Liszt-hét Esztergomban

2012. augusztus 21. 11:46

Liszt Ferenc kevésbé ismert műveit mutatják be hétfőtől Esztergomban; az ötödik alkalommal megrendezett Liszt-héten olyan ismert előadókat hallhat a közönség, mint Király Csaba, Nicholas Clapton, valamint Ránki Dezső és Klukon Edit, akik fiukkal, Ránki Fülöppel együtt lépnek fel.

2012. augusztus 21. 11:46

A fesztivál nyitányaként hétfőn a Jánosi Együttes és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszakának közreműködésével a Magyar rapszódiát élvezheti a közönség az Erzsébet parkban délután öt órától. Másnap az esztergomi bazilikában Király Csaba orgonakoncertjére kerül sor, ahol Liszt és Bach művei csendülnek fel. Konyicska Renáta zongoraművész kedden Chopin, Beethoven és Debussy műveit adja elő a Szent Adalbert Központban. A következő estén a ferences templomban Liszt műveiből kórus- és orgonahangversenyeket hallgathatnak az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtár Kórusának előadásában Eckhardt Mária és Grupcsó Ágnes vezetésével, valamint Sirák Péter orgonajátékával.

Augusztus 24-én a tavaly is fellépett és nagyszerű szólistaként megismert angliai professzor, Nicholas Clapton tart mesterkurzust énekeseknek. Ennek záró akkordjaként péntek este a Szent Adalbert Központban együtt lépnek fel a kurzus résztvevői. Szombaton a Ránki család adja elő Liszt Karácsonyfa című művének négykezes verzióját, a Resignazionét és a Dante-szonátát, valamint Bach gisz-moll fúgáját. A záró napon, augusztus 26-án az esztergomi bazilikában kórus- és zenekari hangversennyel búcsúzik az 5. Liszt-hét. Az esztergomi Balassa Bálint Kórus és a budapesti Árpádházi Szent Margit plébánia kórusa Reményi Károly vezetésével a Missa Choralist adja elő.

Ezt követően a nemzetközi kóruskurzus résztvevői, Komáromi Márton, valamint az Esztergomi Szimfonikusok és a budavári Mátyás-templom hangszereseiből alakult zenekar Tardy László vezetésével Liszt 13. zsoltárával zárja a programsorozatot. Esztergomban 1856. augusztus 31-én mutatták be Liszt első nagyszabású egyházzenei alkotását, a Missa Solemnist. Az Esztergomi misét a szerző Scitovszky János bíboros, esztergomi érsek felkérésére a bazilika felszentelésére komponálta és maga vezényelte az ősbemutatón.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!