Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Wall Street Journal: Fennáll a veszélye, hogy a szavazók beleunnak a háborúba, és egyre kevésbé akarják majd támogatni Ukrajnát

2023. augusztus 14. 13:11

Még ha Kijev nyugati szövetségesei elszántan ki is tartanak a támogatás mellett, az óra akkor is ketyeg Ukrajnának – írja az amerikai lap.

2023. augusztus 14. 13:11
null

Nyugati politikusok találgatásokba kezdtek Kijev előkészületeiről egy esetleges jövő tavaszi offenzívára – írja a Wall Street Journal. Az amerikai lap szerint az ukrán ellentámadás tavaszi indításakor még abban reménykedtek a szövetségesek, hogy Ukrajna a tavalyi évhez hasonlóan sikeres lesz a területek visszafoglalásában, ám az aláaknázott terepen még a nyugati tankokkal és harcjárművekkel sem tudnak átütő sikert aratni.

A lap szerint a nyugati katonai stratégák és politikusok máris egy esetleges 2024 tavaszán esedékes ukrán offenzíván gondolkodnak, viszont van egy másik probléma is:

Fennáll a veszélye, hogy a nyugati országok szavazói beleunnak a háborúba, és egyre kevésbé akarják majd támogatni Ukrajnát”

Még akkor is, ha Kijev szövetségesei egyébként elszántan ki is tartanak a támogatás mellett, „az óra ketyeg” Ukrajna számára.

Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya / AFP

 

 

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
H958
2023. augusztus 15. 12:18
Nem is kellet volna támogatni ezeket, a mocskos zelenszkit és semmirekelő követelődző bandaját, már rég vége lenne, és sok ember élet megmaradt volna, senkinek nem hiányozna a fereg zelenszi es bandaja.
Martell 2
2023. augusztus 14. 22:57
Mikor érdekelte a nyugati politikusokat az emberek véleménye ? Az afgán háború 20 évig tartott és csak azért vonultak ki mert az oroszok elleni háborúra készültek.
Stingary76
2023. augusztus 14. 22:12
"Az amerikai lap szerint az ukrán ellentámadás tavaszi indításakor még abban reménykedtek a szövetségesek, hogy Ukrajna a tavalyi évhez hasonlóan sikeres lesz a területek visszafoglalásában" Semmit se foglalt vissza tavaly, kivonult az orosz. Ennyi történt. Ezt adják el az úgynevezett tavalyi visszafoglalásnak.
vamonos
2023. augusztus 14. 21:31
Mikor számított a "dicsőséges" nyugatnak egy hangyányit is, hogy mit akarnak a szavazók?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!