Szijjártó Péter kíméletlenül őszintén fogalmazott az EU szankciói kapcsán

2024. február 05. 15:36

A külgazdasági és külügyminiszter a svéd NATO-csatlakozásról is egyeztetett hétfőn észt kollégájával, Margus Tsahknával.

2024. február 05. 15:36

Mint megírtuk, Sopronbánfalván tart kihelyezett ülést a kormány, a háromnapos esemény kedden zárul. A határ mellől bejelentkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a tárcáját érintő égető kérdésekben is folyamatosan egyeztet. Arról számolt be, hogy telefonon beszélt észt hivatali partnerével, akivel több fontos, a két országot érintő kérdésről is szót váltott.

Ezt is ajánljuk a témában

Ennek kapcsán tudatta, hogy a svéd NATO-tagság ügyéről is beszéltek, s megnyugtatta kollégáját, hogy a kormány pozitív hozzáállása változatlan, a ratifikációról szóló előterjesztést már rég az Országgyűlés elé terjesztették.

Tájékoztattam miniszter urat arról, hogy meghívtuk Svédország miniszterelnökét ide Magyarországra, és remélem, hogy el is fogadja a meghívásunkat, és eljön, hiszen ezzel bizonyítaná azt, hogy Svédország számára ez valóban fontos kérdés”

– mondta a tárca tájékoztatása szerint, illetve kitért arra is, hogy az Oroszország elleni szankciókról is egyeztettek, amelynek kapcsán aláhúzta, hogy hazánk álláspontja e téren is egyértelmű: „mi úgy látjuk, hogy a szankciós politika kudarcot vallott, ezért nem látjuk értelmét újabb szankciós csomagok elfogadásának”.

Szijjártó Péter ezután arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború kitörésének közelgő második évfordulójára tekintettel újabb szankciókat tervez Oroszországgal szemben.

Én azt gondolom, hogy teljesen felesleges egy szankciós kirakatcsomaggal még komolytalanná is tenni az Európai Unió működésének ezt a részét”

– fogalmazott, majd arról tájékoztatott, hogy az előző hétvégi, nagyköveti szintű egyeztetéseken a kormány világossá tette Brüsszelben, hogy Magyarország nem fog elfogadni semmifajta olyan büntetőintézkedést, amely az energiaszektort vagy a nukleáris ipart érinti, esetleg veszélyezteti az EU külkapcsolatait.

Ezt is ajánljuk a témában

„Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne már az ideje annak, hogy az Európai Unió a szankciós politika helyett a béketeremtésre, a béke lehetőségeinek megteremtésére koncentráljon” – jelentette ki.

A miniszter végül a Margus Tsahknával folytatott hívásáról szólva kiemelte: „először is megállapodtunk abban, hogy bár nyilvánvalóan vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk a nemzetközi politikában, ezt tekintsük természetesnek, sokkal több dolog köt minket össze, és sokkal több stratégiai területen esnek egybe az érdekeink, mint azt gondolnánk”.

„Úgyhogy a kétoldalú kapcsolatok aktívabbra, szorosabbra fűzéséről állapodtunk meg, s meg is hívtam a miniszter urat Budapestre, aki ezt a meghívást örömmel vette, és remélhetőleg még az EU-s elnökségi ciklusunk előtt ellátogat hozzánk” – húzta alá.

(MTI)

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. február 05. 21:00
ugye valami olyasmi kéne mint az indul a bakterházban mikor a banyát elő hívják az ágy alól mert akit én előhívok annak 3x-a elő kell jönni a föld alól is aztán mikor 3x ra hívja a banyát - és csak azt mondja - Neem gyüvök-- na akkor ott rohad meg - mert én többet elő nem hívom
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. február 05. 20:53 Szerkesztve
jó lenne most már ha több minisztert nem hívnátok meg - nem egészen értem mi köze van az észtnek ahhoz,hogy mi mit fogunk szavazni? majd azt mi szabályozzuk Amúgy a beképzelt svédnek rég vissza kellett volna vonni a meghívását - ne alázzuk már magunkat és könyörögjünk neki -- nézzétek meg mik vannak írva freund beszólása alatt az x-en - "magyarok"segglukazzák orbánt - meg 2025 nem lesz magyar légierő mert nem kapunk grippeneket stb. ott aláznak minket a rossz dumájukkal kinek kell ez ? házhoz megyünk a pofonért? szavazzuk meg vagy ne szavazzuk meg de ne kérleljük mámár szánalomra méltóan, hogy idejöjjön ez a beképzelt arrogáns szar svéd
irmag2
2024. február 05. 19:24
Don Corleone meglátása szerint ő az áruló, jó lépés volt a meghívása!
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. február 05. 18:15
Elegem van már abból, hogy a Fidesz mindig csak szív! Most is meg fogják őket alázni, mint egy hülyegyereket, és úgy kell majd megszavazniuk a svéd csatlakozást. Mire jó ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!