy csodaember, ha valaki még nem ismerné. http://www.citatum.hu/szerzo/Pal_Ferenc http://www.youtube.com/watch?v=dXWweRAk4ls
OberEnnsinnen
2014. január 01. 18:01
Most nem fog tiltakozni a TASZ, de a Tett és Védelem, sem a Ha-Ha, s a többi hasonszőrűek, mivel nagyon valószínű, - a Bácsfy Diana-effektus mintájára -, hogy közük van valamilyen formában ehhez: "Lefejezték és leköpködték a kis Jézus szobrot Szentendrén"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!