Akkor nyitottak, mikor az ország bezárt, de a meglepetésként érkező kormányzati támogatás megmentette a munkahelyeket

2021. május 07. 12:21

Meglepődtek az óriási kormányzati segítségen és szerencsére már kevesebb járvánnyal kapcsolatos munkavédelmi termék fogy, árulja el a Makronómnak Cselle Csaba, a Munkavédelem+ alapítója, aki abba is beavatja lapunkat, milyen trükkökkel veszi fel a versenyt egy magyar vállalkozás a multikkal. A cég számára óriási, nem várt segítség volt a kormány foglalkoztatást segítő támogatása, mivel ennek köszönhetően tarthattak meg minden munkavállalót, miközben gőzerővel fejlesztik és digitalizálják a céget.

2021. május 07. 12:21
null
Takács Zsolt

Szép utat járt be a vállalkozás a 2002-es alapítás óta. Miért pont a munkavédelem lett a fő profil, volt itt egy kitöltetlen piaci rés?

Alapvetően a marketing piacon mozgott a cég egészen 2008-ig, ahol a gazdasági válság hatására csökkentek a cégek reprezentációs kiadásai, így ennek megfelelően a mi bevételünk is. Olyan területet kerestünk, ami stabil, kiszámítható és folyamatos bevételt biztosít, így esett a választás a munkavédelemre.

Milyennek mondható a piac?

Folyamatosan bővül, ma 50-60 milliárdosra becsülik a védőeszköz piac éves forgalmát Magyarországon. Öt évvel ezelőtt ez még csak 30-40 milliárdos volt.

Tíz éve nagyjából négyezer cég foglalkozott munkavédelemmel, mára ez a szám bőven 10 ezer felett van.
Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

A versenyben azok tudnak jobban érvényesülni ahol a szakértelem, a flexibilitás és a műszaki háttér is adott. Ma már elengedhetetlen a termékről, a hozzátartozó szolgáltatásokról az online térben azonnal nyújtott információ, ami alapján a lehető legpontosabb képet kapja az ügyfél.

Fel lehet venni a versenyt a nagy multikkal?

Mivel kínálati oldalról a legtöbb szegmensben meglehetősen telített a piac, így

a versenyt árral, határidővel, egyedi termékkínálattal és szolgáltatással vívják.

Ez az a pont, ahol fel lehet venni a multikkal a versenyt.

Mi például minden jelentős piaci szereplő termékeit forgalmazzuk – ezekről hazai és külföldi készlet- és szállítási információkat is közlünk, vagyis a vásárlás előtt megadjuk, hogy mikor lesz az ügyfélnél a termék, vagy az általa kiválasztott termék legjobb alternatív helyettesítője.

A multikkal szemben sokkal gyorsabban és rugalmasabban reagálunk a kérésekre.

Nincs megkötve egyik beszállítónk felé sem a kezünk, így nem csak az adott palettából választhatunk, hanem az igényeknek megfelelően mindig a legjobb ár-érték arányú terméket tudjuk biztosítani.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Igyekszünk a termékoldalon keresztül a legtöbb információt átadni, termékcsaládot, helyettesítő, hasonló, alternatív és kiegészítő cikkeket ajánlani és ezáltal az ügyfél bizalmát és az értékesítés volumenét is egyaránt növelni.

Magyar gyártók is vannak a piacon?

Sajnos nem számottevő és azok is túlnyomó részben a közbeszerzésekre álltak rá, mert

a keletről érkező termékek dömping áraival vagy éppen a piacot meghatározó multinacionális cégek választékával és készleteivel nem tudják felvenni igazán a versenyt.

Ez alól a varrodák jelentenek kivételt, akik az egyedi vagy a kis szériás hazai igényeket szolgálják ki.

Mivel lehet piacvezetővé válni ezen a piacon?

Úgy gondolom, hogy az elhivatottság és a korrekt, hosszú távú üzleti gondolkodás vezethet célra.

Természetesen ez csak két komponens, nem a recept. Stabil, erős partnerekre, jól tervezett üzleti tervre, jól megválasztott munkatársakra és szerkezeti felépítésre, a növekedés fenntartásához pedig megfelelő pénzügyi háttérre van szükség. Ehhez jön a megfelelő infrastrukturális rendszer kiépítése.

Mindenképpen

kell egy szegmens, egy termék vagy egy márkanév, amire a stratégiát fel lehet építeni.

A lényeg, hogy az adott területen a legprofibb tartalmat, kínálatot vagy a legátfogóbb képet tudja az adott vállalkozás nyújtani.

Nálunk például a Puma Safety védő lábbelik vannak fókuszban. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt évben a legnagyobb darabszámban ezen termékekből mi értékesítünk a hazai piacon.

Ugyanakkor a Szlovák Artra lábbeliknek és Portwest termékeknek is disztribútorai vagyunk, melyekből szintén kimagasló eredményt értünk el az előző éves forgalmakhoz mérten.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Mi a hozzáadott érték mindebben, ha külföldi termékeket kínálnak?

Esetünkben a hozzáadott érték az, hogy rengeteg időt, energiát, ezáltal pénzt spórolunk meg a partnereinknek. A hosszas keresgélés helyett pillanatok alatt tudunk átfogó kínálati képet adni a piacról. Ügyfelünk a saját igényei szerint pár lépésben elérheti a számára értéket teremtő terméket.

Mint azt már korábban említettem, készletekkel és szállítási dátumokkal dolgozunk, mind a hazai, mind a külföldi beszállítói adatok tekintetében. 

Gyorsaság és precizitás, amit a rendszerünk kínál.

A piac többi szereplője elé tudunk kerülni azzal, hogy a vevő a rendelés leadása előtt információt kap a termék várható érkezéséről.

Kik a legfőbb partnereik? 

Legjelentősebb partnereink az autóiparból, illetve a mezőgazdasági és a feldolgozó cégek közül kerülnek ki. Azon ágazatokból, melyek az elmúlt években jól teljesítettek.

Fontos, hogy egy vállalat helyzetét és erejét a partnerei helyzete határozza meg.
Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Hogyan oldják meg az egyre bonyolultabbá és nehezebbé váló logisztikát és rendszerfejlesztést?

A rohamosan növekvő rendelésállományunk miatt 2018-ban arról döntöttünk, hogy egy átfogó, webbel összekötött vállalatirányítási rendszert vezetünk be, amely magába foglal egy jó CRM-et is (ügyfélkapcsolat-kezelési szoftver). Ennek köszönhetően lényegesen több adatot, megrendelést tudunk kezelni napi szinten. Sok folyamatot automatizáltunk a rendszerben, ami lehetővé tette azt, hogy munkatársaink más hasznos tevékenységeket is elláthassanak. Korszerű hálózatot, szervert építettünk, így

munkatársaink bármikor, bárhonnan képesek ellátni a feladatukat, nem kell bejönniük feltétlenül az irodába.

Szerencsére jóval a Covid-19 előtt elkészült a rendszer, így könnyen vettük ezt az akadályt. Fontos, hogy az informatikai rendszer is úgy lett felépítve, hogy az összes eszközt, az otthoni munkavégzésre kiadottakat is folyamatosan figyelje, így azok állapotáról teljesítményéről is képet kapunk, amivel megelőzhetővé váltak az esetleges hibák.

Milyennek látja a magyar gazdaság helyzetét?

Ehhez vissza kell tekintenem ismételten 2008-ig ahol cégemnek kényszerűségből lépnie kellett a gazdasági válság miatt.

2012-2013-ig nagyon komoly nehézségekkel néztem szembe, sok partnerem tönkrement,

eltűnt a piacról, vagy éppen nem, vagy csak nehezen tudott fizetni. Az új irány elindítása jónak tűnt, de a nagy fellendülés számunkra 2015-2016 környékére ért be. Érzékelhetővé vált a fellendülés, a javuló piaci környezet, valamint a vállalkozásom számára is kedvezőbb áthidaló hiteleket tudtam igénybe venni.

A partnereim száma folyamatosan bővült újakkal, de a régi megmaradt cégek vásárlásai is rohamos ütemben növekedtek.

Ezek összességében mutatják azt, hogy a gazdasági környezet mindenki számára kedvezően alakult.
Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Mikor lett igazán fontos a munkavédelem?

Mindig fontos volt, az más kérdés, hogy ezt mennyire tartották be a cégek. Az én személyes tapasztalatom az, hogy a munkavédelem az elmúlt 8-10 évben lett igazán fontos, tekintettel az uniós szabályozásokra és az ezekre történő egyre fokozottabb ellenőrzésekre a hatóságok részéről, a multi cégek szigorú munkavédelmi követelményeire, illetve egyre több magyar vállalkozás tudott financiálisan úgy megerősödni, hogy ezeket a felmerülő többletköltségeket meg tudta fizetni.

Az elmúlt években a munkaerőpiac erősen keresleti oldalúvá vált, vagyis

nagyon nehezen lehet szakképzett, jó munkaerőhöz jutni.

Aki pedig talál, az mindenképpen szeretné megtartani a munkavállalóit. Ehhez a megfelelő fizetésen kívül a dolgozók védelme is kiemelt szerepet játszik.

Az elmúlt években a védőeszközök márkája, minősége a cég alkalmazotti megbecsülésének szerves részévévé váltak.

A megfelelő munkavédelmi eszközök kiválasztásával és használatával elkerülhető a baj, ami által akár hosszabb időre is kieshetnek a dolgozók a munkavégzésből.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Hogyan alakult át a munkavédelem az elmúlt tíz évben? Mik az igények?

Értékesítési oldalról nézve az egyik legszembetűnőbb változás, hogy évről-évre keresik a magasabb minőségű munkavédelmi termékeket, főleg cipőben és ruházatban. Erre álltak át a gyártók is. A mai kínálat a 10 évvel ezelőttinek minimum az ötszöröse. Már nem csak az a szempont egy cég, vagy vásárló részéről, hogy az előírt követelményeknek megfeleljen a cipő vagy a ruha, hanem

az is fontos, hogyan néz ki, mennyire divatos a kiválasztott termék.

A külföldről hazaérkezett szakemberek keresték itthon is a már megszokott márkákat, vagy azon termékeket, melyek felveszik ezen elvárásokkal a versenyt. A multinacionális cégeknél szintén hasonló a tapasztalat. Sokszor külföldről jön az információ, hogy ott melyik termék vált be az adott feladatra.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Kutatások mutatták, ki, hogy a védőfelszerelések hiánya komoly problémát jelent a magyar cégeknél. Ennek mi az oka?

Azoknál a magyar cégeknél, akiket mi szolgálunk ki, ezt nem nagyon érzékeljük. Olyan cégekkel állunk kapcsolatban sok esetben, akik bár magyar vállalkozások, de magyarországi multinacionális cégeknek dolgoznak be vagy külföldi piacokra értékesítenek.

Nagyon sok kisvállalkozásnak is értékesítünk és ott is azt tapasztaljuk, hogy egyre jobban odafigyelnek a munkavédelemre.

Milyen jövő előtt áll a munkavédelem az egyre inkább robotizálttá váló iparban? Melyek a leginnovatívabb eszközök jelenleg?

Természetesen folyamatosan háttérbe szorul a kétkezi munka, de a robotokat, gépeket is emberek kezelik, akiknél ugyanolyan fontos a megfelelő munkavédelem, szóval ez nem feltétlenül veszélyezteti a munkavédelmi eszközök piacát.

A munkaerőpiac is folyamatosan változik a robotizációval, de az embereknek úgyanúgy dolgozniuk kell.

A kisvállalatoknak pedig túlságosan drága átállni az automata gépsorokra egyelőre, így az ő igényeikben sokáig nem várható változás. 

A mi részünkről azt tudom elmondani, hogy az online rendszereknek és szoftvereknek köszönhetően a készletmozgás és a megrendelésfeldolgozás jelentősen gyorsulni fog, ennek megfelelően a szállítás is.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Elegendőek a megfelelő munkavédelmi eszközök vagy a munkavállalók oktatása ugyanolyan fontos a biztonságos munkavégzéshez?

A munkavédelmi eszközök önmagukban nem elegendőek, ezért nagyon fontos, hogy a dolgozók a munkavégzésük során felmerülő összes kockázattal tisztában legyenek. Ezeket a kockázatokat időről-időre szükséges ismertetni mindenkivel, ezzel is elkerülve az esetleges baleseteket.

A megfelelő munkavédelem növeli a termelékenységet, a hatékonyságot a cégnél?

A termelékenység és hatékonyság növelése az esetek zömében közvetett. A jól kiválasztott munkavédelmi eszközök preventív jellegűek, alapvetően abban segítenek, hogy a munkavállalót ne érjék sérülések, ezáltal nem esik ki a munkából. Továbbá növeli a munkavállaló biztonság és komfortérzetét, ami segíthet a hatékonyságban.

Vannak speciális területek, ahol növekedést is el lehet érni, ilyen például

a megfelelő szintű vágásbiztos termékek kiválasztása,ahol a munkavállaló ezek használatával tud hatékonyabb lenni, mert nem félti a testi épségét.

De nagyon sok példával élhetünk. Lehet választani egy dolgozónak egész napos álló munkavégzéshez egy nagyon olcsó munkavédelmi cipőt megfelelő minősítéssel, de az soha nem lesz olyan jó, mint egy állás és lépéskönnyítő rendszerrel ellátott magasabb árfekvésű, de lényegesen kényelmesebb modell és ezzel megint csak visszakanyarodhatunk a cég alkalmazotti megbecsüléséhez.

Mennyire változtatta meg a munkavédelmi eszközök piacát a koronavírus? Előtérbe került az online kereskedelem és a gyors kiszállítás?

A személyes kapcsolattartás szinte ellehetetlenült a járvány miatt, így mi sem tudtuk felkeresni meglévő partnereinket, illetve az újakkal találkozni. A másik oldalról is ez a helyzet és ez jól érzékelhetően jelentkezett nálunk.

A védőeszközök piacán új fogalom jelent meg: a Covid-cikkek,

melyek rövid idő alatt nagy forgalmú termékekké váltak.

Az első hullám során a lakossági felhasználás belépése miatt teljesen eltűntek a maszkok, az egyszer használatos kesztyűk és a védőoverálok.

Ezek tartós hiánycikkek lettek és az áruk az egekbe szökött.  A webáruházban történő értékesítésünk az elmúlt egy évben jelentősen nőtt. Nagyon sokat számít az, hogy saját készletről 24 órán belül is tudunk szállítani. Ez sok esetben többet jelent, mint pár százalékos árkülönbözet. Ez a helyzet jelentősen felgyorsította az online értékesítés terjedését, ezáltal nagy lendületet adva ennek az iparágnak.

Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

A vírus megjelenésekor nyílt meg a székesfehérvári üzletük. Kaptak valamilyen állami támogatást? Sikerült minden munkavállalót megtartani?

2020 márciusában adtuk át Székesfehérvár legnagyobb kínálattal és készlettel rendelkező szaküzletét.

Csakhogy a nyitással szinte egyidőben zárt be az ország.

A legnagobb partnereink is szépen lassan leálltak. Akkor mi is megijedtünk és támogatásra pályáztunk.

Dolgozóinkat az állami támogatásnak köszönhetően sikerült megtartanunk,

ez egy nem várt segítség volt, ami nagyon jól jött a vállalkozásnak.

Szerencsére az üzlet végig nyitva tarthatott és mivel a készlete a webáruházban is látszik, jelentős forgalmat bonyolított ezen időszak alatt az online eladásokból és a fizikai vásárlásokból egyaránt.

Ezen időszak alatt generált forgalom jelentős része Covid termék volt és nem csak a székesfehérvári cégek vásároltak, hanem az ország minden szegmenséből érkezők. Komoly hátrány volt számunkra kapcsolatépítés tekintetében ez a pár hónap amikor a helyi cégek is zárkózottak voltak, nehezen lehetett őket közvetlenül megszólítani. Kampányokon, hírleveleken és óriásplakátokon keresztül sikerült elérni a helyi közönséget is, így egy év alatt sikerült egy széles és stabil vásárlói bázist kiépítenünk és ezzel

Székesfehérvár legnagyobb forgalmazójává válnunk.
Fotó: Ficsor Márton
Fotó: Ficsor Márton

Van elegendő megrendelés? Érződik már a vírusból való kilábalás?

Szerencsére hónapról-hónapra egyre több megrendelés érkezik be hozzánk így nyugodtan mondhatom, mi már látjuk a fényt az alagút végén.

A Covid-cikkek forgalma visszaesett.

Az árak lassan kezdenek közelíteni a régi szintekhez, a termékek készletei is feltöltődni látszanak, leszámítva a latex és nitril piacokat ahol még mindig óriási a hiány.

Mik a jövőben tervei a Munkavédelem+ üzletével? Külföldi terjeszkedés, magyar gyártók bevonása?

Mindenképpen szeretnénk megtartani azt a pluszt, ami megkülönböztet minket a többi piaci szereplőtől. Egy franchise hálózat tervén dolgozunk és egyeztetést folytatunk egy hazai startup céggel a szorosabb együttműködésről. Online értékesítésünket pedig szeretnénk a határon túlra is kivinni, ennek megvalósítására még keressük az esetleges alternatívákat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!