Tovább mérgesedik Szerbia és Koszovó viszonya

2018. november 21. 16:32

Koszovó 100 százalékra növelte a szerbiai termékek vámját, további lépések is várhatók a közeljövőben a koszovói miniszterelnök-helyettes szerint.

2018. november 21. 16:32

A koszovói kormány szerdán úgy döntött, hogy száz százalékra növeli a Szerbiából érkező termékek vámját – közölte a Twitteren Enver Hoxhaj koszovói miniszterelnök-helyettes. Mint írta: Szerbia folytatja agresszív kampányát Koszovó ellen a nemzetközi színtéren, és aláássa a kapcsolat rendezését célzó folyamatot, ezért érdekei megvédése érdekében Koszovó 100 százalékra emeli a szerb termékek vámját. További lépések is várhatók a közeljövőben – tette hozzá. 

A Koha Ditore című pristinai napilap internetes oldalának beszámolója szerint a vámnövelést Endrit Shala kereskedelmi miniszter javasolta, és Ramush Haradinaj kormányfő is támogatta. Haradinaj a Koha Ditore információi szerint azt mondta, a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) Belgrád és Pristina között nem működik, ugyanis Koszovót hosszú ideje akadályozzák egyebek mellett a szállításban, ezért lépnie kellett. 

A koszovói kormány november 6-án minden előzmény nélkül tíz százalékkal növelte meg a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékek vámját, akkor ezt azzal indokolták, hogy Pristina így volt kénytelen válaszolni „Belgrád destruktív viselkedésére". Erre válaszul Szerbia bejelentette: felfüggeszti a tárgyalásokat Koszovóval.

Rasim Ljajic szerb kereskedelmi miniszter akkor protekcionizmusnak nevezte Pristina lépését, és szerinte erre az Európai Bizottságnak mindenképpen reagálnia kell. Véleménye szerint a védővám bevezetésével Koszovó felrúgta a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). 

Az új lépésre Szerbia egyelőre nem reagált.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!