Minden eddiginél látványosabb lesz idén a mohácsi busójárás

2018. február 03. 11:25

Egy hét múlva több mint 1300 busóval kezdődik Mohács legnagyobb fesztiválja, amelyre több tízezer résztvevőt várnak.

2018. február 03. 11:25

Rekordszámú, 1350 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 8-án veszi kezdetét Mohácson. A szervezők ebben az évben is több tízezer résztvevőt várnak a messze földön híres farsangi fesztiválra.

A résztvevők szórakoztatásáról 49 busócsoport 1350 busója és egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 350 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban árusításra, ahogy az MTI-nek elmondta Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője.

Mint hozzátette, a busójárás hat napja alatt mintegy 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan programra várják az érdeklődőket.

A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busó lakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.

Február 9-én Versendi Kovács József és vendégei koncerteznek a Kossuth Filmszínházban, a másnap megrendezendő magyar bál idén ünnepli 25. évfordulóját, ahogy azt Hegedűs Emese felsorolta.

A közönség zenei szórakoztatásáról a programsorozat alatt (mások mellett) a Poklade, a Dunavkinje együttesek, a sokác népdalokat éneklő Menyhárt Éva, és a Kóló zenekar gondoskodik.

A fő programokat február 11-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2018. február 05. 01:13
Hogy lehet egy ilyen kirekesztő, rasszista, migránsellenes hagyományt megünnepelni? Azonnal kötelezettségszegési eljárást, 7-es cikkelyt, atomcsapást, felszántást-sóval beszórást Magyarországra! Igaz, libsikéim? :-)
exfahrenheit
2018. február 03. 13:23
Idén Németh Szilárd, Hegedűs Zsuzsa és Gajdos is maszk nélkül jelenik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!