Elmaradt a zarándoktömeg Betlehemből szenteste

2017. december 25. 10:11

Más években több ezres tömeg szokott útnak indulni Betlehem felé, hogy Jézus születésének hagyomány szerinti helyén ünnepeljék a karácsonyt, ezúttal azonban csak néhány tucat hívő volt a Születés temploma melletti téren. A város polgármestere azt mondta, hogy Donald Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése miatt idén visszafogták a karácsonyi ünneplést a városban.

2017. december 25. 10:11

Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt – jelentette hétfő reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 

Vasárnap, szenteste napján szünetelt az erőszak, nem voltak összecsapások a palesztinok és az izraeli biztonságiak között, de az elmúlt hetek zavargásai nyomán a szokásosnál kevesebb Izraelben és Ciszjordánia más részein élő keresztény indult útnak Betlehem felé, hogy Jézus születésének hagyomány szerinti helyén ünnepelje karácsonyt. 

Más években több ezres tömeg szokott a Születés temploma melletti Jászol térre gyűlni, de a hideg, esős idő miatt ezúttal csak néhány tucat hívő volt a téren, sokan a templomban és egyéb közeli épületekben kerestek menedéket. Noha Izrael és a Palesztin Hatóság idegenforgalmi rekordévet zár, elmaradt a szokásos karácsonyi zarándoktömeg Betlehemből. Betlehem polgármestere, Anton Salman azt mondta, hogy Donald Trump december 6-i, Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése miatt idén visszafogták a karácsonyi ünneplést a városban. 

Az éjféli misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora, hivatalának ideiglenes képviselője tartotta.  Múlt héten ő is elutasította az amerikai döntést, de megpróbált távol maradni a politikai jellegű kijelentésektől. „Már elmondtam üzenetemet” – közölte az érsek. „Most az ünneplésnek jött el az ideje. Mi, keresztények jól fogjuk érezni magunkat minden nehézség ellenére. Boldog karácsonyt” – mondta.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!