Német alkotmány és európai szuverenitás

„Az euróválság, a Brexit és a koronavírus járvány mellett Európa egy intézményi válsággal is kénytelen szembenézni, miután az Európai Unió Bírósága (EUB) és a Német Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) vitába szállt egymással az Európai Központi Bank (EKB) pénzügyi politikájával kapcsolatban. Jóllehet e legutóbbi válság nem a legszerencsésebb pillanatban robbant ki, több ebbe az irányba mutató döntés és vélemény született már korábban is az EKB politikájával kapcsolatban, így a mostani ítélet nem igazán érhetett senkit meglepetésként. 

A BVerfG legutóbbi ítéletében azt vetette az EUB szemére, hogy hatáskörét túllépve önkényes döntést hozott az EKB javára 2018 decemberében. A német alkotmánybíróság döntése miatti általános felhördülés azonban jól rámutat, hogy mennyire nincs kapcsolatban a jogi realitásokkal az, amit sok kommentátor kívánatosnak tartana. 

Jóllehet a monetáris politika tekintetében világos hierarchia áll fenn a két bíróság között, ez nem vonatkozik azonban más pénzügypolitikai területekre, különösen akkor, ha olyan átfogó és nem hagyományos fiskális mentőakciókról van szó, amilyeneket az EKB alkalmazott az utóbbi években a forgalomban lévő pénzmennyiség növelésével. Az EKB-nak specifikusan erre vonatkozó felhatalmazásra lett volna szüksége az Európai Unióról Szóló Szerződés 5. cikke értelmében. Ilyet azonban nem kapott. 

Ráadásul az EU és intézményei nem rendelkeznek abszolút szuverén státussal, hiába képzelik ezt egyes megfigyelők. A jelenleg hatályos szerződések értelmében az EU nagyon messze van attól a sokak számára talán kívánatosnak tűnő állapottól, hogy valódi államként működjön, ami ahhoz hasonló hatalmat biztosítana az EKB-nak vagy az EUB-nak, amilyennel a nemzetállamok hasonló intézményei rendelkeznek. Egyelőre még Európa nemzetállamai ellenőrzik az uniós szerződések tartalmát és működését, és ezek értelmében a dán és a cseh legfelsőbb bíróság is képes volt arra, hogy hatáskör-túllépés miatt kifogást emeljen az EUB döntéseivel szemben. 

Az EKB államkötvény-vásárlási programja kapcsán érdemes abba belegondolni, hogy még az Egyesült Államok jegybankja, a Fed sem vásárolta föl az egyes szövetségi államok adósságait, ami Európában a vita tárgyát képezi. Ha Kalifornia, Minnesota vagy éppen Illinois a csőd szélére kerülnének, a Fed nem mentené meg őket a kötvényeik felvásárlásával. 

Az euróövezetben az EKB ennek ezzel szemben már engedélyezte a monetáris unió tagállamai számára, hogy felvásárolják a más tagállamok lejáró állampapírjainak harmadát. Ezek a vásárlások megóvták a kötvénytulajdonosokat a veszteségektől, és segítettek alacsonyan tartani a kamatlábakat a magas szintű állami eladósodottság ellenére is, ezzel újabb hitelfelvételre bátorítva az érintett államokat. Ezzel az EKB nem a gazdaságpolitikát támogatta, ahogyan az engedélyezett a számára, hanem éppen hogy aláásta azt azon uniós fiskális és adósságszabályok gyengítésével, amelyek eredeti célja éppen annak megakadályozása, hogy a tagállamok adósságszintje elszaladjon.”

(...)

„A német szövetségi törvényhozás (Bundestag) méh kétharmados többség esetén sem hagyhatna jóvá olyan szabályokat, amelyek lehetővé tennék az EKB számára, hogy olyan mentőcsomagokat állítson össze egyes eladósodott tagállamok számára, amelyek előre látható pénzügyi kockázatait az euróövezet többi adófizető polgárának kellene viselniük. Ehhez ugyanis arra lenne szüksége, hogy újra alapítsák a Német Szövetségi Köztársaságot, és új alkotmányt fogadjanak el a számára népszavazás útján.”