Hongkong: független vizsgálatot szorgalmaz Bachelet

2019. augusztus 13. 13:20

Megint törölték az összes járatot a hongkongi repülőtéren.

2019. augusztus 13. 13:20

Önmérsékletre szólította fel a hongkongi hatóságokat Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben kedden kiadott közleményében, és független vizsgálatot is sürgetett a hatóságok fellépésével kapcsolatban. A közlemény szerint a rendőrök a tömegoszlatás során többször zárt helyen is bevetettek könnygázgránátokat, amelyek így akár halálhoz vagy súlyos sérülésekhez vezethetnek.

Rupert Colville, a főbiztos szóvivője kedden tartott genfi sajtótájékoztatóján bírálta azt a kínai nyilatkozatot is, miszerint egyes tüntetők viselkedése a terrorizmus első jeleiről árulkodna. Kiemelte, hogy az ilyen vélemények nem segítenek a feszültség csökkentésében. A hongkongi repülőtéren kezdett ülősztrájkok miatt helyi idő szerint kedd délután a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése az összes járatot törölte. Hírügynökségek beszámolói szerint több ezren rekedtek a repülőtéren.

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező városban a hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

A megmozdulások hétről hétre egyre hevesebb összecsapásokba torkollnak a városban. A tiltakozók közül néhányan vasárnap téglákat és Molotov-koktélokat dobtak a rendőrökre, akik szintén egyre kíméletlenebbül lépnek fel velük szemben, a tömegoszlató eszközök immár egész arzenálját bevetve ellenük.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!