Koporsóégetéssel és máglyagyújtással űzték el a telet

2016. február 10. 12:56

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira hozzávetőleg százezren voltak kíváncsiak.

2016. február 10. 12:56

A Duna-parti város főterén kedden rekordszámú, mintegy tízezer látogató gyűlt össze, hogy a borzas busóbundába öltözött, faragott álarcokat viselő hagyományőrzőkkel együtt kereplők, kolompok zajára, elbúcsúztassa a telet. A busójárás egyik főszervezője az MTI-nek elmondta: az eseménysorozat hat napja alatt mintegy nyolcvan rendezvényt tartottak, a szórakoztatásról 1100 busó és száz egyéb maskarás gondoskodott, és 260 árus, köztük népművészek, iparművészek, kézművesek, vendéglősök kínálta termékeit. Hegedűs Emese hozzátette, hogy a vasárnapi kiemelt programok mellett egyre többen érkeznek a farsangi rendezvénysorozat pénteki és szombati, valamint húshagyókeddi zárónapjára is. Bár a mohácsiak azt tartják, hogy a busójárás keddi napja az övék, és akkor van az ő farsangjuk, a szombaton és vasárnap tapasztalható tumultus miatt újabban sok turista erre a napra időzíti a látogatását – fejtette ki.

Hegedűs Emese ugyancsak kedvező tendenciának nevezte, hogy a busójárásra egyre több család érkezik nem szervezett út keretében. Szerinte a rendezvénysorozat népszerűségének elmúlt években tapasztalt ugrásszerű növekedése egyértelműen annak köszönhető, hogy a népszokás 2009-ben felkerült a szellemi kulturális örökségek UNESCO-listájára. Már nemcsak Magyarországról és nem is csak a környező országokból, hanem Németországból, Angliából, az Egyesült Államokból, sőt, Kínából is jönnek turistacsoportok Mohácsra – jegyezte meg. Mohács messzi földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!