Digitális oktatás: Geomatech

2015. december 07. 11:08

A magyar fejlesztésű GeoGebra-alapú digitális tananyag igazi hungaricum, amire büszkék lehetünk. A Geomatech és hasonszőrű társai jövőjét viszont számos tényező befolyásolja, a további digitális tananyagok fejlesztése és támogatása és az iskolák és a tanulók okoseszközökkel való megfelelő ellátottsága. Pedig a tanulás élmény is lehetne!

2015. december 07. 11:08
Admin

Szomorú tény, hogy a magyar diákok évről-évre rosszabbul szerepelnek a nemzetközi felméréseken, mint pl. a PISA-teszt. Sokan nem tudják, hogy 2018-ban minden gyereknek már számítógépen kell majd teljesítenie a tesztet. Ugyan a gyerekek természetes közege már ma is a virtuális tér, mindegyiknek van táblagépe vagy okostelefonja, de ehhez még  az oktatás nem tudott alkalmazkodni. Nem lehet tehát az információs korban úgy természettudományos tárgyakat és főként matematikát oktatni, mint korábban az analóg világban. De a közösségi média uralmának idején a képi anyagok jelentősége is felértékelődött, a fiatalok sok információt fogyasztanak, sok dologra képesek koncentrálni, de csak rövid ideig. Így  az oktatásnak is kötelező figyelembe venni ezeket az elvárásokat, ha versenyképes diákokat akarnak nevelni, hiszen az aktivitás és az azonnali visszajelzés lett a legfontosabb már az órákon is és nem a poroszos tekintélyelvű és történetmesélő, mindenképpen az írásbeliségre hangsúlyt fektető analóg elavult módszer.

Új időkhöz új módszer dukál

Sikeresen zajlott le a magyar digitális oktatás nagy tesztje, amiben a Geomatech online matematika csomagot próbálhatták ki az oktatók és a tanulók közösen. A tananyag kompatibilis a Nemzeti Alaptantervvel is, így már csak okoseszközök kellenek majd minden iskolában, hogy kiváltsák a jelenlegi analóg könyves megoldásokat. Ha röviden össze kellene foglalni a digitális matematika módszerét, akkor ez egy aktív részvételt igénylő, vizualitást előtérbe helyező és játékosan (gamifikációval megspékelve), figyelmet felkeltő módon oktatva vezet rá az egyszerű összeadási, de a középhaladó Pitagorasz-tétel és a haladó kortárs banki tranzakciókat taglaló matematikai feladatok titkaira. A célja az, hogy a tanuló maga fedezze fel a probléma lényegét és a megoldását is, a tételt és a bizonyítást, ha tanárfejjel gondolkozunk. Maga a tananyag az első osztálytól az érettségiig alkalmas a jelenlegi tankönyves módszer kiváltására, mivel NAT (Nemzeti Alaptanterv) kompatibilis. A digitális oktatócsomagot a BKF Kommunikációs  Alapítvány, a Geogebra Nonprofit Kft., a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola fejlesztette ki uniós támogatásból (2,3 milliárd HUF). Csaknem ezer alap- és középfokú oktatási intézmény kapcsolódott be a pilot projektbe, a digitális tananyag használatából több mint 2500 pedagógus vizsgázott le. A Geomatech iránt a világ minden tájáról érdeklődnek már, a magyar szakértők együttműködésre készülnek a Cambridge-i Egyetemmel, és felvették a kapcsolatot kínai, francia, argentin, brazil, kazah és kuvaiti partnerekkel is.
 
 
A magyar rögvalóság közbeszól

Tehát maga a tananyag működik a tesztek szerint is, de sajnos az örömbe üröm került ismét, a magyar rögvalóság ismét közbeszólt. Mindennapos eredményes használatához táblagépek, mobilok, számítógépek szükségeltetnek, ezekből viszont jelenleg hiány van mindenütt, köszönhető a magyar oktatás jelenlegi botrányos helyzetének. Így marad a felemás megoldás, a tanárok szemléltető eszköznek használhatják csak a Geomatech csomagot, ha akad egy laptop (akár a tanerőé), egy projektor és internetkapcsolat, akkor már a napköziben vagy Geogebra szakkörökön lehet tesztelni a rendszert, igaz a nem működésének megfelelően. Mellesleg a tesztek során is az derült ki, a poroszos oktatás és a tanár szerep ruhájából elég nehezen vetkőznek ki az oktatók, még ők is inkább csupán szemléltetési eszközként használták, nyilván bele kell tanulniuk felnőtt fejjel, hogy átlássák teljesen a rendszert. Pedig az optimális metódus az lenne (és a gyerekek is ezt igénylik), hogy okostelefonon, táblagépen és asztali számítógépen párhuzamosan ismerjék meg az adott matematikai problémákat. Ezt tudja is a rendszer alapból erre tervezték, csak szegény az eklézsia, mint a templom egere. Még nem tudni a következő választásokig a kormány tervezi-e kampányfogásként, hogy minden iskolásnak ingyen táblagépet vagy valamilyen okoseszközt adna, mint a jövő biztos adófizetőinek és hálás szavazóinak a kezébe.
 
 
A rendszer finomhangolása és a jövő ígérete

A Geomatech ingyenes tananyag, az amerikai fejlesztésű GeoGebra matematikai szoftverre épül (a világon több mint 30 millió felhasználó használja), ebben látványosan és könnyedén lehet geometriai és matematikai feladatokat megoldani. Volt viszont egy alapvető probléma a Geogebrával, a felhasználók megannyi tananyagot töltöttek fel rá az évek során, ezek pedig kicsit kaotikusan és rendszerezetlenül hevertek a digitális felületeken. Ezért is volt szükséges, hogy átfésüljék és megszűrve a projekt során, alaptanterv kompatibilis változatot kovácsoljanak össze belőle. A további digitális tananyagok fejlesztésének, ezek sikeres bevezetésének, használatának számos feltétele van: a természettudományos ismeretek lefedettségének növelése, a programozás bevezetése és a közösségi tanulás támogatása, és a pedagógusok képzésének kiterjesztése. Fontos lenne, hogy  átjárást biztosítsanak a tantárgyak között, kövessék a világban ma már kötelező érvényű STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) irányvonalat. A végső cél az, hogy a diákok egy adott problémát több irányból tudjanak megközelíteni, függetlenül attól, hogy az éppen melyik órán merül fel az. Megannyi reneszánsz embert lehetne így a jövő mérnökévé nevelni.
 
 
A bőség kosara még a jövőben rejtekezik

A legnagyobb probléma (nemcsak hazánkban) a diákok és az iskolák végfelhasználói eszközökkel való szegényes ellátottsága jelenleg. A Geomatech normális működésére okostelefonokra és táblagépekre lenne szükség, több digitális tananyagban ugyanis az okoskütyük szenzorait is bevetik az oktatásban (gyorsulásmérő és társai), majd az így kapott adatokat vizuálisan is megjelenítik egy-egy probléma magyarázatára. A tanulók maguk kísérletezhetnek az okoseszközeikkel, a tanórákon össze is kötik ezeket, közös interaktív munkát végeznek így velük. Vagyis van értelme így végre a mobiloknak az iskolában és nem kell azt elkobozni, mert bezavar az oktatásba. Kiderült a tesztekből is (ahol mindenkinek jutott okoseszköz), a diákok a hozott eszközökkel (mint az ict iparban a BYOD (bring your own device)) is tanulhatnak, nemcsak szórakoznak már csupán. Ugyan oktatási célra egy 7 colos táblagép lenne az ideális, mert a mobiloknak kicsi a képernyőjük, a laptopok meg túl sok helyet foglalnak el. A legtöbb országban ezért manapság iskolai tablet programokat indítanak, amit vagy állami vagy céges támogatással, vagy közösségi finanszírozással viteleznek ki. Végül is a jövő adófizetőiről van csupán szó, akik majd nyugdíjas korunkban minket és politikusainkat fognak eltartani. Mindenki érdeke tehát, hogy a tanulás a digitális kornak megfelelően élmény is legyen, ne csak kín, mint még ma!

A legújabb PISA tesztből kiderült a magyar tinédzserek majdnem  60 százaléka digitális analfabéta és mellesleg elégtelen tudású, de kevés a programozó informatikus is hazánkban. Ez a magyar gazdaság versenyképességét jelentősen lerontja. A 21. századi munkaerőpiacon a digitális írástudás kulcskompetenciának számít. Azonban az IVSZ – Informatikai Vállalkozások Szövetsége idén publikált felmérése szerint a legtöbb diák Magyarországon nem rendelkezik azzal a tudásszinttel, amellyel képes volna helytállni a digitális munkahelyeken, pedig a tanulmány szerint néhány éven belül nem lesz olyan állás, amelynél nélkülözhető lenne a digitális írástudás. Az informatikusok és a programozók továbbra is hiányszakmák Magyarországon.


„A digitális írástudás, a mindannyiunkat egyre inkább körülvevő informatikai eszközök kezelésének és irányításának képessége mára alapvetővé, szükségessé vált. Nemcsak a munkaerőpiacon, de a mindennapi életvezetésben is megkerülhetetlen ez a kulcskompetencia.”

(Cikkünk a „Digitális Oktatás”  sorozat első része.)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!