Nem kapja vissza a szerb királyi palotát a Karagyorgyevics-dinasztia

2016. január 29. 11:41

Várhatóan az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a szerb királyi dinasztia leszármazottjai, mivel a szerb kárpótlási ügynökség megtagadta az egykori királyi kastély visszaszolgáltatását, ráadásul ellentételezést sem kaphatnak érte.

2016. január 29. 11:41

Nem kapják vissza az egykori szerb királyi palotát a Karagyorgyevics-leszármazottak: a kárpótlási ügynökség elvetette egykori kastélyuk, a Beli Dvor (Fehér Palota) visszajuttatására beadott kérvényüket.

A Večernje Novosti című szerbiai napilap úgy értesült, hogy II. Péter jugoszláv királynak, valamint két testvérének, András és Tamás hercegnek a leszármazottai adtak be vagyon-visszaszármaztatási kérelmet 2014 januárjában.

A kárpótlási ügynökség két évvel később úgy döntött: az egykori királyi palotát és hozzá tartozó épületeket nem lehet visszaadni az utódoknak, és kárpótlást sem kaphatnak értük, mert az épületről szóló különleges törvény kifejezetten megtiltja azt.

A leszármazottak fellebbeznek és kijelentették, ha kell, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Strasbourgban.

Antifasiszta tilalom

A Beli Dvor uralkodói palotakomplexum kiemelt jelentőségű kulturális értéknek számít Szerbiában. Az önmagát a királyi család trónörökösének nevező Aleksandar Karađorđević, II. Péter jugoszláv király fia 2001-ben tért vissza Szerbiába, ahol a palotakomplexum egyik épületét a szerb állam a rendelkezésére bocsátotta a tulajdonjog átadása nélkül.

II. Péter 1934-ben, 11 évesen került trónra, és 1941-ben, amikor Németország megtámadta Jugoszláviát, elhagyta az országot. 1943-ban a Jugoszláv Népfelszabadítás Antifasiszta Tanácsa megtiltotta a királynak és kormánya tagjainak, hogy a háború végéig hazatérjenek.

Megalapozatlan követelések?

Jugoszlávia felszabadítása után, 1945-ben népszavazás törölte el a királyságot és tette köztársasággá az országot. II. Péter azonban soha mondott le a trónról, élete nagy részét Londonban, majd utolsó néhány évét az Egyesült Államokban töltötte, ahol 1970-ben hunyt el.

Egy szerb bíróság a múlt héten közölte: Josip Broz Tito volt jugoszláv elnök hagyatékával kapcsolatban megalapozatlanok az egykori szerb királyi család, a Karagyorgyevicsek leszármazottainak a követelései.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gvio
2016. január 29. 13:26
:)
Gvio
2016. január 29. 13:25
Orbánból nem lehet király mert református
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!