Szakértő: Izrael ezt a háborút részben már el is veszítette
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Az elnök az Ovális Irodából szólt az amerikai néphez.
Joe Biden az Ovális Irodából intézett beszédet az amerikai néphez keleti idő szerint csütörtök este 8-kor (magyar idő szerint péntek hajnalban), amelyben az izraeli és az ukrán háború közötti kapcsolatról beszélt, és arra kérte a Kongresszust, hogy minél hamarabb hagyja jóvá egy-egy segélycsomag eljuttatását mindkét ország számára – számolt be a BBC.
Beszédében többek között arra is kitért, hogy bár a Hamász és Putyin két különböző fenyegetést jelent, mind a kettő egy „szomszédos demokráciát akar eltörölni”. Hozzátette, ha nem állítjuk meg Putyin hataloméhségét, nem fog megállni Ukrajnában.
Kijelentette, hogy a Hamász „egyértelmű, hamisítatlan gonoszságot szabadított a világra”, és hangsúlyozta, számára jelenleg az amerikai túszok biztonsága a legfontosabb.
Végül megjegyezte, a terroristáknak és diktátoroknak „meg kell fizetniük a tetteikért”.
Nyitókép: JONATHAN ERNST / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?