Belehalt sérüléseibe a zsidó férfi, akit palesztinpárti tüntetők támadtak meg Kaliforniában

2023. november 08. 08:36

Egy izraeli zászló miatt veszíthette életét.

2023. november 08. 08:36

A CNN arról ír, hogy meghalt egy 69 éves zsidó férfi, miután vasárnap fejsérülést szenvedett egy palesztinbarát tüntetővel való „összetűzést” követően Kaliforniában – ezt kedden közölte Ventura megye seriffje, hozzátéve, hogy a hatóságok nem zárták ki a gyűlölet-bűncselekmény lehetőségét.

Emlékeztetnek: a hét végi demonstrációkon Paul Kessler szóváltásba és dulakodásba keveredett legalább egy (egyes beszámolók szerint több) palesztinbarát résztvevővel, amelyet követően „hanyatt esett és beverte a fejét”.

Hivatalosan is emberölés történt

„A Paul Kessler néven azonosított férfi halálát emberölésnek nyilvánították” – közölték a hatóságok. Az 50 éves gyanúsítottat őrizetbe vették, de később szabadon engedték, és nem tartóztatták le, derült ki, Kessler halálának ügyében pedig továbbra is folyik a nyomozás. A rendőrség tájékoztatása szerint 

a férfi súlyos fejsérülésbe halt bele, amit valamilyen tompa tárggyal okoztak.

A republikánus politikus, Don Bacon ezt írta közösségi oldalán az esettel kapcsolatban: „Ezt a férfit azért gyilkolták meg Kaliforniában, mert izraeli zászló volt nála. Az antiszemitizmus valós, visszataszító, gonosz és Amerika-ellenes. Remélem, hogy az elkövetőt megtalálják, és a törvény maximális szigorával felelősségre vonják.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Paul Kessler a halála előtt. (forrás: X)
 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. november 09. 19:00
Aki olyan hülye, hogy izraeli zászlóval meg palesztin tüntetésre ő megérdemeli. Az úgynevezett ellentüntetés, azaz provokálás nem fér bele sem a gyülekezési jogba, sem a szólásszabadságba, sőt éppen ezen jogok ellen van. Fanatikus őrült szemétládák az ilyenek, akikkel mást nem lehet tenni, mint agyoncsapni őket, máskülönben nem hagyják abba.
gyzoltan-2
2023. november 08. 09:44
Mindenki felmérheti, hogy kinek a kezében van a világmédia! Egy részben balesetnek minősíthető esetből világhírt kreálnak! -de történt már ennél súlyosabb eset is, mikor is, valami antiszemita, náci, fasiszta, leverte a kipát, valahol a világban, egy zsidó fejéről... "Jó étvágyat mindenkinek!" -etetnek minket rendesen..!
ujujuj
2023. november 08. 09:15
Mostly peaceful. Biztos ott kaliforniában annyira mindennapos húsbavágó probléma a palesztin-kérdés, hogy az előember máshogy nem volt képes rendezni a konfliktust. "Az 50 éves gyanúsítottat őrizetbe vették, de később szabadon engedték, és nem tartóztatták le" Kíváncsi vagyok, ha egy párhuzamos univerzumban egy szivárványos zászlót hurcibáló buzit vernek agyon, kiengedik-e a gyanúsítottat.
connorj
2023. november 08. 09:03
https://m.youtube.com/watch?v=Z0RCZ-dqExw&t=1071s&pp=ygUhYWhyaW1hbiBpbmthcm7DoWNpw7NqYSBhIGhhcm1zZGlr
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!