Együtt kezdtük – új nagyjátékfilmet forgat Kerékgyártó Yvonne

2021. augusztus 30. 21:12

Egy generációs film, sok bulival, zenével, kérdéssel és érzéssel.

2021. augusztus 30. 21:12
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Nemrég kezdődött és szeptember közepéig tart a FOMO forgatókönyvírója, Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük forgatása. A film egy „felnövés” történet, melyben kilenc fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után. A könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás sok főiskolás tehetségnek adja az első bemutatkozás lehetőségét, de olyan ismert színészeket is láthatunk majd a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László.

A Budapesten a Balatonnál és Londonban játszódó film, a Nemzeti Filmintézet Zrt. támogatásával készül.

Az alkotás a tervek szerint 2022. nyarán kerül majd a magyar mozikba.

A történet

Akár bevallja magának, akár nem, az ember életét alapvetően meghatározzák a középiskolában eltöltött évek. Előbb vagy utóbb, mindenki mérlegre teszi a kamaszkorában hozott döntéseit. „A fiatalok a film elején egy összetartó haveri társaságot alkotnak. Az iskolából kikerülve szerteszét indulnak a »nagyvilágba« és próbálják megvalósítani elképzeléseiket és álmaikat, pont úgy ahogy mi is tettük. Aztán napjaink aktuális kihívásaival néznek szembe, így a film könnyedsége mellett hiteles problémákat is felvet” – nyilatkozta Romwalter Judit, a film egyik producere.

 

Az Együtt kezdtük film előzetese

 

Az egyetlen Szigetfilm, a Free Entry rendezője, Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje,

A film rendezője elmondta: „Minden filmemnél meghatározó az a helyszín, ahol a történet játszódik, az Együtt kezdtük egyik főszereplője maga a Balaton-felvidék. Nagyon várom, hogy az elmúlt hónapokban, próbák során összekovácsolódott színészekkel a Badacsony környéki helyszíneken alkossuk meg a film főbb jeleneteit és Babos Tamás kameráján keresztül megörökítsük azt a szépséget, aminek a történetben is dramaturgiai szerepe van.

Kerékgyártó Yvonne

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett az SZFE-n. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Free Entry rendezői különdíjat nyert az SXSW filmfesztiválon. 2020-ban Magyar Filmdíjra jelölték a Hartung Attilával közösen írt FOMO – Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvéért. Az Együtt kezdtük a második nagyjátékfilm rendezése.

A filmet Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs társ-író forgatókönyve alapján Kerékgyártó Yvonne rendezi. A film producerei Romwalter Judit és Pék Csaba. Az operatőr Babos Tamás, a vágó Duszka Péter, a látványtervező Valcz Gábor.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. augusztus 31. 07:27
https://www.eszakhirnok.com/wp-content/uploads/2018/01/kepek20171014_26169640_1519799998089144_961895933152687210_n.jpg :)
Peppa
2021. augusztus 31. 07:22
Sok minden nem derül ki az előzetesből. Az RTL támogatása jelent valami libsi értékrend melleti kiállást?
Falfirka
2021. augusztus 31. 06:59
ezt a szart az állam pénzeli???????????
vastaps
2021. augusztus 30. 23:34
...lehanytam a lanyom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!