A KDNP marad a Néppártban

2021. március 03. 16:44

Az alapszabály-módosítás – ellentétben a Fidesszel – a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.

2021. március 03. 16:44

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját – közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.

Hölvényi György azt követően nyilatkozott, hogy az EPP EP-frakciója szerdán elfogadott alapszabály-módosítása után a Fidesz frakció közölte: 12 EP-képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.    

A magyar kereszténydemokrata képviselő elmondta, a KDNP Antall József korábbi miniszterelnök és Helmut Kohl korábbi német kancellár hívására még az 1990-es évek elején csatlakozott az Európai Néppárt pártcsalád elődjéhez, a Kereszténydemokraták Európai Szövetségéhez (EUCD), tagsága azóta folyamatos. Kiemelte: az alapszabály-módosítás – ellentétben a Fidesszel – a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.    

Hölvényi György feladatának nevezte, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítse a vallásszabadságért, az üldözött keresztényekért, a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint az európai fejlesztéspolitikáért megkezdett európai parlamenti munkáját.    

Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.    

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a döntést követően azt közölte, 12 képviselője kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reszegtengeresz
2021. március 03. 17:56
Hát én ezt nem értem. A mandineren próbálok tájékozódni (tudom, ez elég perverzül hangzik), de eddig annyi jött le, hogy a Néppárt rossz úton jár, balra tolódik, ezért a FIDESZ kilép belőle. De a KDNP nem lép ki, szóval ezek szerint a KDNP is rossz úton jár, balra tolódik? Valamiért ez nincs leírva sehol, pedig mintha egyenesen következne a többi, leírt tényből.
annamanna
2021. március 03. 17:10
De minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!