Tengerészek ezreit hagyják étlen-szomjan a nyílt vízen hánykolódni a csődöt jelentő hajótársaságok

2021. november 30. 12:27

A járványok okozta globális kereskedelmi zavarok és a növekvő adósságok miatt egyre több hajózási társaság hagyja magára saját hajóit legénységgel együtt a nyílt tengeren. A legénység tagjaiért pedig nem érkezik senki, fizetésről sok esetben nem is álmodhatnak, habár sokkal sürgősebb gondok is nyomják a vállaikat – mit fognak enni, amikor kifogy a készlet? 

2021. november 30. 12:27
null

Fekete Kíra írása

Legénységgel együtt hagyták magukra a hajókat

A The Wall Street Journal (WSJ) oknyomozó riportja részletesen bemutatott néhány megdöbbentő történetet, amelyekben a tartályhajók személyzetének tagjait magukra hagyta az őket foglalkoztató hajós társaság,

mivel a munkáltatók nem tudták fizetni a növekvő adósságaikat, megváltak a nagy teknőktől, rajta a legénységgel. 

A legénység pedig élelem nélkül hánykolódik a nyílt tengeren. A helyzeten az sem javít, ha olyan üdülőhelyek közelében horgonyoznak le mint Dubaj, mivel pénz nélkül nem tudnak élelmiszert vásárolni. 

„A 14 billió dolláros hajózási ágazat, amely a világkereskedelem 90 százalékáért felelős, rekordszámú hajótöröttet hagyott maga után” – kezdi jelentését a The Wall Street Journal. „A hajók akkor számítanak elhagyottnak, ha a legénységnek két vagy több havi bért nem fizetnek ki, vagy nem fedezik a legénység tagjainak a hazaküldés költségeit" – idézi a lap a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet, amely az ENSZ egyik ügynöksége.

Az ENSZ-ügynökség 2020-ra vonatkozóan az elhagyási esetek számának megduplázódását regisztrálta, és 2021-re várhatóan ismét növekedni fog a számuk, különösen most, hogy a média is árgus szemekkel figyeli a hajótöröttekkel kapcsolatos történéseket.

Hajótemetővé válnak a tengerek a következő években

A Nemzetközi Közlekedési Dolgozók Szövetsége kimutatta, hogy jelenleg több mint 1000 nemzetközi legénységi tagot hagytak magára a hajós társaságok. A jelentésben azonban aláhúzzák, hogy a konténerhajók és ömlesztettáru-szállító hajók fedélzetén hagyottak valódi száma valószínűleg ennél jóval magasabb, mivel

a legénység tagjai sokszor vonakodnak bejelenteni az elhagyásos eseteket, mert attól tartanak, hogy más szállítmányozó cégek nem alkalmazzák őket. 

Az egyik napról a másikra „hajótöröttekké” vált tengerészek sok esetben a fedélzeten maradnak a fizetésükre várva. Ha ki is akarnának szállni a hajóból, nem lenne egyszerű dolguk, mivel a kikötők politikáját meghatározó bonyolult helyi törvények miatt jogilag ezt nem tehetik meg kedvük szerint. A Wall Street Journal kifejti: 

Egyes kormányok megkövetelik a hajós alkalmazottaktól, hogy kezesként a fedélzeten maradjanak, amíg a hajótulajdonosok ki nem fizetik a kikötői hatóságoknak a kikötési díjakat és egyéb költségeket.

Gyakran előfordul, hogy a tengerészek megtagadják a partra szállást, mert meg vannak győződve arról, hogy soha nem kapják vissza a hónapok vagy évek alatt elmaradt béreiket, ha elhagyják a hajót. A hajón rekedt tengerészek általában barátaiktól és családtagjaiktól vesznek fel kölcsönt, hogy etetni tudják magukat és a legénység tagjait.

Sokan közülük azt mondják, hogy inkább maradnak, amíg a hajót el nem adják selejtezésre – ami évekig is eltarthat –, minthogy üres kézzel menjenek haza.

Rizsen és vízen élnek túl a hajótöröttek

Néhányan akár egy évig is túlélnek rizsen és vízen, vagy esetleg a közeli hajók és a szárazföldön élő emberek jóindulatából küldött gondoskodó csomagokon, mások pedig szó szerint évekig maradhatnak a fedélzeten.

A jelentés megjegyzi, hogy egy mérnök a Fekete-tengeren megfeneklett tartályhajó fedélzetén várja a fizetését már négy éve. 

Az elhagyott tengerészek úgy jellemezték a hajókat, hogy azok „börtönné” és „rabszolgahajóvá” váltak. A Fekete-tengeren Romániánál zajló egyik folyamatban lévő ügy a legénység négy tagját érinti, akik egy magas szintű román bírósági ügy megoldására várnak, hogy megállapítsák, ki a felelős a hajó tulajdonosát érintő adósságok kifizetéséért. Egyszerűen nem engedik őket le a hajóról jogi előírásokra hivatkozva.

Néhány esetben a WSJ olyan történeteket dokumentált, amelyekben a kifizetetlen munkások öngyilkosságot fontolgattak.

Némelyikük szó szerint az éhhalállal néz szembe, és ilyenkor néha a helyi jótékonysági szervezetek segítségét is igénybe veszik.

A hajótársaságok nem vállalják a felelősséget, kivárnak az államok beavatkozására

A hajótörötteket ráadásul az anyatermészet sem kíméli, fűtetlen hajótestekben kell átvészelniük hideget és meleget, viharokat és szárazságot. A WSJ jelentésében említett egy nyugtalanító esetet: „Jemen partjainál, egy háborús övezetben pusztul a világ egyik legnagyobb olajszupertankere, amely 1,1 millió hordó nyersolajjal van megrakodva.

Jelenleg egy maroknyi nagy nemzet – nevezetesen Kína, Indonézia és a Fülöp-szigetek –, amelyek hajói a nemzetközi tengeri teherforgalom nagy részét teszik ki, egy „elhagyási alap” létrehozását tervezik, amely a bajba jutott legénységnek biztosítana sürgős segítségnyújtást. Ez azonban arra ösztönözheti a vállalatokat, hogy továbbra is elhárítsák a felelősséget, ahogy a jelentés szerint ez még most is folyamatosan történik.

Borítókép: NUSPM

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Havanna beach
2021. december 01. 11:58
Miért nem futtatják zátonyra a hajót? Akkor kötelesek lennének kimenteni őket. A fizetésük amúgy is elment már a levesbe.
nempolitizálok
2021. december 01. 08:12
Soros NGO-i őket hagyják éhenhalni. Nincs bennük pénz és libsikre szavazó állampolgárokká sem képesek válni, így Soroséknak (a CIA-nak) semmit sem érnek.
Akitlosz
2021. december 01. 08:12
A cégek jogi személyek, a tulajdonos anyagi felelőssége korlátozott, magánvagyonával nem felel a cég tartozásáért. S valóban úgy van, hogy sokszor nem is lehet tudni, hogy kik a cégek hús vér személy tulajdonosai. Bizonyára nem véletlenül találta ki ilyenre a jogalkotó a cégezés működését.
nemecsekerno_007
2021. december 01. 08:12
Excel-tábla Alapú üzleti modell. És még higgyük el, hogy a mostani klíma-hiszti a Föld megmentését szolgálja?!?!?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!