Kim Dzsongun beteg – állítja a tajvani hírszerzés vezetője

2020. április 30. 18:38

A hírszerző egy parlamenti képviselő kérdésére válaszolta ezt, de a források védelme érdekében többet nem mondott.

2020. április 30. 18:38

A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg – jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség.

A CNA szerint Csiu ezt válaszolta a kormánypárt egyik képviselőjének kérdésére a parlamentben, de további részletekkel nem szolgált. A törvényhozó kérdésére, hogy az észak-koreai vezető életben van-e, az NSB vezetője elmosolyodott, és kitért a válasz elől. A tajvani ellenzék annak lehetőségével kapcsolatban intézett kérdést Csiuhoz, hogy Kim halála esetén hatalmi űr keletkezne Észak-Koreában. Ezzel kapcsolatban az NSB vezetője elmondta, hogy a tajvani hírszerzés fel van készülve egy ilyen eshetőségre.

A visszavonult tábornok – aki korábban miniszter és vezérkari főnök is volt – elmondta, hogy az NSB rendelkezik információval az észak-koreai helyzetet illetően, de arról csakis „zárt ajtók mögött” beszélhetne, mivel ha azt nyilvánosan tenné, veszélybe sodorná a forrásokat. Az észak-koreai vezető egészségi állapotával kapcsolatos találgatások először azt követően merültek fel, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésének évfordulóján tartott megemlékezésen, holott Észak-Koreában ez a legnagyobb ünnep.

Az észak-koreai vezető már az április 15-i parádét megelőző napokban sem mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A CNN amerikai hírtelevízió a múlt héten azt közölte, hogy Kim Dzsong Un szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota. Más források szerint Észak-Korea legszorosabb szövetségese, Kína szakértői csoportot, köztük orvosokat küldött Phenjanba. A KCNA észak-koreai hírügynökség legutóbb április 12-én írt arról, hogy a legfőbb vezető megjelent az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén, ám azóta nem jelentett a vezető tevékenységéről, pedig ez rendszeresen vezető hír a pártállami médiánál.

A két Korea kapcsolatával foglalkozó Kim Jön Csul dél-koreai egyesítési miniszter mindazonáltal nemrég a parlament külügyi bizottságának ülésén hiteltelennek nevezte az észak-koreai vezető állapotával kapcsolatos meg nem erősített jelentéseket, és „álhíreknek” minősítette őket. „Rendelkezünk olyan hírszerzési információkkal, amelyek lehetővé teszik, hogy magabiztosan azt mondhassuk: nincsenek szokatlan jelek (Észak-Koreában)” – fogalmazott.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2020. május 01. 18:45
Kim akkor is beteg, amikor egészséges...
Box Hill
2020. május 01. 13:44
Az észak-koreai kommunista baloldali kasztrendszernek hány lépcsőfoka van? Örömmel jelentem, hogy 51 szint. A piramis csúcsán a "kedves vezető" családja, akik képviseletében a leányközépiskolákat időről időre átfésüli egy csoport komoly kinézésű hivatalnok nő és férfi, azzal a céllal, hogy "személyzetet" válasszanak ki a párt csúcsvezetőinek. Ők az "okva" csoport, a Központi Munkáspárt ötödik osztályának tagjai. Akiket kiválasztottak, azok többé nem látogathatják családtagjaikat, de a családot a párt ajándékokkal kompenzálja. Forrás: Barbara Demick: Nothing to Envy, Real Lives in North Korea (Nincs mit irigyelni, valódi életutak Észak-Koreában), Granta Publications, 2010, 27. és 30.old.
Box Hill
2020. május 01. 11:23
Szóval beteg a pufi. Vállon felül eddig is az volt. Mint minden komcsi.
flesh ripper
2020. május 01. 07:01
Már megdögölhetne ez az állat! Szegény, szerencsétlen észak-KÓReaiak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!