New York Times: Lehet, hogy Szlovákia mégiscsak fekete lyuk?

Nyitókép: Milan Jaros/Bloomberg via Getty Images

Átértékelte Szlovákiát a Fico-merényletet követően a New York Times riportere, Andrew Higgins. A Pozsonyból és Pöstyénből tudósító újságíró úgy véli: mégiscsak lehet valami Bill Clinton külügyminisztere, Madeleine Albright 1997-es sértésében, amellyel anno azt indokolta meg, hogy Szlovákia 1999-ben nem csatlakozhatott a többi V4-es országgal együtt a NATO-hoz.

Higgins egyik beszélgetőpartnere, Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a Timesnak úgy fogalmazott: „ismét benne vagyunk a fekete lyukban, és nem vagyok biztos benne, hogy kijöttünk belőle valaha is”, mivel a szlovák politikai kultúrában rutinszerűnek számítanak a fenyegetések és személyes sértegetések. Kvasnica irodájában Václav Havel volt cseh elnök képe lóg, emlékeztetvén az ügyvédet „az útra, amelyet Szlovákia nem járt be” – mivelhogy Havel csehországi elnöksége alatt Mečiar Szlovákiában „nacionalista felhangú populizmust” művelt, valamint „polarizációt szított”.

Higgins rosszallóan jegyzi meg, hogy Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes, aki Ficót akadályoztatásának idejére helyettesíti, eltért attól a korábbi hivatalos magyarázattól, hogy Juraj Cintula, Fico merénylője „magányos farkas” volt, s azt mondta, hogy „volt valamiféle segítség a nyomok elrejtésében, egy harmadik személy az elkövető érdekében cselekedett”.

Az újságíró emlékeztet: az 1989-ben felszabadult közép-európai országok közül Szlovákiában tartják a legtöbben identitásukra és értékeikre leselkedő veszedelemnek a liberális demokráciát (ott 43, Csehországban 15 százalék), és még mindig a szlovákok 27 százalék tartja fontos stratégiai partnernek Oroszországot. Grigorij Meszezsnyikovot, a pozsonyi Közügyi Intézet (IVO) elnökét megszólaltatva Higgins a szlovák paradoxonról ír: az ország egyszerre integrálódott kiválóan Európába – a német autógyárak gyártóbázisa lett, és a régióban egyedüliként fizet euróval –, és egyszerre él benne sok olyan ember vidéken, aki „lemaradónak és sértettnek érzi magát”. Emiatt Meszezsnyikov szerint ők „kitettebbek az összeesküvés-elméleteknek, mint máshol”.

Ennek alapjait szerinte Mečiar rakta le az 1990-es években, aki „centrista és liberális ellenségeit az ország érdekeit a Nyugat érdekében eladni hajlandó ellenségekként” állította be. Az újságíró emlékeztet: Fico meglövésének napján a szlovák parlament a köztelevízió reformját tervezte elfogadni, ami „Mečiar úr 1990-es évekbeli törekvéseinek újrajátszása, melyekkel sajtóbeli kritikusait szerette volna elhallgattatni”, valamint korlátozták volna a korrupcióval kapcsolatos nyomozásokat, illetve „orosz stílusban” szigorítanák az NGO-k szabályozását is. Higgins másik Mečiar-Fico-párhuzamot is hoz: szerinte Ficóék „egyre ellenségesebb álláspontot foglalnak el az Egyesült Államokkal és Ukrajnával szemben, s ezeket Oroszországnak szóló kedves szavakkal kombinálják”, épp úgy, ahogyan Mečiar is beszélt az 1990-es években a szlovák EU-csatlakozásról: „Ha a Nyugatnak nem kellünk, majd megyünk keletre”. Az újságíró arra is emlékeztet, hogy Fico 2006-ban a korábban Mečiarral szövetkező Szlovák Nemzeti Párttal alakította meg első kormányát.

Higgins ugyanakkor elmondja azt is: a kormány pedig épp az ellenoldal kezdte lehúzni a mocsárba a szlovák politikát – mégpedig azzal, hogy a 2018-as Kuciak-gyilkosság után az egész kormányt kollektíve újságírógyilkosoknak nevezték. 

– idézi egy cseh lapból Kaliňák minisztert Higgins. A miniszter azt is mondta: „Ha ugyanazzal a mércével mérnék, mint ők annak idején, akkor azt mondanám, hogy ők gyilkosok.”

A cikk végén szót kap Iveta Radičová exminiszterelnök is, aki szerint „sok demokrácia halad a fekete lyuk felé”, így például Magyarország vagy Hollandia is. „Ez a változás mindenhol zajlik” – kesereg Radičová.