Jelentős visszaesést szenvedett el a Renault az első fél évben

2020. július 21. 09:37

Jelentősen, több mint harmadával csökkent a Renault által gyártott járművek értékesítése szerte a világban az első fél évben a koronavírus-járvány következményeként.

2020. július 21. 09:37
null

A második legnagyobb francia autógyártó vállalat hétfőn közölte, hogy 1 millió 256 ezer 658 járművet adtak el január-júniusban, ami 34,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A globális autópiacon ennél kisebb arányban, 28,3 százalékkal esett vissza a forgalom.

A Renault alapvetően azzal magyarázta az értékesítés erős csökkenését, hogy a járvány miatt szigorú korlátozásokat rendeltek el azokban az országokban, amelyekben a legnagyobb a kitettsége.

A Renault-járművek forgalma 41,8 százalékkal zuhant a márka legnagyobb piacán,

Európában, ahol amúgy az európai autógyártók szakmai képviseletének (ACEA) adatai szerint 38 százalékkal csökkent az új járművek forgalmazása az első fél évben.

A Renault francia riválisa, a Peugeot, a Citroen, az Opel/Vauxhall és a DS márkákat gyártó PSA-csoport pár nappal ezelőtt közölte, hogy az első fél évben 45,7 százalékkal kevesebb járművet értékesített mint egy évvel ezelőtt.

Némi vigaszt jelenthet, hogy a Renault közel 50 százalékkal tudta növelni értékesítését az elektronikus autók szegmensében Európában: a júniussal záródó hat hónapban 37 ezer 540 darab Zoe talált gazdára, és csak júniusban 11 ezer darabra érkezett rendelés.

A Renault a múlt hónapban 5 milliárd eurós hitelgaranciát kapott legnagyobb részvényesétől,

a francia kormánytól segítségként a koronavírus-járvány következményeinek elhárítására.

A francia autógyártó, amely a tavalyi évben 141 millió eurós veszteséget termelt, a következő három évben 2,2 milliárd euró értékű költségcsökkentési programot hajt végre. Ennek keretében azt tervezi, hogy négymillióról 3,3 millióra csökkenti éves autógyártási kapacitását 2024-re, és munkahelyeinek 10 százalékát számolja fel.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!