Jelentős áttörés: sikeresen landolt az első magáncég által gyártott eszköz Holdon

2024. február 23. 07:54

Az űrturizmus előhírnöke lehet az Odysseus névre keresztelt holdkomp, amely sikeres leszállást hajtott végre szerdán, a Hold felszínen.

2024. február 23. 07:54
Artemis Moon Rocket Launches from Cape Canaveral

Az Intuitive Machines nevű amerikai vállalat könnyen történelmet írhat azzal, hogy nekik sikerült elsőként kereskedelmi alapon űreszközt eljuttatniuk a Holdra. Az Odysseus nevű holdkomp, melyet egyébként telefonfülke nagyságúra terveztek, a Hold déli pólusának közelében landolt február 22-én – írta meg a BBC.

Az űrturizmus kapujában

Ez az esemény azért is jelentős, mivel az Apollo-17 1972-es leszállása óta ez az első amerikai űreszköz a Holdon. Emellett az Odysseus megdöntött egy korábbi, az indiai rekordot is, ugyanis ezáltal az amerikai cég eszköze lett a Hold legdélebbi pontjára eljuttatott, ember alkotta eszköz is.

Ezen túlmenően ez az első olyan eszköz, ami egy magáncéghez tartozik és a Holdon található.

A cikk szerint a NASA hat tudományos műszer számára vásárolt helyet az Odysseuson, amit most elküldtek a Holdra. Bill Nelson, a NASA igazgatója is gratulált, és a küldetést „diadalnak” nevezte. Az eredmény lényegben azt jelenti hogy USA fél évszázad után visszatért a Holdra.

Amit kétségkívül megerősíthetünk, az az, hogy felszerelésünk a Hold felszínén van, és továbbítjuk

– jelentette be Tim Crain repülési igazgató.

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Paul Hennessy/Anadolu Agency via Getty Images

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2024. február 23. 14:55
Ha 2024-ben ennyire körülményes eljutni a Holdra, akkor '69-ben! hogyan kerültek oda?
ügyvéd
2024. február 23. 14:04
Mivel NASA "gyár" nincs eddig is MINDENT magáncégek gyártottak.
survivor
2024. február 23. 13:40
USA fél évszázad után visszatért a Holdra. Nagy siker....
Dictator
2024. február 23. 12:10
Ez a tengeralattjárós cég?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!