Magyar pavilon is lesz Cannes-ban

2013. május 14. 10:02

A Magyar Nemzeti Filmalap és a szervezet nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió munkatársai részt vesznek a szerdán kezdődő 66. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelyen az idén is pavilon népszerűsíti a magyar filmipart.

2013. május 14. 10:02

A pavilon az úgynevezett International Village-ben épül fel, azzal a céllal, hogy a hazai és a nemzetközi szakmabeliek számára méltó találkozási helyet biztosítson a világelső filmes találkozó forgatagában, és információval szolgáljon a megújult magyar filmfinanszírozási rendszerről, a készülő új alkotásokról és a koprodukciós lehetőségekről - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A szervezet filmjog értékesítési részlege több mint félszáz magyar alkotást kínál a külföldi forgalmazóknak. A kommüniké szerint a 2011 novemberében kezdődött külföldi filmeladások eddig több mint 120 ezer dollár bevételt hoztak a magyar filmeseknek. A pavilonban a filmalap által támogatott, jelenleg utómunkában lévő filmeket is megismerhetik az érdeklődők, például a Liza, a rókatündért, az Isteni műszakot vagy az Utóéletet.

 
Bernáth Zsolt nemrég Stockholmban díjazott, Sherlock Holmes nevében című ifjúsági filmjét a filmalap május 18-án és 21-én filmvásári vetítéseken mutatja be a potenciális vásárlóknak - írták. A közlemény felidézi, hogy a European Film Promotion Producers on the Move elnevezésű háromnapos szakmai programon Európa ígéretes producerei között Taschler Andrea (Mirage Film), Hajdu Szabolcs és Pater Sparrow készülő filmjeinek producere vesz részt a Filmalap támogatásával. A magyar szereplők között van Vágvölgyi B. András 1989 című forgatókönyve is, amely a varsói székhelyű ScriptEast forgatókönyv-fejlesztő workshop 10 ezer eurós Krzysztof Kieslowski-díjáért van versenyben a 12 jelölt filmterv között. A díjátadó május 22-én lesz.
 
A cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete (Quinzaine des réalisateurs) programjában láthatja először a nemzetközi közönség Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmjét, amely nemrég elnyerte a Friss hús rövidfilmfesztivál közönségdíját Budapesten. A magyar-belga koprodukció nemzetközi premierje május 23-án a Theatre Croisette-ben lesz. Az alkotók a Filmalap támogatásával vesznek részt a díszbemutatón. A filmszakmai szervezet képviselői az Európai Unió audiovizuális szektorának döntéshozóival, nemzeti filmalapok vezetőivel, finanszírozókkal, fesztiváligazgatókkal és nemzetközi szakmai szervezetekkel tárgyalnak a lehetséges együttműködésről, továbbá részt vesznek az EFAD, az európai filmfinanszírozók igazgatósága találkozóján és a francia állami filmalap, a CNC konferenciáján - áll a közleményben. A fesztiválon az Európai Unió Media programja a film és a közönség kapcsolatáról Think Audience Strategy címmel tart egész napos szakmai programot.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!