Megdöbbentő mértékben nő a társadalmi egyenlőtlenség Oroszországban

2023. március 24. 18:44

Szakértők szerint a középosztály aránya a jelenleg becsült 20-50 százalék közötti szintjéről 2030-ra 14-31 százalékra csökkenhet.

2023. március 24. 18:44
null

A társadalmi egyenlőtlenség növekedésével együtt az orosz középosztály egyre zsugorodik – derült ki egy orosz szakértők által készített tanulmányból. A kutatók szerint a Moszkva ellen hozott szankciók annyira korlátozzák az ország növekedési potenciálját, hogy emiatt hatalmas szakadék fog kialakulni a nagyon gazdagok és a nagyon szegények között – írta meg a Világgazdaság.

A kutatást a Moszkvai Felső Közgazdasági Iskola Szociálpolitikai Intézetének szakértői készítették. A lap tájékoztatott róla, hogy az egy 2022-es felmérésen alapuló tanulmány szerint Oroszországban csak akkor lehet csökkenteni a szegénységet, ha alapvetően a globális gazdaság egy növekedési pályára áll, illetve a nyugati szankciókat enyhítik.

A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy az orosz középosztály akkor is szenvedni fog, ha a szankciós nyomás a közeljövőben elkezd csökkenni.

Az adatok szerint Oroszország gazdasága meglepően ellenállónak bizonyult tavaly a szankciókkal szemben,

ugyanakkor az életszínvonal így is csökkent. A kutatók attól tartanak, hogy ez a tendencia folytatódni fog, ha a kormány tovább növeli a katonai kiadásokat az ukrajnai konfliktus miatt.

A lap közölte a tanulmány legoptimistább forgatókönyvét is. Ez alapján a reáljövedelmek 2030-ban nagyjából két százalékkal haladják majd meg a 2021-es szintet. Ebben az esetben a szegénység a 2022-es 11,8 százalékról 10 százalék alá csökkenhet. Igaz a szegénység csökkenni fog, ez nem teljesen az alsóbb osztályok gyarapodása miatt lesz, hanem azért, mert

a középosztály aránya a jelenleg becsült 20–50 százalék közötti szintjéről 2030-ra 14–31 százalékra csökkenhet.

A legrosszabb forgatókönyv szerint a reáljövedelmek az évtized végére 20 százalékkal csökkennek majd.

***

***

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2023. március 25. 06:42
"Megdöbbentő mértékben nő a társadalmi egyenlőtlenség Oroszországban" Az illiberális, autokrata, diktatórikus államok sajátja ez, a "kasztosodás". Ezzel együtt jár a társadalmi igazságosság leépülése is.
Takarító
2023. március 25. 00:13
Na mert itthon nem? Valaski mutassa már meg hol van a középosztály?
letsgobrandon
2023. március 24. 22:01
Tiszta amerika .. az összvagyon 90%-át a társadalom 2% birtokolja
Párhuzamos különvélemény
2023. március 24. 21:11
Hú, nagyon rossz, lesz, sok év múlva..., meg a levegő is szennyezettebb lesz, meg az énekes madarakat sem fogják annyira védeni, mint a ... máshol, ahol jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!