Ezrek tüntettek a rasszizmus ellen Németországban

2020. június 14. 20:34

A koronavírus-járvány miatt nem egymásba kapaszkodtak, hanem egy színes szalagokból font köteléket tartottak közösen, egymástól másfél, két méterre állva. Csaknem valamennyien a szájukat és az orrukat takaró maszkot is viseltek. A szervezők számításai szerint 20 ezren, a rendőrség előzetes adatai szerint nagyjából kilencezren lehettek.

2020. június 14. 20:34

Több ezer ember részvételével tartottak tüntetéseket vasárnap Németországban a faji megkülönböztetés és a társadalmi igazságtalanság ellen. A legnagyobb megmozdulás Berlinben volt, ahol a főváros és az egész ország egyik jelképeként számon tartott Brandenburgi kaputól a Neukölln nevű városrészig tartó, kilenc kilométer hosszú élőláncot alkottak a tüntetők.

A koronavírus-járvány miatt nem egymásba kapaszkodtak, hanem egy színes szalagokból font köteléket tartottak közösen, egymástól másfél, két méterre állva. Csaknem valamennyien a szájukat és az orrukat takaró maszkot is viseltek. A szervezők számításai szerint 20 ezren, a rendőrség előzetes adatai szerint nagyjából kilencezren lehettek.

A társadalmi szolidaritást jelképező kötelékkel „megmutattuk, hogy összetartozunk” – nyilatkozott a tüntetést szervező Unteilbar (Megoszthatatlan) elnevezésű kezdeményezés szóvivője a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak. A kezdeményezéshez a szakszervezetek országos szövetségétől (DGB) a Nagymamák a szélsőjobb ellen (Omas gegen Rechts) nevű csoportosulásig 130 társadalmi szervezet és civil egyesülés csatlakozott, mindegyik vállalta, hogy a demonstrációra kijelölt terület egy-egy szakaszán gondoskodik a fertőzéshigiéniai szabályok betartásáról.

A klímaváltozás sem maradhatott ki

Az egyes csoportok a tüntetés témáját szélesen értelmezve számos követelést fogalmaztak meg a transzparenseken. Így például látható volt az amerikai rasszizmusellenes demonstrációkról kölcsönzött „A fekete életek is számítanak” (Black lives matter) szlogen, a németországi antirasszista tüntetéseken megszokott „A rasszizmus öl” (Rassismus tötet) felirat, de az „Állítsuk meg a klímaváltozást, 100 százalék megújuló energiát!” (Stoppt den Klimawandel, 100 Prozent erneuerbare Energien) és a „Több pénzt az oktatásra!” (Mehr Geld für Bildung) felirat is.

A szervezők szóvivője erről elmondta, hogy „sok különböző tartalmi követelés mutatkozott meg”, amelyek azonban mind ugyanazon irányba, egy „klímabarát, szociális, antirasszista és a nemek közötti egyenlőségre alapuló társadalom” kiépítésére irányulnak. Egy héttel korábban a német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A téren zsúfoltság alakult ki, jóformán senki nem tartotta be a fertőzésveszély csökkentését szolgáló távolságtartási szabályt. A vasárnapi tüntetéssel a szervezők azt is meg akarták mutatni, hogy létezhet egyensúly a gyülekezési szabadság érvényesítése és a járványügyi védekezés között.

A szervezők és a tüntetést egy 1200 emberből álló egységgel biztosító rendőrség vezetői is elégedettek az eredményekkel. Az új koncepció bevált, a tüntetés „példamutató” volt – nyilatkozott az RBB-nek a rendőrség szóvivője. Hasonló megmozdulásokat más német nagyvárosokban, köztük Hamburg és Lipcsében is tartottak vasárnap.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inhaler
2020. június 15. 08:34
Ebből látszik, hogy csak gond van a bevándorlással. Németországnál kevesebb ország csicskult be a mai modern trendeknek. Nem lehet azt mondani, hogy ott a rendőrség vegzálná ezeket a jóravaló embereket. Minden migránst befogadnak, mert nincs felső határ blababa.... És mégis tüntetés van ott. Hozzájuk képest mi tényleg "fasiszták és idegengyűlölők" vagyunk, ahogy ők gondolják. De valahogy itt ilyen nem történik meg. Meg nem hajtanak át az emberen egy teherautóval egy sétáló utcában.
balbako_
2020. június 15. 07:33
Van ott vagy 5 millió ráérő migráns 9 ezret csak fel lehetett venni erre a munkára.
Kandeláber
2020. június 15. 06:56
A Dél-Afrikában és a Rhodesiában ( a négerek Zimbabwénak nevezik) tapasztalható fehérellenes rasszizmus ellen mikor lesz tünci?
néhai Ch.Pilot
2020. június 15. 01:24
Kíváncsi vagyok, mikor kezdik el követelni a német rendőrség feloszlatását... :-D Retard Europe Black Likes Murder
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!