Új ellenséget találtak a tálibok: a nyakkendőket

2023. július 27. 12:49

Az afgán kormány vallásügyi felelőse szerint a férfi viselet a keresztény vértanúság jelképe, és Jézust is nyakkendőszerűen akasztották fel – számol be az Euronews.

2023. július 27. 12:49
null

A nyakkendő a keresztet ábrázolja, ez pedig Jézus jelképe, így összeférhetetlen az iszlám joggal – számol be az Euronews a tálib kormány vallásügyi felelősének álláspontjáról. Mohammad Shaheed Wror a kabuli előadásában előbb az fejtegette, hogy a modern oktatás nem kötelező, viszont az iszlám oktatás mindenkire nézve előírás, majd rátért a férfi nyakkendőviselés problémakörére. Arra hivatkozott, hogy „a saríában el van rendelve, hogy törd meg azt, és semmisítsd meg”, mármint a keresztény jelképet.

Wror kifejtette, hogy a nyakkendő a keresztény vértanúság jelképe, és Jézust is nyakkendőszerűen akasztották fel. S azt is elmondta, akár reggel, akár este néz televíziót, mindig nyakkendősöket lát.

A nyakkendő azonban jóval később, a 30 éves háborúban vált ismertté a 17. században, és a horvát zsoldosok megkülönböztető viselete volt.

 

Nyitókép: Képernyőfotó/Twitter



 

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 27. 17:58
Itt ülök Szocsiban ahol a fél várost lezárták miattam, szűzlányok testnedveit iszogatok osztrigával és kvasszal miközben felolvassák nekem a mandi szagértéseit. Nekem is jár a kikapcsolódás! Szép napot mindenkinek!
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 27. 17:56
Hé, mandisok! https://www.google.com/search?q=kadirov%2C+nyakkend%C5%91&oq=kadirov%2C+nyakkend%C5%91&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOdIBCDY5NTFqMGo3qAIAsAIA&client=ms-android-xiaomi-rev1&sourceid=chrome-mobile&ie=UTF-8#vhid=MNRilWEcwwbxWM&vssid=l Nem semmi, mi?!!
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. július 27. 17:54
Jézust prófétának ismerik el... Mandi és az újabb szagértése...
backstablive
2023. július 27. 16:24
Egjen mar rendessen az a kurva koran. Miert csak a Swedeknel meg a Danoknal eg? Egjen europa szerte azt koveteljuk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!