Szijjártó: Két különrepülőgép megy az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a jövő héten

2020. március 27. 20:09

A miniszter azt kérte, aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.

2020. március 27. 20:09

A külgazdasági és külügyminiszter felidézte: még mindig több száz magyar van Észak-Amerikában, dacára annak, hogy az elmúlt öt napban a külképviseletek segítségével 667-en haza tudtak térni. Tekintettel az Egyesült Államokban és Kanadában rekedt magyarok nagy számára, és arra, hogy gyakorlatilag nem lehet menetrend szerinti légi járattal haza térni, úgy döntöttek, két mentőjáratot, két külön repülőgépet indítanak Észak-Amerikába a jövő héten – jelentette be a miniszter.

Hozzátette: a WizzAir két repülőgépe Chicagóból, Los Angelesből, New Yorkból és Miamiból fogja „összeszedni és hazahozni” az ott rekedt magyarokat. A tárca vezetője jelezte: egy kanadai városban is le fognak szállni. Hozzátette: összesen 460 hely van a két repülőn, ezt kizárólag magyar állampolgároknak tartják fenn.

A miniszter azt kérte, aki szeretne hazajönni, regisztráljon a külképviseleteken. Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem az Egyesült Államokban vagy Kanadában élő magyarokat akarnak hazahozni, hanem azokat a Magyarországon élőket, akik utazni voltak Észak-Amerikában.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. március 28. 15:29
"két mentőjáratot, két külön repülőgépet indítanak Észak-Amerikába a jövő héten " nem mindegy, hogy Amerikába, vagy Amerikából.
Kiscsillag
2020. március 27. 22:09
Más, gazdagabb országok nem teszik ezt meg. Bravo Fidesz.
Óbor Dezső
2020. március 27. 22:09
Minden elismerésem a magyar kormánynak, ember felett dolgozik, és közben egyetlen magyart sem hagy magára, akár mekkora is legyen a baj, ...köszönet érte....!! Ez nem az 5 millió románnal riogatók kormánya, ez a magyarok kormánya, egyetlen egy magyarért is megtesz mindent, bárhol is legyen a világban!
Tatulus
2020. március 27. 21:08
Azért észrevehetné már az ellenzék, hogy az egész kormány, Orbánnal az élen igen keményen, szakszerűen és eredményesen dolgozik - és meglehetősen fáradtak is! Csak örülhetünk, hogy nem rendszeresen bérmálkozó miniszterelnökünk van és az emberei is kiválóak! Minden dicséretet megérdemelnek! (bár félek a ballibes mocsok-propaganda jobban bejön)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!