Emberi agyba ültetett be chipet Elon Musk cége

2024. február 06. 11:29

Elon Musk X-bejegyzésében jelentette be, hogy Neuralink nevű cége először ültetett számítógép-interfészt emberi agyba. Az első vizsgálati eredmények a poszt szerint „ígéretes neurontüske-érzékelést” mutattak, tehát az agysejtek elektormos aktivitása jól működik. Musk hozzátette, hogy az alany „jól gyógyul”.

2024. február 06. 11:29
Fekete Kíra

A technológiai innovációk terén nagyra tartott Elon Musk a minap újabb jelentős fejlesztésről számolt be: vállalata, a Neuralink sikeresen helyezett el agy-számítógép interfészt egy emberi betegben. A bejelentés világszerte nagy érdeklődést váltott ki, bár a kutatás eredményeinek tudományos szempontrendszer szerinti kiértékelése még folyamatban van. 

A techvezér szerint a tesztalany gyógyulása jól halad, és a kezdeti eredmények „ígéretes neurontüske-aktivitást” mutatnak. A Neuralink által végzett klinikai vizsgálat további részletei egyelőre nem publikusak. Ez utóbbi egyébként általános gyakorlat a tudományos kutatások során, ahol az eredményeket rendszerint a vizsgálat lezárultát követően ismertetik. 

Musk víziója az, hogy pusztán gondolatokkal irányíthatjuk majd a számítógépeket az interfész segítségével. Mindez úgy működne, hogy a neuronokról leolvasott elektromos jeleket egy telefonos alkalmazás fordítaná le kurzormozgásra vagy szövegbevitelre. 

„Képzeljük el, milyen lett volna, ha Stephen Hawking gyorsabban tud kommunikálni, mint egy gyorsíró vagy egy aukcióvezető. Most éppen ez a célunk”

posztolta Musk a Neuralink első potenciális termékéről, a Telepathyról. 

Ezt a technológiát elsősorban azok számára tennék elérhetővé, akik fizikai korlátozottságuk miatt nem képesek a kezüket vagy a lábukat mozgatni. 

A Neuralink – és a hasonló kutatásokat végző intézmények – munkájának társadalmi megfigyelése létfontosságú, különös tekintettel az etikai szempontokra. Ez főleg azért lényeges, mert korábban komoly felháborodást váltott ki az, hogy a kísérletek során körülbelül 1500 állat pusztult el. Ez felveti a technológia biztonságosságának a kérdését is.

A szakterületen dolgozó szakemberek, mint például John Donoghue, a Brown Egyetem kutatója, nem voltak meglepve Elon Musk bejelentésétől. Az elmúlt évek során ugyanis számos kutatócsoport és vállalkozás mutatott fel jelentős előrelépéseket az agy-számítógép interfész terén. Donoghue véleménye szerint a technológiai vezető és csapata az elmúlt évtizedek kutatási eredményeire támaszkodva végezték el az előkészületeket.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Az emberi agyba ültetett chip más amerikai cégek álma is 

Az Egyesült Államokban folyó aktív klinikai vizsgálatok online adatbázisa szerint mintegy 40 agy-számítógép interfészkísérlet zajlik. Az ausztrál székhelyű Synchron vállalat 2022 júliusában ültette be készülékét egy amerikai beteg agyába, amelyhez a páciens koponyáját sem kellett felvágni. 

Az előző év elején a Synchron nyilvánosságra hozta az első, embereken végzett kísérletének eredményeit, amely során négy súlyosan bénult beteg kapta meg a cég első generációs Stentrode neuroprotézisét. A Melbourne-i Királyi Kórház és a Melbourne-i Egyetem orvosai által vezetett SWITCH kutatás megállapította, hogy az implantátum segítségével hosszú távú idegi jelátvitel lehetséges az agyi erek belső felületéről anélkül, hogy komoly mellékhatások jelentkeznének az eszköz használata során. 

A kísérletek többsége a betegségek gyógyítását célozza, míg Musk cége ezen túlmutat, elérhetővé teszi, hogy 

az emberek képesek legyenek az okostelefonjaik és az egyéb eszközeik irányítására pusztán gondolatokkal. 

A szakértők nemcsak az állatkísérletek miatt fejezték ki aggodalmukat, hanem az agyműtétekkel járó lehetséges kockázatok, például az agyvérzés okán is. Továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy Musk és cégének agyi implantátumokkal kapcsolatos tervei adatvédelmi és megfigyelési kérdéseket vetnek fel. A technológiai vezető vállalata kevés információt közölt arról, hogy a felhasználók mennyi kontrollt kapnak a saját személyes és az idegi aktivitásukkal kapcsolatos adataik felett. 

 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Shutterstock

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon. 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2024. február 07. 11:15
Kár, hogy nem írja, miért is ültették be a chipet a páciens agyába.
I feel the earth move under my feet
2024. február 07. 06:38
Szegény kicsi "Kíra Fekete".. annyira bénácska vagy. Először inkább végezd el az egyetemet, mert az X-ről, meg a franc tudja honnan összeollózgatott "cikkeid" nagyon kínosak. És az sem segít, ha előre írod a keresztneved..
istvanpeter
2024. február 06. 12:35
Mindez már a digitális világrabszolgaság előjátéka, illetve a technikai előkészítése.
Boruss Demeter
2024. február 06. 12:16
A baller trollerek hiába vágyakoznak ilyen beavatkozásra. A chip-et AGYBA ültetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!