Didier Reynders EU-biztos szerint a Benes-dekrétumok nem sértik az uniós jogot

2021. július 13. 12:52

Az Európai Bizottság ismét elutasította a felelősségvállalást a nemzeti kisebbségek ügyében, Didier Reynders igazságügyi biztos szerint ugyanis a Benes-dekrétumok történelmi dokumentum, jelenleg nincsen joghatása, alkalmazása pedig nem ütközik az uniós jogba – közölte Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti EP-képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke hétfőn.

2021. július 13. 12:52
null

Vincze Loránt az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a közelmúltbeli szlovákiai kárpótlási ügyek kapcsán kérdést intézett az Európai Bizottsághoz azt kérdezve, hogyan maradhatott érvényben és hogyan alkalmazható a szlovák jogrendben még ma is a faji alapon diszkrimináló Benes-dekrétumok egy része.

A Benes-dekrétumoknak nincs uniós jogi hatálya

Didier Reynders igazságügyi biztos az Európai Bizottság nevében adott válaszában azt írta:

„a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 104/1945. számú határozata a nemzeti hatóságok által az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően hozott történelmi jogi aktus. Az Európai Bizottság rendelkezésére álló információk alapján úgy tűnik, hogy a jelen ügyben a jogi aktusnak nincs olyan határokon átnyúló hatása, amely az uniós jog hatálya alá tartozna. Azokban a helyzetekben, amelyek nem kapcsolódnak az uniós jog végrehajtásához, a tagállamokra és igazságügyi hatóságaikra hárul a feladat, hogy biztosítsák az alapvető jogok tényleges tiszteletben tartását és védelmét, nemzeti jogszabályaikkal és az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban.”

Az EB nem vizsgálta érdemben a helyzetet

Vincze Loránt a bizottsági válaszra reagálva felháborítónak nevezte, hogy a válaszadást megelőző hónapokban az Európai Bizottság arra sem vette a fáradtságot, hogy pontosan utánanézzen a felvetett problémának, és érdemben vizsgálja a helyzetet.

Az uniós testület egyszerűen kivette a fiókból a már másfél évtizede berögzült válaszszövegét, és tovább küldte az.

„Amíg más diszkriminációt és kisebbségi kérdéseket érintő ügyekben az Európai Bizottságnak akár egy sajtóhír is elegendő arra, hogy az uniós jog megsértését feltételezze, addig ha évtizedes, őshonos kisebbségi közösségek egészét megbélyegző európai szégyenfoltról van szó, csak annyit tud mondani, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az ügy nem kapcsolódik az uniós joghoz” – fogalmazott.

Az ingatlanpiacot mai napig érinti a Benes-dekrétumok hatása

A képviselő arra is emlékeztetett, hogy szakértők többször rámutattak: az ingatlanpiacot érintő jogügyletek, illetve a kárpótlások az uniós tőke szabad mozgásának témájához tartoznak, ezért – szavai szerint – nem lehet kijelenteni, hogy azok nem érintik az uniós belső piacot.

Vincze Loránt közölte: úgy döntött, addig tér vissza a kérdésre, amíg az Európai Bizottság színt nem vall a Benes-dekrétumok ügyében.

A második világháború utáni csehszlovák államiságot megalapozó dekrétumokat Edvard Benes egykori köztársasági elnök hozta a nemzetállam megteremtése érdekében. A több mint száz határozatból 13 az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítette, és ez alapján megfosztotta a két közösséghez tartozókat alapvető polgári jogaiktól és vagyonuktól. A szlovák parlament 2007-ben, három évvel az uniós csatlakozást követően határozatban erősítette meg a dekrétumok sérthetetlenségét, majd a parlament alkotmányügyi bizottsága 2018-ban ugyanezt tette.

(MTI)

Fotó: FRANCISCO SECO / POOL / AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pragmatika
2021. július 14. 18:43
Na. Szóval bebizonyították, hogy mi várható tőlük. Semmi gond, követni kéne az Oláh stratégiát, csontig nyalni nekik, szívárványos szobrot a parlament elé, térdelni az utcán is, szóval formálisan követni a baromságaikat stb. aztán ha keletről jön a gőzhenger, azonnal átállni a p.csába. (Még az Oláhok előtt persze :)))
pragmatika
2021. július 14. 18:37
Ja, azt meg el se merem képzelni, hogy mi lenne, ha mondjuk mi meg törvénybe iktatnánk, mondjuk a cigók kollektív bűnösségét. Hú b.meg már ettől kivert a víz. Kb szönyegbombázás.
Mexivtad
2021. július 13. 22:11
Nem sérti? Tényleg? Akkor egyszerűen át kell írni az alanyt lmbtqi-re, és fogadjunk, hogy azonnal sérteni fog magasszinten! Ugye? Szarházi banda.
Highlander07
2021. július 13. 16:55
Rendben. Cseréljük ki a német és magyar szót zsidóra, te kretén fsz, és beszéljünk erről akkor!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!