Van amiben még az Európai Bizottság szerint is sikertörténet lett Magyarország az uniós tagállamok között
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
Így alakul a fejlett és fejlődő világ kapcsolata a BRICS-bővítés és Davos után. Goreczky Péter írása.
A szerző a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője
2024 januárjában két olyan világpolitikai eseményre is sor került, amely a fejlett és a fejlődő országok kapcsolatára, és ennek vetületeként a globális kormányzás kérdésére irányítja a figyelmet. Január 1-jén a BRICS formáció öt újabb állammal – Argentínával, Iránnal, Szaúd-Arábiával, Etiópiával és Egyiptommal – bővült, aminek következtében a csoport még nagyobb legitimációval és befolyással képviselheti a fejlődő világ érdekeit a nemzetközi politikai életben. Szintén januárban került sor a World Economic Forum hagyományos éves találkozójára a svájci Davos-ban, ami az évek során a globalizációt irányító elit kiemelt találkozójává fejlődött. Most a két esemény apropóján vizsgáljuk, milyen irányba tart a fejlett és fejlődő országok kapcsolata.
Az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok globális hegemón szerepe biztosította azt, hogy a nemzetközi rendszer és intézményei a fejlett gazdaságok érdekeinek megfelelően működjenek.
Ezért a fejlett és fejlődő világ, vagy a korábban elterjedt kifejezéssel „globális Észak” és „globális Dél” kapcsolatának alakulása elválaszthatatlan attól, hogyan változik az Egyesült Államok hegemón szerepe a világban. A kemény és puha hatalom mutatói alapján összességében az Egyesült Államok hegemón szerepe a hidegháború vége óta csökken. Jelen elemzés szempontjából fontos aláhúzni, hogy az „unipoláris pillanat” elsősorban nem az USA-t sújtó válságok következtében, hanem a fejlődő országok, különösen Kína gyors felemelkedése miatt múlt el. A hegemón szerep csökkenése ugyanakkor az egyes kemény és puha hatalmi tényezők esetében eltérő mértékben teljesül. A katonai hatalom tekintetében például az USA továbbra is szilárdan őrzi vezető szerepét. Bár ez a tény önmagában nem zárja ki, hogy egyes régiókban más nagyhatalom megkérdőjelezze a befolyását,
globális léptékben továbbra sem tudja egyetlen más állam sem megközelíteni az USA kapacitásait.
A gazdasági indikátorok tekintetében már korántsem ennyire meggyőző az Egyesült Államok vezető szerepe, ugyanakkor vállalatai továbbra is dominálják a világpiacot, ami világgazdasági súlyánál nagyobb szerepet biztosít az ország számára a nemzetközi sztenderdek meghatározásában. Az USA ugyancsak domináns a külföldi tőkebefektetés állománya tekintetében, ami összhangban van a globális pénzügyekben betöltött központi szerepével.
A világ teljes importjából való részesedése, vagy a kutatás és fejlesztés tekintetében az egyértelmű vezető szerepet ugyanakkor már nem sokáig mondhatja magáénak.
Vásárlóerő-paritáson mért világgazdasági részaránya és a globális exportból való részesedése pedig mára már elmarad Kínáétól. A keményhatalmi eszközökhöz hasonlóan az USA puha hatalma is csökkenő tendenciát mutat, nemzetközi megítélése jelentősen elmarad a közvetlenül a hidegháborút követő időszakétól.
Az Egyesült Államok hegemón szerepének hanyatlása mutatkozik meg abban is, hogy
Washington egyre kevésbé képes konszenzust építeni más nagyhatalmakkal a globális kérdésekben.
Az ENSZ BT-n belüli konfliktusok jól mutatják, hogy az USA vezető szerepét mára csak a nyugat-európai nagyhatalmak fogadják el, míg Oroszország és Kína egyre gyakrabban fordul szembe az USA akaratával. Mindez a nemzetközi intézmények megosztottságát eredményezi, arra késztetve a nagyhatalmakat, hogy versenyezzenek a többi tagállam feletti befolyásért. Ez a tendencia pedig a fejlett és fejlődő világ kapcsolatára is hatással lesz, mivel az USA hegemón szerepét egyre kevésbé elfogadó nagyhatalmak és középhatalmak számára a világrend megreformálásában érdekelt globális Dél kézenfekvő terep a szövetségépítésre.
Ahogyan szó volt róla, az USA és a fejlett gazdaságok dominanciájának csökkenése elsősorban a fejlődő országok, különösen Kína gyors felemelkedésének köszönhető, ami leglátványosabban a világgazdasági súlyok átrendeződésében érhető tetten. A folyamatot számos statisztika alátámasztja, itt most a teljesség igénye nélkül csupán példaként mutatjuk be a G7 és az E7 országok (a G7 analógiájára a fejlődő világ meghatározó gazdaságainak elnevezése, ami Kína, Oroszország, India, Brazília, Törökország, Mexikó és Indonézia csoportját takarja) globális GDP-n belüli részesedésének változását.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti átrendeződés elsősorban a kínai és újabban az indiai gazdaság gyors növekedésének tudható be, ugyanakkor hosszú távon a fejlődő világ más országai fogják átvenni a stafétát. 2050-re például Indonézia várhatóan a világ 4. legnagyobb gazdasága lesz, a PwC előrejelzése szerint pedig az E7 csoport a globális GDP közel 50%-át fogja adni.
A hidegháborúra emlékeztető folyamatok és a nagyhatalmi rivalizálás visszatérésével a globális Dél kifejezés újra reneszánszát éli, és egyre több politikus, illetve elemző alkalmazza
az USA-Kína versengésben oldalt választani nem akaró, a jelenlegi világgazdasági rendszer igazságtalanságaival elégedetlen, a multipoláris világrendet támogató, fejletlen vagy fejlődő országok széles tömegére.
Az elnevezés helyes vagy helytelen voltával most nem foglalkozva elmondható, hogy a 2023-as johannesburgi BRICS-csúcstalálkozó felvezetése, és az, hogy a házigazda Dél-Afrika több mint 30 vezetőt hívott meg a kontinensről, jól mutatja, hogy a BRICS keresi a kapcsolódási pontokat a globális Délként aposztrofált országokkal annak érdekében, hogy kihasználja az USA által dominált nemzetközi rendszerrel szembeni elégedetlenséget. Ezen túlmenően a globális Dél országaiban felnőtt egy új politikusi generáció, amely végérvényesen maga mögött hagyta a gyarmati örökségét és harcosabban áll ki egy szuverén külpolitika megfogalmazása mellett. Ez azt is jelenti, hogy kész a fennálló nemzetközi rendszer megváltoztatása érdekében tenni, és ennek egyik eszközeként tekint a BRICS-re. A csoportosulás államai a globalizációhoz másodvonalban kapcsolódnak, főleg nyersanyagokkal és félkésztermékekkel vesznek részt a világgazdaság vérkeringésében, habár ez Kínára egyre kevésbé igaz. A közös „alulfejlettség” egy olyan identitásépítő eszköz, amely révén a globális ügyekben és a globális döntéshozatal „demokratikusabbá” tételében kívánják összehangolni a politikájukat.
A fejlett-fejlődő világ kapcsolata szempontjából lényeges, hogy
a felemelkedő hatalmak a 2010-es évektől finoman elkezdték kikezdeni az amerikai hegemóniát,
amely a második világháború győztesei által felépített világrenden (ENSZ BT, Bretton Woods stb.) nyugszik. Ez a kikezdés nagyon óvatos és lépcsőzetes volt, és kezdetben a BRICS-et sem eszközként, hanem inkább „hangosítóként” használták elsősorban a diskurzus befolyásolására. A BRICS platform keretében rendszeresen felléptek például az ENSZ Biztonsági Tanács reformját sürgetve. Ha a reformjavaslatok nem is valósultak meg, maga a szándék kétségkívül jelentős üzenet, amelyet a politizáló emberek a „harmadik világban” ténylegesen támogatnak is.
A BRICS 2024. január 1-gyel megvalósult bővítése elmozdulást jelent az eredeti szervező logikától, miszerint a csoport a nagy, fejlődő gazdaságokat tömöríti. A mostani bővítéssel ugyan fennmaradt a nagy, nem nyugati civilizációk képviselete, mert az új tagállamok is önálló civilizációs magokként értelmezhetők, azzal együtt, hogy a globális politikában inkább középhatalmaknak számítanak. További kohéziós erőt jelent a globális Dél problémáira való fókuszálás, ami a legutóbbi BRICS-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatban a korábbiaknál markánsabban is megjelent. A bővítés elhatározásán túl a 2023-as johannesburgi BRICS csúcstalálkozó másik lényeges hozadéka ez a záródokumentumban közzétett programterv vagy menetrend, ami alapján a formáció tagállamai a jelenlegi világrend megreformálását elképzelik.
A közös dokumentum kiállt a meglévő nemzetközi alapelvek és intézmények (ENSZ, Bretton Woods) mellett, viszont egyidejűleg aláhúzta, hogy ezeket meg kell változtatni.
Deklarálta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsot ki kell bővíteni Brazíliával, Indiával és Dél-Afrikával. Az IMF kvóták átírásához, a WTO szabályrendszer újratárgyalásához pedig határidőket is hozzárendeltek. Bár a dokumentum nem tekinthető a fejlett országok számára adott ultimátumnak, a BRICS mégis nagyon közel járt ehhez. Az üzenet pedig egyértelmű:
vagy hajlandóak lesznek a nemzetközi rendszer intézményeit megformálni, vagy a fejlődő világ új alternatívát épít.
A csúcstalálkozó közös nyilatkozata ennek tükrében beszél új, a fejlődő világ érdekeit szolgáló intézmények felállításáról (például globális élelmezési mechanizmus), de egyelőre a meglévő intézmények reformján keresztül képzeli el az érdekei érvényesítését.
A labda tehát alapvetően a fejlett világ térfelén pattog. A reakció jelentős részben azon múlik, hogy a fejlett országok fővárosaiban a döntéshozók el tudják-e fogadni, hogy a világrend átalakítása nem zéró összegű játék. A nyugati sajtóban Johannesburg után felrémlett egy szembehelyezkedő BRICS blokk rémképe.
Ilyen egységes blokk nem létezik, azonban pont abban az esetben alakulhatna ki, ha a nyugati politikusok reakcióikkal elidegenítik a globális Dél legnagyobb országait.
Vagyis a globális kormányzás átalakítására vonatkozó igények ismételt félre söprése lenne tehát a fejlett világ részéről a legkevésbé ésszerű lépés. A fejlett országoknak sokkal inkább a változtatás valódi forgatókönyveit kell kidolgozni, amelyeknek nem szükséges átírnia a nyugati típusú politikai berendezkedés alapjait, viszont lehetőséget kell biztosítania azoknak az államoknak, amelyek eddig nem kaptak beleszólást a globális kormányzásba.
Fontos hangsúlyozni, hogy
a fejlett országok érdekeit védő nemzetközi rendet szavatoló USA hatalmának relatív csökkenése nem jelenti, hogy az ország ténylegesen hanyatlik,
mindössze a nemzetközi rendszeren belüli vezető szerepe mutat lassú csökkenést. Továbbra sem lehet gyengülő államként tekinteni rá, hiszen valamennyi fontos indikátort tekintve egy globális erőkivetítésre képes nagyhatalom, mely a következő évtizedekben is meghatározó szereplője lesz a nemzetközi kapcsolatoknak. Másrészt önmagában az USA szerepének a gyengülését a jelenlegi nemzetközi rendszer - kisebb reformokkal - akár túl is élheti.
A nemzetközi szabályok és normák fenntartása ugyanis hagyományosan költséghatékonyabb megoldás, mint egy új rendet megszervezni.
Ez pedig lehetőséget kínál a fejlett országoknak arra, hogy ne defenzív pozícióból kelljen tárgyalniuk a fejlődő országokkal a globális kormányzás átalakításáról, hanem jó taktikai érzékkel, kezdeményező módon lépjenek fel a reformot illetően.
A davos-i találkozón is megfogalmazódott, hogy a fejlődő országok körében érzékelhető egyfajta pesszimizmus a fejlett világgal való együttműködést illetően. A közel múlt egyik legnegatívabb tapasztalata volt ezen a téren, amikor a Covid-járvány idején a gyógyszeripari gyártókapacitással alig rendelkező globális Dél országai egyáltalán nem, vagy csak késve jutottak elegendő vakcinához, mivel a fejlett országok a saját szükségleteik kielégítésére koncentráltak. Hasonlóan fájó pont, hogy az amerikai FED 2022 márciusa óta végrehajtott sorozatos kamatláb-emeléseinek és a fejlett gazdaságok szigorodó monetáris politikájának mellékhatásaként a fejlődő világban jelentősen nőtt az adósságválság kialakulásának esélye. De szintén az Észak-Dél megosztottság jeleként értelmezik sokan a gázai háború és a palesztin kérdés eltérő megítélését is.
Nyilvánvaló, hogy a fejlett és fejlődő országok között vannak és lesznek is nézetkülönbségek, és az Észak-Dél felosztás nem fog egyhamar eltűnni a nemzetközi politikai élet szókincséből. Ugyanakkor a gazdasági szükségszerűség és az egymásra utaltság egyre több területen teszi elengedhetetlenné a gyakoribb interakciót és teremti meg a lehetőséget a szorosabb együttműködésre.
A fejlődő országok felzárkózását alapvetően határozza meg a konnektivitás, hogy sikeresen tudnak-e bekapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe.
Ehhez mindenekelőtt infrastruktúra-fejlesztésre van szükségük, aminek finanszírozásában a fejlett országok fejlesztési segélyeinek, illetve a hozzájuk kötődő multilaterális fejlesztési bankok hiteleinek is fontos szerep jut. Szintén figyelemreméltó, hogy a Világbank szerint a globális reál GDP növekedésének folytatódó lassulását a fejlődő gazdaságok a beruházások felpörgetésével ellensúlyozhatnák. Már pedig a globális Délen belüli beruházási kapcsolatok bővülése ellenére világszinten továbbra is a fejlett gazdaságok számítanak a fő FDI forrásnak. Másrészről a népességfogyás miatt beszűkülő hazai piacok következtében a fejlett világ vállalatai számára egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a fejlődő országok. Munkaerő- és tehetség utánpótlás, illetve a természeti erőforrások tekintetében a fejlett világ szintén rászorul a fejlődő országokra.
Azok a területek, ahol az Észak-Dél törésvonal ellenére működik az együttműködés, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. Ilyen terület lehet a kereskedelem, ahol a fejlett és fejlődő országok jelentős része továbbra is keresi a lehetőségét, hogy új szabadkereskedelmi megállapodásokat kössön egymással, a tavalyi évből elegendő példaként említeni az Egyesült Királyság csatlakozását a Transz-csendes-óceáni Partnerséghez (CPTPP), vagy az EU és India között bíztató ütemben haladó tárgyalásokat. A kereskedelmi kapcsolatok jó katalizátorként működhetnek az együttműködés egyéb területeire nézve.
Magyarország különleges helyzetben van abból a szempontból, hogy a fejlett „északi” országok jelentős részét tömörítő politikai és gazdasági struktúrákba van beágyazódva, és a Világbank besorolása alapján is a „magas jövedelmű” országok közé tartozik. Ugyanakkor hazánk évszázados öröksége, hogy elmozduljon a félperifériáról és felzárkózzon a fejlettebb nyugati gazdaságokhoz.
Vagyis Magyarország úgy sorolható inkább a világ fejlettebb részéhez, hogy közben maga is a felzárkózás módját keresi.
Épp ezért hazánk képes lehet olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek elősegítik a fejlett és fejlődő országok párbeszédét és együttműködését.
Az egyik ilyen üzenet, hogy a szembenállás erősödése egyes területeken nem jelenti azt, hogy más dimenziókban is törvényszerűen visszaszorul az együttműködés. Azok a területek, ahol a törésvonalak ellenére működik az együttműködés a világban, kiváló alapot jelentenek a kooperáció új lehetőségeinek feltérképezésére és a bizalom építésére. A davos-i fórumon a kereskedelemre, mint pozitív példára több vezető is utalt, ami jó kiindulópont lehet az összekapcsoltság erősítésére más dimenziókban is. Az országok vezetőinek érdemes továbbá a vállalati szféra jó gyakorlataira tekinteni, ahol széles körben alkalmazott stratégia a „coopetition”, amely a versengés és a közös érdekek mentén való együttműködés összeegyeztethetőségét valósítja meg. Az együttműködés bizalmat generál, és csökkenti a konfliktus esélyeit – nem véletlenül volt az idei davos-i fórum központi mottója a „bizalom újjáépítése”. Ehhez azonban szükséges a jelszavak finomítása is.
Ebben a tekintetben a „decoupling” után a „derisking” már egy fokkal kevésbé ellenséges tartalmú kifejezés, de a „diversifying” még inkább beilleszthető a kapcsolati háló kiterjesztésében, a konnektivitás erősítésében érdekelt országok stratégiájába és kommunikációjába is.
A tágabb értelemben vett Nyugatnak az ukrajnai háború kapcsán mutatott kezdeti határozottsága és egysége ellenére az USA globális hegemóniája, és vele párhuzamosan a fejlett országok világgazdasági súlya hanyatlik, a globális Dél szerepe pedig tovább nő. A folyamat eredményeként a nemeztközi rend valamilyen módon mindenképpen át fog alakulni, így a helyes stratégia a megváltozott erőviszonyok elfogadása. A folyamat óhatatlanul feszültségekkel jár, ami a korábbiaknál is fontosabbá teszi a párbeszédet és az együttműködést, a fejlett és fejlődő világ közti kapcsolati háló kiterjesztését. A BRICS bővítését követően különösen fennáll a veszélye, hogy a fejlett és fejlődő világ kapcsolatrendszerének alakulására is rányomja bélyegét az USA és Kína stratégiai szembenállása. Az egyik legfontosabb feladat józanul, a nagyhatalmi érdekektől megtisztítva mérlegelni a fejlett és fejlődő országok együttműködési lehetőségeit, és megfogalmazni az együttműködést támogató üzeneteket. A konnektivitás erősítését szorgalmazó Magyarország előmozdítója lehet a fejlett és fejlődő országok párbeszédének.
Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Gian Ehrenzeller