A migráció negatív következményeire máris sok a példa

2022. augusztus 27. 08:36

Németország már jó ideje hangoztatja, hogy bevándorlóországgá akar válni, de arra nem gondolt, milyen hátulütői lehetnek a folyamatnak. A német polgároknak lassan félniük kell a saját országukban elharapódzó erőszak miatt.

2022. augusztus 27. 08:36
null

Bevándorlók tízezrei élnek évek óta Németországban hosszabb tartózkodási engedély nélkül, az ország pedig nemrégiben egy olyan törvényjavaslatot is elfogadott, amely megkönnyíti az illegálisan bevándorlók életét: a legalább öt éve ott tartózkodó migránsok automatikusan állampolgárokká válnak.Franciaországban sincs ez másképp: másfél évtizede nem érkezett annyi migráns az országba, mint Emmanuel Macron vezetése idején. A Magyar Nemzet részletesen beszámolt arról is, hogy a francia szavazók többsége már megelégelte a mértéktelen bevándorlást. 

Nem meglepő, hiszen az illegális migráció sok veszélyt rejt magában. Ellenőrzés nélkül nehéz megmondani, hogy milyen embereket enged egy ország a saját népe közé. Az olykor hamis okiratokkal érkező bevándorlók nem feltétlenül szeretnének dolgozni az országban, amely pénz szűkében bűncselekményekhez, például bolti lopásokhoz vezethet, rontva az adott környék közbiztonságát és így gazdasági értékét. Az ilyen környéken hamarosan csökkennek az ingatlanárak és a jól képzett munkaerő máshol keres magának otthont.

Hosszú távon az adott terület elértéktelenedik is és olyan környékek jönnek létre, ahol mindennapos a bűnözés

és az ott élők számára egyre kilátástalanabbá válik a jövő. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a távoli országokból érkező bevándorlók más kultúrában éltek, ezért a integráció is nehézségekkel jár. 

Természetesen nem minden bevándorló érkezik hamis iratokkal és lépi át az országhatárt illegálisan. Magyarország bevándorlási politikája elsősorban abban különbözik a nyugati államokban alkalmazottól, hogy szigorúan ellenőrzik a menekülteket és országunk továbbra is segítséget nyújt az arra rászorulóknak. Magyarország az illegális migráció ellen határozottan fellép, a kerítések építése mellett határvadászokat képez ki a lehető legstabilabb védelemért. 

Franciaország is megissza az illegális bevándorlás levét

A francia rendőrség őrizetbe vett egy észak-afrikai bevándorlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 27 éves amerikai nőt Párizs negyedik kerületében - jelentette a BFMTV regionális hírportál. A 23 éves észak-afrikai elkövető – aki nem mellesleg hajléktalan – kihallgatása során azt mondta a rendőröknek, hogy nem volt szó nemi erőszakról, mivel a nő állítólag beleegyezett. Az áldozat – akit a támadás után a mentők egy párizsi kórházba szállítottak – tagadja a gyanúsított állításait. 

A francia rendőrség ezt követően nemi erőszakkal vádolta meg az elkövetőt, és őrizetbe vette. Miután kiengedték a kórházból, a nő élettársával együtt hazatért az Egyesült Államokba, ahonnan továbbra is együttműködik a francia nyomozókkal.

Németország: kitoloncolásra számíthatnak a bűnös bevándorlók

A 38 éves tunéziai Rachid B. és a 26 éves nigériai Abdullahi A. szerdán állt bíróság elé Düsseldorfban, miután a vádak szerint még március 6-án megerőszakoltak egy 18 éves ukrán menekültet az Oscar Wilde Hotel hajóján – állítja a Remix. Úgy tudni, hogy a gyanúsítottak – akik mindketten ukrán állampolgársággal rendelkeznek – a támadást megelőző napokban szintén Ukrajnából utaztak Németországba és áldozatukkal együtt a szállodahajón szálltak meg. Az ügyészek elmondták a bíróságnak, hogy a fiatal nő a vádlott Rachid B.-vel a vacsoránál találkozott, majd a férfi a kabinjáig követte őt, amikor a Bild című lap szerint a férfi „azonnal rátámadt és brutálisan megerőszakolta”.

Nem tanulnak az esetből 

Németország jelenleg tökéletes tükre a multikulturális társadalom veszélyeinek. Ennek ellenére az ország továbbra sem korlátozza az illegális bevándorlást, sőt a vízumigénylést is felgyorsítaná számukra. Természetesen nem minden bevándorló problémás, a vízum szabályainak gyengítésével azonban nem feltétlenül a dolgozni vágyó, jó munkaerőnek adnak majd otthont. Ez meglepő annak tudatában, hogy több incidens is történt az elmúlt időszakban: migránsklánok júliusban késsel dulakodtak az utcán, nem sokkal később pedig uszodában verekedtek.

Nehéz időszakon mennek keresztül a német polgárok. Hamarosan már nem csupán az utcán vagy különböző közösségi tereken kell félniük: a német Zöldek 140 ezer eurót fordítanak arra, hogy olyan központokat hozzanak létre, ahol az emberek jelenthetik egymást homoszexualitással és rasszal kapcsolatos megkülönböztetésért – számolt be korábban a Makronóm. 

Borítókép: MTI/EPA/Jens Büttner

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2022. szeptember 09. 23:26
de előtte "polgárháború" és ha nem a fehérek "győznek", akkor egy afrikai típusú diktátor jöhet ....
pandalala
2022. szeptember 09. 23:25
Éric Zemmour: Francia Öngyilkosság 2014, október
Arkadas58
2022. szeptember 09. 23:25
Még 1982-ben esett meg velem és barátnőmmel, hogy Marseilles utcáin barangolva a kikötőnegyedbe tévedve olyan helyre kerültünk, ahol egyetlen fehér ember sem élt. Csupa villogó tekintetű színesbőrű (leginkább arabul beszélő) keringett körülöttünk meglehetősen fenyegetően mustrálgatva minket. Mikor némi vesszőfutás után megláttak minket a franciák épségben kikeveredni ebből a gettóból, akkor szabályos tasviharban és megkönnyebbült együttérzésben törtek ki a közeli kávéházi teraszon ücsörgők...
Nehidd El
2022. szeptember 09. 23:24
A németeknek és franciáknak most már akkor is végük lenne, ha egy csapásra észhez térnének. Jogállami keretek között a "filantrópok" által rájuk mért sorsuk elől nem menekülhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!