Közel 68 milliárd forint áramlott tavaly a hazai startupvilágba!

2023. április 08. 12:00

Az eddigi legerősebb évet tudhatja maga mögött a hazai startupvilág, hiszen 2022-ben mintegy 180 millió euró (mai áron 67,7 milliárd forint) áramlott a szektorba. Hatvan százalékkal több, mint 2021-ben. Immár harmadik alkalommal készítette el éves jelentését a hazai ökoszisztémáról a Startup Hungary. A kiadvány már elérhető, a lényegét foglaltuk össze az alábbi írásban.

2023. április 08. 12:00
null

Halaska Gábor és Simon Dominika írása a Makronómon.

írása a Makronómon.

Az elmúlt évek Hungarian Startup Reportjai kapcsán az egyik legfontosabb tanulságként könyvelhető el a hazai ökoszisztémát alkotó vállalkozások kiemelt „fájdalompontja”, a nem megfelelő szabályozási környezet. A változás elősegítése érdekében azonban pontos adatokra van szükség, így 165 startuppal kitöltött kérdőív eredményei alapján készült el a Startup Hungary 2022-es jelentése. 

A tavalyi eredményes év volt a hazai startupok világában

Az elmúlt esztendő az eddigi egyik legsikeresebb volt a hazai startupszcénában. Finanszírozás tekintetében 

a hazai startupok több mint 180 millió eurós befektetést gyűjtöttek be, ami 60 százalékos növekedés az előző évhez képest. 

Az már árnyalja a képet, hogy ehhez néhány kiugróan nagy összegű finanszírozási kör járult hozzá, például a SEON rekordmagas, 94 millió dolláros befektetése, ami a teljes 2022-es érték felét teszi ki.

A felvásárlások is pörögtek: élen az aiMotive

A befektetések mellett 2022 hozta el az eddigi legnagyobb összegű magyar exitet azzal, hogy a Stellantis felvásárolta az aiMotive-ot. Ennek az összege nem nyilvános, de ágazati szakértők szerint körülbelül kétszerese volt a korábbi legnagyobb magyar exiteknek.

Mindeközben tovább csökkent az újonnan alapított vállalkozások száma. Bár jó hír, és az ökoszisztéma érettségét mutatja, hogy egyre több startup fordul a skálázhatóbb üzleti modellek felé. A mesterséges intelligencia továbbra is a legnépszerűbb, és a mostani hype-ból kiindulva ez valószínűleg csak nőni fog. Szorosan követi az OpenAI mesterséges intelligenciáját az oktatás, a fintech és mások.

A háború a magyar startupvilágra is hatott

A globális gazdasági környezet és az orosz–ukrán háború következményei a hazai startupokat sem kímélte, többen kényszerültek leépíteni az alkalmazottak számát. Ugyanakkor a Startup Hungary kiválasztott 20, több mint 30 főt foglalkoztató startupot, amelyeknek további adatok bekérésével követte le az évét ebből a szempontból. Ez a 20 cég 2300 embert foglalkoztat, és bár az év második felére határozottan lassult a növekedésük, csak négy esetében csökkent a létszám. 

A kihívások ellenére a megkérdezett startupok még sosem voltak ennyire optimisták a jövőt illetően. A válaszadók 42 százaléka úgy gondolja, hogy unikornissá fejleszti a cégét, 86 százalékuk nemzetközi kulcsszereplőként látja magát, 39 százalékuk pedig az IPO (nyilvános részvénykibocsátás) felé tekint, ami a tavalyi számot is felülmúlja. Ugyanakkor az is kiderült a kérdőívből, hogy kétszer több alapító (12 százalék) gondolja úgy: hamarosan be kell csuknia a boltot. A kötelező magabiztosság tehát megvan, a mutatók azonban nem arról árulkodnak, hogy túl nagy sebességgel haladunk a kívánt irányba.     

 Akadozó növekedés, nehezedő forrásszerzés 

A régió és Magyarország továbbra is kiemelt piac a startupok nagy részének (63 százalék).

Bár úgy nyilatkoznak, hogy nemzetközileg is terjeszkednének, csak 43 százalék generálja a bevétele több mint felét külföldről. A helyi bajnokok és feltörekvő (úgynevezett rising star) cégek sikereiből úgy látjuk, a legjobb recept, ha egy startup már az induláskor a nyugat-európai és amerikai piacra koncentrál.

 Az alapítók 53 százaléka állítja, hogy 2022-ben nehezebb volt forrást szerezni, mint az azt megelőző évben. A tőzsdei visszaesés valóban alaposan lelassította a startup-finanszírozást globális és lokális szinteken is. A kedvezőtlen helyzet ellenére a helyi startupok továbbra is jól finanszírozottak, 72 százalékuk kapott támogatást, ami csupán 4 százalékos csökkenés a 2021-es eredményekhez képest. A helyi kockázatitőke-befektetésekben továbbra is állami alapok dominálnak. 

A magyar startupok által bevont teljes tőke

(2019 és 2022 között)

Az elmúlt három év kutatásai alapján a startupok legnagyobb kihívása az értékesítés és az ügyfélszerzés. Öt startupból egy nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál új ügyfeleket. A növekedéssel 16 százaléknak akadt problémája, főként a bajnokok közül. Gyakran nem találják a product-market fitet, vagyis a termékpiaci illeszkedést, és érdekesség, hogy ebben a feltörekvők a leginkább érintettek. 

A startupok fele Magyarországon kívülre (USA, UK, Észtország) tette át a székhelyét, vagy hasonlót tervez a következő 12 hónapban. Ennek legfőbb okai a bürokratikus akadályok. Az alapítók tehát elsősorban nem állami finanszírozást vagy több akcelerátorprogramot akarnak idehaza, hanem inkább alapító-, illetve vállalkozóbarát szabályozási környezetet. A szellemi tulajdon védelme tekintetében a megkérdezett vállalkozások több mint fele egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel. Akik viszont már megszerezték a szabadalmat, értékes vagyonként, üzleti értéknövelő és biztonsági tényezőként tekintenek rá.

 A teljes jelentés itt olvasható: https://www.startuphungary.io/reports 

Mi lehet tudni a Startup Hungaryről?

A sikeres startupalapítók által életre hívott Startup Hungary harmadik éve készíti el a legrészletesebb kutatást a hazai startup-ökoszisztémáról, hogy mérhetővé tegye annak fejlődését és azonosítsa a növekedési lehetőségeket.

A sikeres startupalapítók által életre hívott Startup Hungary harmadik éve készíti el a legrészletesebb kutatást a hazai startup-ökoszisztémáról, hogy mérhetővé tegye annak fejlődését és azonosítsa a növekedési lehetőségeket.

Címlapfotó:123rf.com

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. április 10. 14:14
A német politika el van orbánosodva, szöveg és jelszavak vannak, tettek nincsenek vagy a meghirdetett jelszavakkal ellentétesek.
Namond
2023. április 10. 14:10
Kevés az a 68 milliárd, nagyon. Az orosz kémbankban (IIB) a magyar részesedés 185 millió euró.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!