Domingo nem lép fel New Yorkban

2019. szeptember 25. 07:17

A Met közölte: örül a döntésnek.

2019. szeptember 25. 07:17

Plácido Domingo operaénekes bejelentette távozását a New York-i Metropolitan operaházból (Met) - jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR). Peter Gelb, a Metropolitan Opera menedzsere kedden délután e-mailben tudatta a társulat tagjaival: Plácido Domingo „beleegyezett abba, hogy nem vállal szerepet a Met jövőbeni előadásaiban. Hálásak vagyunk neki, hogy felismerte, vissza kell lépnie”. Az operaénekes és volt operaigazgató döntése azonnali hatályú – közölte a színház menedzsere.

Domingo visszalépése egyben azt is jelenti, hogy már a szeptember 25-én, szerdán tartandó Macbeth-bemutatón sem énekel. Verdi operájának címszerepét Zeljko Lucic szerbiai születésű bariton veszi át. Ez lett volna Domingo első fellépése az Egyesült Államokban azóta, hogy az AP amerikai hírügynökség két riportban – augusztusban és szeptemberben – arról számolt be: több operaénekesnő és balerina is szexuális zaklatásokkal vádolta meg az operalegendát. Az ügyben vizsgálatot indított Los Angeles operaháza – ahol Domingo 15 éven keresztül zeneigazgató volt –, valamint az amerikai zeneművészek szövetsége (AGMA) is. A Met nem kezdett vizsgálódni, jelezte, hogy megvárja a két másik vizsgálat eredményét.

Plácido Domingo hétfőn közleményt küldött a New York-i operaház menedzsmentjének, és ebben hangsúlyozta: 27 évesen debütált ebben az operaházban, és 51 éven keresztül folyamatosan fellépett itt. Győzelmekkel teli időszaknak nevezte ezeket az éveket, és háláját fejezte ki, hogy 78 évesen elénekelhette Macbeth címszerepét a kosztümös főpróbán. De hozzátette: bár vitatja az ellene felhozott vádakat, aggodalommal tölti el őt az emiatt kialakult légkör, és nem szeretné, ha ez elvonná kollégái figyelmét a munkától. „Ennek következtében kértem, hogy visszavonulhassak” – fogalmazott közleményében a művész.

Peter Gelb kedden bejelentette azt is: a londoni operaház vizsgálatának lezárultáig felfüggesztik Vittorio Grigolo operaénekest. Az olasz tenort kedden a londoni operaház szintén felfüggesztette, mert állítólag a társulat múlt heti japán turnéja alkalmával szexuálisan zaklatott egy kórustagot.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2019. szeptember 25. 14:18
Bezzeg a pedofil roman polanskit nem sújták semmivel, ő rendezhet, szabadon utazgathat európaban, az usa nem nafyon kéri kiadatását, ötven éve mondták ki bűnösnek, ötven éve nem kell börtönbe mennie. Ja, mert ő mégegyenlőbb!
kurbitalis
2019. szeptember 25. 13:24
Menjenek a kurva anyjukba, akik kikezdték P. Domingót.
tango47
2019. szeptember 25. 10:49
Úgy látszik Amerikában minden intézmény megkapta ezt a kórt.
Jámbortalan
2019. szeptember 25. 09:56
Beteg világ. Kiherélt, "ártalmatlanított" fehér férfiak kora, akik lassan többen gerjednek saját nemükre, mint ahogy az a természet rendje lenne. Csekély vígasz, hogy a fekete földrészen még életerősek ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!